Bolond-Nobel-díjak távmisékért és csapvízért

A heringek szellentésnyelve, a Coca-Cola csapvize, a Vatikán "misekiszervezése" - ezekben a témakörökben is anti-Nobel-díjasokat avattak a Harvard Egyetemen.

Az úgynevezett Ig-Nobel-díjat - amelynek nevét az ignoble, vagyis szégyenletes, méltatlan, hanyagolható angol szóból képeztek - adományozói humor által vezérelten osztogatják 1991 óta. Az Annals of Improbable Research (AIR) magazinban olvasható alapszabálya szerint olyan kutatásokkal lehet elnyerni, amelyeket nem lehet vagy nem érdemes megismételni.

A gazdasági anti-Nobelt az idén - mert hogy már 14. alkalommal rendeztek ilyen díjkiosztót - nagy meglepetésre a Vatikánnak ítélték. Az elismerést takarékossági eredményességéért kapta a városállam: nevezetesen a távmise- és távima-szolgáltatásáért. A gazdaságban ismert outsourcing eljárással amerikai katolikus közösségek és templomok e-mailben közvetítenek miséket és imákat Indiába. Az ok és indok mélyen gazdasági: paphiány és árelőny.

A biológiai anti-Nobelt tengerbiológusok egy nemzetközi csoportja kapta, amiért bebizonyította, hogy a heringek szellentésekkel kommunikálnak - pontosabban olyan hangokkal, amelyeket a hátsó nyílásukból eregetett légbuborékokkal produkálnak.

A kémiai díjat a brit Coca-Cola társaság nyerte el, amely csapvizet árult palackban, s ehhez indokul különleges tisztítási eljárást alkalmazását hozta fel, később azonban a brómvegyületek túlzott jelenléte miatt a cég kénytelen volt kivonni a piacról a yuppie-knak szánt Dasani vizet. A fizikai Ig-Nobel díjat az idén egy kanadai-amerikai kutatócsoport vihette haza, amely a hulahoppkarikák forgásának a dinamikáját vizsgálta.

A közegészségügyi anti-Nobelt egy nőnek ítélték, aki azt az amerikai népi tézist vizsgálgatta, mely szerint ha egy étel a földre esik, de zuhanása 5 másodpercnél rövidebb, akkor még nyugodtan megehetjük, de ha hosszabb ideig szabadesett, akkor már jobb az óvatosság bakteriológiai szempontból. (A hölgy arra jutott, hogy ha a padló tiszta, megehetjük az 5 mp-nél hosszabb ideig zuhant vajas kenyeret is.) Ugyancsak díjjal jutalmazták azt a férfit, aki kimutatta, hogy minél több countrymuzsikát hallgatnak a fehér emberek, annál több lesz közülük öngyilkos. (Az illető nem zenekritikai szempontból fogalmazta meg tézisét.)

A díjátadás is egészen más, mint az igazi Nobelnél: tréfás 30 másodperces előadásokat tartanak, ahol az időkorlát betartására bika külsejű döntőbírók vagy szemtelen elemisták ügyelnek. Némelyik Ig-laureátusnak minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy-egy minioperában kell bizonyítania énekesi talentumát. A mindenféle életkorú és társadalmi helyzetű nézőkből álló, bolondosan öltözött publikum teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Diákcsoportok szavalókórusokat harsognak, vagy egész széksorok ugranak fel, és hangos rivalgással elhagyják az 1200 nézőt befogadó, zsúfolásig megtöltött termet.

Svédországból a díjazottak egy bőröndnyi pénzzel térnek haza. A Harvardon csak műanyag zacskót kapnak, benne mindenféle semmiséggel: régi címkék, filteres tea, sárga műanyag kacsa, cigarettacsikkek vagy egy tekercs ragasztószalag. A díjazottaknak a szállást és az útiköltséget is a saját zsebükből kell fizetniük. Meglepő, de majdnem mindegyik kitüntetett eljön a díjátadásra. "Nincs abban semmi rossz, hogy a tudósok kölcsönösen kinevetik egymást" - véli az angol Len Fisher, az 1999. évi Ig-Nobel-díj nyertese, az ideális mártogatási tulajdonságú teakekszet leíró L=?Dt/4c2 formula atyja.

Az AIR szerkesztőiből, tudósokból és igazi Nobel-díjasokból álló bizottság dönti el, hogy az eléjük kerülő jó tízezer publikáció közül melyik tíznek a szerzőjét jutalmazzák. Mindenki mindenkit javasolhat, akár saját magát is. Így tettek azok a norvég kutatók is, akik A sör, a tejföl és a fokhagyma hatása az orvosi piócák étvágyára című tanulmányukkal javasolták magukat Ig-Nobel-díjra, amit meg is kaptak. Hogy végül ki lesz a díj tíz boldog nyertese, azt a bizottság egy éppen a szerkesztőség előtt elhaladó járókelő bevonásával dönti el.