Lenin szerelmei

Forradalmár, öt gyermek anyja, Lenin helyettese és szeretője: Inessza Armand neve még ma is ismeretlenül cseng, pedig a forradalmi Oroszország legbefolyásosabb asszonya volt.

1910-ben Lenin, a bolsevikok vezére feleségével, Nágyával épp Franciaországban ette a politikai száműzöttek keserű kenyerét. Persze a párizsi évek alatt sem lankadt a munkakedv, és az elvtársak rendszeresen látogatták az Avenue d'Orléans egy kis kávéházát, ahol sörözgetés után az emeleti teremben cseréltek eszmét politikáról, világról - forradalmat terveztek.

Az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk egy gesztenyebarna hajú, zöld szemű fiatal francia asszony. Inessza Armand hosszú ideig a moszkvai francia közösség tagja volt, de menekülnie kellett a cári hatóságok elől.

Vlagyimir Iljics

Lenin, a szociáldemokrata párt "viharmadara" felett egyre gyülekeztek a sötét felhők: ekkor annyi nehézséggel találta magát szembe, mint soha előtte, ráadásul anyagi forrásai kiapadtak, és folyóirata, a "Proletárok" is megszűnt.

Talán ezért sem véletlen, hogy a művelt, négy nyelven folyékonyan beszélő és kitűnő szervezési képességekkel rendelkező Inessza hamar szemet szúrt Leninnek, és igyekezett a szervezet számára igen értékes tulajdonságait - e nehéz időkben - minél jobban kiaknázni. A közös célért folytatott lelkes munka során volt idejük arra, hogy ne csak politikai kérdésekben közeledjenek egymáshoz. Hamarosan a 40 éves férfi és a nála négy évvel fiatalabb asszony között viharos szerelem bontakozott ki.

Hosszú, hétéves közös száműzetésük alatt Armand Lenin szárnysegédje lett, akinek problémamegoldó képességére a bajban mindig lehetett számítani. Segített visszaállítani Lenin megtépázott tekintélyét és a bolsevikokat olyan csapattá kovácsolni, melynek hatalma hamarosan a cárét is meghaladta. Inessza pedig 1919-re a legbefolyásosabb nő lett Moszkvában.

Felmerül hát a kérdés, hogy néhány szaktörténészen kívül miért nem hallott szinte senki a forradalom "nagyasszonyáról". Persze a lenini imázsközpont ismeretében már koránt sincs okunk ezen csodálkozni.

Unatkozó feleségből elvtársnő

Inessza Armand egy párizsi operaénekes törvénytelen gyermekeként született, és hamar - 19 évesen - férjhez ment az igen gazdag orosz-francia textilkereskedő család legidősebb fiához, Alekszander Armandhoz. Inessza kilenc évig élvezte a fiatal gazdag feleségek gondtalan életet, miközben négy gyermeket szült. Aztán egyszer csak elhagyta férjét, és botrányos kapcsolatot kezdett férje öccsével, Vlagyimirrel, az akkor még csak mindössze 17 éves egyetemistával - és forradalmárral. (Férje mindezek ellenére hűséges maradt hozzá: egész életében anyagilag támogatta, és börtönbüntetései, illetve száműzetése idején a gyerekekről is gondoskodott. Sőt, az 1903-ban Vlagyimirtól született gyermekét később örökbe fogadta.)

Nadesda Krupszkaja

A következő évben csatlakozott Leninékhez. Először forradalmi iskolát hozott létre a Párizs melletti Longjumeau-ban - valószínűleg itt kezdődött kettejük románca is -, majd segített új szeretőjének megszervezni a Szociáldemokrata Párt prágai konferenciáját, ahol néhány ügyes taktikai húzásnak köszönhetően a bolsevikoknak sikerült megszerezniük a többséget.

Eközben egyre kevésbé lehetett titkolni az elvtárs és elvtársnő szenvedélyes vonzódását. Nágya, Lenin felesége el akarta hagyni őt, de Lenin marasztalta. Krupszkaja végül is engedett - de ragaszkodott a külön hálószobához.

Nágya Krupszkaja és Inessza tulajdonképpen barátnők voltak, összefűzte őket mély hitük, meggyőződésük a forradalomban és a feminizmusban. Ráadásul a gyermektelen Nágya sokat törődött Inessza gyerekeivel, sőt Armand halála után a fiatalabbakat örökbe is fogadta.

Lenin jobbkeze

Inessza - Lenin megbízásából - visszatért Oroszországba, hogy újjászervezze a párt leningrádi hálózatát, melyet a csendőrség folyamatos rajtaütései lassanként felmorzsoltak. Lengyel parasztlánynak öltözött, leleplezték, és 1913 végén hat hónap börtönre ítélték.

Alexander rendkívül nagy, 6500 rubeles óvadék ellenében elérte, hogy szabadlábon védekezhessen. Inesszának azonban esze ágában se volt megvárni a tárgyalást, egyszerűen megszökött, és csatlakozott az akkor Krakkóban tartózkodó Leninhez. Szerelmük ekkor került válságba.

Lenin szeretett volna - legalábbis időlegesen - véget vetni kapcsolatuknak. Inessza azonban még ragaszkodott a férfihoz, ahogy az egyetlen megmaradt leveléből is kitűnik: "Bárcsak láthatnám magát, akkor talán elviselném csókjai hiányát. Annyira boldoggá tenne, ha néha beszélhetnék magával; és még csak nem is okoznánk fájdalmat senkinek. Miért foszt meg ettől?"

Nem fosztotta meg: 1914 januárjától Lenin több mint 150 levelet írt neki. A levelekben mindig utasítások álltak, de a szöveg végén gyakran állt bűntudatról és fájdalomról, Inessza iránti odaadásról tanúskodó megjegyzés.

A Központi Bizottság

Politikai karrier

Inessza épp idejében lépte át a határt, s így elkerülte a letartóztatást. Lenint (és Nágyát) magára hagyva visszavonult a Genfi-tó mellé, ahol Lenin levelekkel és telefonhívásokkal bombázta. Az asszony ekkor már játszott a férfival. Gyakran nem volt hajlandó válaszolni a leveleire, így Leninnek könyörögnie kellett a válaszért; máskor pedig - borsot törve az orra alá - Nágyának válaszolt.

Az 1917-es februári forradalom után azonban együtt tértek vissza Oroszországba, az ellenséges Németországon keresztül, a híres "lepecsételt vonaton". Októberben Lenin és a bolsevikok átvették a hatalmat.

A következő márciusban Inessza tagja lett a Moszkvai Szovjet Végrehajtó Bizottságának. Augusztusában, egy moszkvai gyár előtt elmondott beszéde után Lenin ellen merényletet kíséreltek meg. Élete mindössze néhány milliméteren múlt. Lenin azonnal Inesszáért küldetett.

"Ez az esemény újból egyesített bennünket; sőt, ha lehet, még közelebb hozott egymáshoz" - írja lányának Inessza. A forradalmárnő az esetnek köszönhette a Kreml szomszédságában fekvő kényelmes, nagy lakást, valamint azt, hogy ezentúl közvetlen, zárt telefonvonal kapcsolta Leninhez. (Nágya felismerte a jeleket, és ezt már nem tudta elviselni: a visszavonulást választotta. Nem maradt Leninnel annak gyógyulása alatt sem; és azonnal elhagyta a Kremlt.)

"Az Ön Leninje"

Inessza hamarosan a központi bizottság női szekciójának elnöke lett; a törvényhozásban is hatalma volt. Viszont naponta 14 órát dolgozott, ráadásul a következő két év a polgárháború, az éhínség és egy borzalmas influenzajárvány jegyében telt. A járványnak végül ő is megadta magát.

Barátnője, Poljana Vinogradszkaja, aki épp a frontról tért vissza, valósággal sokkot kapott, mikor meglátogatta. "Rétegekben állt mindenen a por. Köhögött és reszketett. A leheletével igyekezett melegíteni az ujjait."

Lenin, aki maga is nem sokkal korábban gyógyult fel, egész levélsorozatot küldött neki. Orvost küldött, aki tüdőgyulladást állapított meg. "Nagyon vigyázzon magára! A lányai minden nap hívjanak fel és tudósítsanak. Mire van szüksége? Több tüzelőre? Ételre? Ki főz magára? Válaszoljon minden kérdésemre! Az Ön Leninje."

Inessza magához tért, de a terhelés nem csökkent. Lenin ragaszkodott hozzá, pihenjen, utazzon el egy időre; végül egy kiszlovodszki szanatórium mellett döntött a Kaukázusban. Mikor azonban tudomására jutott, hogy a környező hegyekben még "garázdálkodnak a fehér banditák", azonnal intézkedett, hogy Inesszát szállítsák el onnan.

A vendégeket és az ápoltakat puskával szerelték fel, és a támadások ideje alatt sziréna hangjára gyűltek össze a párt helyi főhadiszállásán. Inessza azonban minderről semmit sem említ naplójában, helyette inkább sötét gondolatai, félelmei töltik meg az oldalakat: "Vad vágyat érzek, hogy egyedül lehessek. Fáraszt, ha beszélnek körülöttem... Vajon elmúlik-e valaha ez az érzés, a halálnak ez a mélységes érzése? Olyan furcsa, amikor mosolyognak, nevetnek az emberek. Nem maradt bennem egyetlen gyengéd érzelem, csupán a gyerekeim és V. I. [Lenin] iránt... Mintha meghalt volna a szívem.

A pártbizottság két tagját megölték, és szeptember 14-én, az általános kiköltöztetés során Inesszát katonai vonatra szállították fel. A vonatra gépfegyverrel és tüzérségi lövegekkel támadtak, de napokkal később mégis biztonságos helyre, Belszan falujába érkeztek. Inessza kiszállt, hogy tejet és tojást gyűjtsön a szanatórium egyik tüdőbajos betegének. Itt kapta el a kolerát. Kórházba vitték, de szeptember 23-án éjféltájt elvesztette az eszméletét, és a következő reggel, ahogy az orvos fogalmazott, "elhagyott bennünket".

Nyolc nappal később ólommal bélelt koporsóban, hajnalban érkezett Moszkvába. Az állomáson Alekszander, gyermekei és Lenin várta. A holttestet egész éjjel női díszőrség vigyázta. A következő nap állami ünnepség kíséretében, a Vörös téren temették el. "Lenin felismerhetetlen volt. Úgy éreztük, bármelyik pillanatban összeeshet - tudósított Alekszandra Kollontaja. - Egész testéből sütött a bánat. Mintha teljesen összement volna.. Szemei fátyolosak voltak a visszafojtott könnyektől."

BK.