Magyarok az űrkutatásban - az MTI összeállítása<br/>

Már 1946 előtt is dolgoztak olyan magyar, illetve magyar származású tudósok, akik nemzetközi hírnévre tettek szert a világűrrel kapcsolatos kutatásokban.

Közülük Herman Oberth (1894-1989) a mai rakétatechnika elméletét dolgozta ki.
Kármán Tódor (1881-1963) aerodinamikai és rakétatechnikai kutatásokat végzett. Ő volt az alapítója és első elnöke a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának, nevét a Holdon és a Marson kráter őrzi.
Fonó Albert (1881-1972) a sugárhajtóművek és a sugárhajtás terén végzett jelentős munkát.
Világszerte feltűnést keltett Bay Zoltán és kutatócsoportja 1946-os Hold-radar kísérlete, amikor a Holdról visszaverődő rádióhullámokat először fogták fel. Az ionoszférakutató nemzetközi hálózatot az ötvenes években magyar tudósok által kifejlesztett (BRG) IRX-típusú rendszerekkel építették ki (1958-ban brüsszeli Grand Prix-díjas volt).

Az űrkutatással foglalkozó első magyar szervezetek az ötvenes évek közepétől alakultak meg, természettudományos és műszaki tudományos ismeretterjesztő társaságokon belül. Az ötvenes évek végétől a világűr jellemzőit és a felső légkör tulajdonságait mérték a magyar szakemberek. Az eszközöket is itthon fejlesztették ki.

1958-ban a Szovjet Tudományos Akadémia felkérésére az MTA Csillagvizsgáló Intézete megkezdte a mesterséges holdak átvonulásának vizuális megfigyelését Baján, Budapesten, Miskolcon és Szombathelyen. 1962-től a felső légkör változásainak megfigyelésére szerveződött nemzetközi program (INTEROBS) koordinátora Magyarország volt. 1966-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Űrkutató Csoportja rádiós műholdmegfigyeléssel, űreszközök elektronikájának és mechanikai szerkezeteinek tervezésével foglalkozott.

Magyarországot 1959-ben felvették a Nemzetközi Aeronautikai Szövetségbe (IAF), 1962-ben pedig a COSPAR-ba (Tudományos Szövetségek Nemzetközi Tanácsa (ICSU) Űrkutatási Bizottsága). A többi szocialista országgal együtt 1967-ben aláírta a Szovjetunió által kezdeményezett Interkozmosz együttműködést.

Magyarországon 1978-tól az MTA Interkozmosz Tanácsa vette át az űrkutatási kormánybizottságtól a feladatok koordinálását. A kutatómunka főként a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) zajlott. Itt készültek azok a mikrometeoritcsapdák, amelyek - mint az első magyar műszerek - 1970-ben a Vertyikál-1 fedélzetén eljutottak a világűrbe. A továbbiakban tápegységeket, részecske-analizátorokat és sugárzásdetektorokat építettek és használtak a világűrben különböző műholdakon.

Az Interkozmosz együttműködés keretében lehetővé vált, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. Négy magyar jelölt közül ketten - Farkas Bertalan és Magyari Béla - a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban végezték a felkészülést szovjet kollégáikkal együtt. Elek László és Buczkó Imre tartalékos maradt.

Végül a tervezetthez képest egy évvel később, 1980. május 26-án, a Szojuz 36 fedélzetén indult a világűrbe Farkas Bertalan, az első és mindmáig egyetlen magyar űrhajós, Valerij Kubászov parancsnokságával.

A nemzetközi személyzet egyhetes programjában a Szoljut-6 űrállomáson több magyar kísérlet is szerepelt. Az egyik legnevezetesebb az Interferon műszer, amelynek feladata a fehérjeképződés mérése volt az emberi szervezetben az űrhajózás körülményei között. A Pille sugárdózis-mérővel mérték az űrhajósokat érő sugárzást. A Balaton nevű műszerrel az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták, és magyar készítésű élelmiszereket vittek magukkal az űrbe.

A Pillét a Szaljut-6 után a Challenger űrrepülőgépen is használták. Továbbfejlesztett változata pedig most is működik a Mir űrállomáson, és a tervek szerint az épülő Nemzetközi Űrállomásra is felkerül.

A legnagyobb tudományos sikert, amelyhez a magyar szakemberek is hozzájárultak, a VEGA szonda hozta. A KFKI szakemberei a Budapesti Műszaki Egyetemmel (BME) együttműködve elkészítették a Vénusz bolygót és a Halley üstököst 1985-86-ban vizsgáló űreszköz tv-elektronikáját és vezérlő számítógépét. A Mir űrállomáson ma is használják a Mikroszvit számítógépes rendszert, amelyet magyar és szovjet szakemberek közösen fejlesztettek ki.

Az Egyesült Államokban élő Pavlics Ferenc vezetésével fejlesztették ki az 1971. évi Apollo űrhajóval felbocsátott NASA-holdjárművet, a Lunar Roving Vehicle LRV-t. A szintén Amerikában élő Bejczy Antal komoly részt vállalt a Sojourner, az 1997. évi Nyomkereső (Pathfinder) Mars-űrszonda távirányításos kis járművének fejlesztésében.

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) teszteli az úgynevezett űrkemencét, amelyet a miskolci egyetemen fejlesztenek ki a NASA-val kötött együttműködés keretében. Az űrkemence valószínűleg a jövő évezred elején kerül a világűrbe. A műszer segítségével a súlytalanság állapotában (pontosabban mikrogravitációs körülmények között) megolvasztják, majd újrakristályosítják az anyagokat, és ezáltal új ötvözeteket hozhatnak létre.

1992 óta működik az MTA Csillagászati Kutatóintézetében a NASA planetáris adatbázisának európai alközpontja, amely a Naprendszer apróbb égitestjeinek adatait tartalmazza.

(MTI)