Bolygónk változatos domborzatát a belső erők működése és a külső erők folyamatos pusztító tevékenysége alakította ki és formálja jelenleg is. Amíg a belső erők hegységeket emelnek magasba vagy mélyedéseket formálnak, addig az aprózódás, a szél, a csapadék, a folyóvíz és a jég munkája megpróbálja ezeket elegyengetni, feltölteni. Az utóbbi pár ezer év folyamán azonban egy új, az eddigieknél nagyságrendileg nagyobb felszínátalakítást végző külső erő jelent meg bolygónk felszínén: az emberi tevékenység.
Bruce Wilkinson, a Michigan-i Egyetem kutatója azt próbálta megbecsülni, hogy az elmúlt 500 millió év folyamán a külső és belső erők együttes munkája milyen mennyiségű üledék- és talajmozgást eredményezett. Arra az eredményre jutott, hogy a földtani folyamatok átlagos intenzitású működése mellett a kontinensek egymillió év alatt néhány tízméternyit veszíthettek az őket borító üledék vastagságából. Az emberi felszínalakító tevékenység azonban - a jelenlegi mértéket figyelembe véve - egymillió év múlva 360 méter vastagságú talaj és üledékréteg elvesztését eredményezné - állítja Wilkinson a közelmúltban közzétett tanulmányában.
Egyes kutatók már korábban is hangsúlyozták az emberi tevékenység felszínformáló szerepének fontosságát. Roger Hooke, a Main-i Egyetem geomorfológusa öt évvel ezelőtt megjelent tanulmányában az emberiséget a csapadék, a szél vagy a jég munkájához hasonlatos felszínformáló erőnek tartotta. Megfigyelései szerint a civilizáció természetes környezetre és a földfelszínre gyakorolt hatása jól nyomon követhető az emberi történelem folyamán. A szándékos földmozgatási folyamatok, mint a talajmunkák vagy a bányászat mellett olyan járulékos felszínpusztulás is jelentkezik, mint a megművelt területek terjeszkedésének következtében megnövekedett talajerózió.
Wilkinson most közreadott számításai alátámasztják és megerősítik a korábbi állításokat. Ezek szerint az emberi tevékenység már 1000 évvel ezelőtt a természetes folyamatokkal megegyező mértékű eróziót produkált. Manapság a földfelszín átalakításában körülbelül tízszer olyan aktívak vagyunk, mint a természet erői.
A földterület elvesztése
Az új kutatási eredmények segíthetnek pontot tenni annak a régóta tartó tudományos vitának a végére is, amely az emberi tevékenység termőföldre gyakorolt hatásáról folyik. Ezidáig több, az Amerikai Egyesült Államokban működő kutató kétségbe vonta, hogy a mezőgazdasági terjeszkedés a talaj termőrétegében maradandó károkat okozna. Azt elismerték, hogy a természetes növényzet kiirtásával és a földek mind szélesebb körben történő művelés alá vonásával a termőtalajok többsége rövid időn belül a szél és a csapadék pusztító tevékenységének áldozatává válhat. Ugyanakkor azt állították, hogy a természeti folyamatok következtében a talaj legalább olyan gyorsan újratermelődik, mint amilyen mértékben a külső erők eróziója lepusztítja azt. Így a mezőgazdasági terjeszkedés hosszú távon sem okozhat katasztrofális mértékű termőföldvesztést.
Wilkinson szerint ez az álláspont tovább nem tartható. Számításai szerint körülbelül 500 évre van szükség ahhoz, hogy 2,5 cm vastag új talaj keletkezzék, miközben az emberi tevékenység következtében a termőföld pusztulása exponenciális mértékben emelkedik. Ez azt a paradox helyzetet eredményezi, hogy minél nagyobb területeket vonunk mezőgazdasági művelés alá, annál nagyobb területről veszítjük el a termőföldet.
A tudósok abban egyetértenek, hogy a probléma valódi oka a Föld lakosságának drámai gyarapodása. A szükséges élelem előállításához újabb és újabb területeket kell művelés alá vonni. A modern mezőgazdasági technológia alkalmazása ugyan képes jelentősen csökkenti az egy főre jutó talajpusztulás mértékét, de nem tudja a népesség növekedése mértékében ellensúlyozni az emberiség földfelszínre gyakorolt hatását.
Ladányi László