Négyszáz évvel ezelőtt, 1604. október 17-én fedezte fel a róla elnevezett szupernóvát Johannes Kepler (1571-1630), II. Rudolf császár udvari csillagásza a Kígyótartó csillagképben.
1604. október 10-én este Johannes Brunowsky prágai tisztviselő a Károly-hídról addig ismeretlen, nagyon fényes csillagot figyelt meg a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz közelében. Másnap ezt elmondta Keplernek, a csillagász azonban a rossz időjárás miatt csak október 17-én tudta megfigyelni az égitestet.
Kepler megállapította, hogy az minden más csillagnál és bolygónál fényesebb. Sikerült kimutatnia, hogy a nagyon fényes csillag távolabb van Földünktől, mint a Hold. Ezzel első ízben cáfolták meg, hogy a "Holdon túl" változatlan a világ. Kepler úgy vélte, hogy új keletű anyagtömörülésről van szó, csak nem volt biztos abban, hogy belső fénnyel bír-e, vagy a Nap fényét veri vissza.
Azóta a tudomány megállapította, hogy a szupernóvák viszonylag ritka, rendkívül nagy erejű csillagrobbanások, amelyek egy-egy nagy tömegű csillag fejlődésének drámai végét jelentik, s amelynek nyomában csak egy fekete lyuk vagy egy neutroncsillag marad vissza. A "kepleri szupernóva" óta Galaxisunkban, a Tejútrendszerben nem sikerült megfigyelni ilyen jelenséget (más galaxisokban azonban rengeteg szupernóvát fedeztek fel).
A németországi születésű Johannes Kepler 1594-ben Grazba költözött, 1600-ban II. Rudolf császár udvari csillagásza lett Prágában, majd 1612-ben Linzben telepedett le, ahol 14 éven át tanított. Ennek emlékére nevezték el róla a város egyetemét.