Az újonnan azonosított kísérők átmérője mindössze három, illetve négy kilométer, és az óriásbolygó középpontjától 194 000, illetve 211 000 kilométerre keringenek, a Mimas és az Enceladus holdak pályái között. A két égitest átmenetileg az S/2004 S1 és az S/2004 S2 jelzést kapta. Lehetséges, hogy az előbbit 23 évvel ezelőtt már egy korábbi űrszonda is megfigyelte, de a felfedezést akkor nem sikerült megerősíteni.
A Szaturnusz korábban ismert legkisebb holdjai körülbelül 20 km átmérőjűek. A szakemberek azt várták, hogy az ennél kisebb holdak a gyűrűk közötti résekben, esetleg a legkülső, vékony F-gyűrű mellett kerülnek majd elő a Cassini példátlanul részletes felvételein - ezért meglepetés, hogy két nagy hold pályája közötti pályákon keringenek.
Részletes vizsgálatukkal - és további hasonló égitestek felfedezésével - pontosabb becslést lehet adni arra, mennyire intenzív a kis üstökösmagok "eróziós" hatása az óriásbolygók rendszerében. Az elméletek szerint ugyanis az üstökösmagok "szétbombázhatják" a kis holdakat, amelyek anyaga először szétterülve a gyűrűrendszert gazdagítja, ám idővel később ismét holddá állhat össze. Amennyiben viszont az üstökösmagok ritkán hatolnak be az óriásbolygók rendszerébe, akkor a kis holdak kialakulásuk óta érintetlenek maradhattak - mindössze eredeti helyzetük változhatott meg a bolygók nagy gravitációs hatása miatt.