Augusztusi csillaghullás

Az augusztusi csillaghullás az átlagosnál is nagyobb élményt nyújthat 11-én éjjel, mert a számítások szerint bolygónk a Perseida-meteorraj egy sűrűbb porsávját keresztezi. A meteorok 11-e után is jó pár napig észlelhetők.

Bolygónk keringése során augusztusban találkozik a Perseida-meteorrajjal. A meteorrajok az űrben keringő törmelék-áramlatok, amelyet üstökösök vagy kisbolygók szórnak szét pályájuk mentén. A Perseidák darabjai a Swift-Tuttle-üstökösről szakadnak le keringései során. Ezek a törmelékdarabok válnak meteorokká - vagy más néven hullócsillagokká -, amikor belépnek a Föld légkörébe.

Bár az augusztusi "csillaghullás" minden évben szép élményt nyújthat a meleg nyári éjszakákon, a Perseida-metorraj 2004-ben kitörést produkálhat. A számítások ugyanis azt mutatják, hogy a Föld keresztezni fogja a meteoráramlat szülőégitesteként azonosított üstökös 1862-es napközelsége idején kibocsátott poranyagát, így esély lehet a más évekénél valamivel gazdagabb "csillaghullás" megfigyelésére (de minden ilyen számítás magában rejt némi bizonytalanságot).

Ha az előrejelzések igaznak bizonyulnak, a látványosabb "hullócsillageső" 2004. augusztus 11-12-én (szerdáról csütörtökre virradó) éjszaka várható, nyári időszámítás szerint 23 óra körül.

A legintenzívebb hullás mintegy fél-egy órán tarthat, amikor - ideális viszonyok esetén (felhőtlen, zavaró városi fényektől mentes égen) - percenként akár 2-3 meteort is megpillanthatunk.

A földi légkörbe jutó meteoroidok anyaga nagyon kis sűrűségű: a parafához vagy az instant kakaóporhoz hasonlítható. Tulajdonképpen azért okoznak látványos fényjelenséget, mert igen nagy, közel 60 km/másodperces sebességgel találkoznak Földünkkel. Ekkor a légkör atomjainak és molekuláinak ütköznek, fénysugárzásra gerjesztve azokat. A súrlódás miatt saját anyaguk is 1000 Celsius-fok fölé hevül, így sugározni és darabolódni kezd. Az égen gyorsan áthaladó objektum ezért útja mentén látványos fénycsíkot húz - ezt nevezzük meteornak vagy hullócsillagnak. Maga a jelenség csak néhány tizedmásodpercig látható, miközben a test anyaga elfogy, és a hullócsillag kialszik.

A meteorhullás során megfigyelhető a radiáns-hatás, amely miatt a meteorok az égbolt egy pontjáról látszanak érkezni. Ez perspektivikus hatás következménye - az egymással párhuzamosan repülő szemcsék látszólag a végtelenből, egy pontból indulnak, akárcsak az egymással párhuzamos vasúti sínek. Radiánsnak nevezzük azt a területet, ahonnan a meteorok érkezni látszanak. Ez a most tárgyalt esetben a Perseus csillagkép területére esik - ezért is nevezzük a rajt Perseidáknak.

A Perseidák gyors, útjuk mentén zöldes-kékes nyomot hagyó meteorok. Nyomaik akár 1-2 másodpercen át is láthatók maradnak. Ez a maradandó nyom részben a felizzott test elporladásából származik, részben az ionizált levegő marad elég forró a sugárzáshoz a hullócsillag útja mentén. Ritkán a felsőlégköri szelek hatása is megfigyelhető, amelyek elfújva a meteornyomot, annak látványos torzulását idézik elő.

A Perseida-meteorok megfigyelése egész éjszakás program. A radiáns ugyanis éjfél előtt kb. fél/egy órával emelkedik a horizont fölé, így a megfigyelést is ekkor érdemes kezdeni. A meteorok tanulmányozásához elsősorban sötét, zavaró fényektől mentes hely, valamint nagy türelem szükséges. A megfigyelést legkényelmesebb nyugágyban fekve, de mindenképpen vízszintes testhelyzetben végezni. Utóbbi esetben a fejünket támasszuk alá, a legtöbb meteor ugyanis nem az égbolt tetőpontja (zenit) közelében, hanem a látóhatár felett 40-60 fokos magasságban villan fel. A nyári időpont ellenére is hűvös lehet hajnalban, készüljünk tehát meleg ruhával is az éjszakára!

A Magyar Csillagászati Egyesület információi alapján