"Nem kérdés számunkra: ezek a delfinek 'munkavédelmi kesztyűként' tengeri szivacsokat használnak: letörik őket a tengerfenékről és az orrukra húzzák, így turkálnak élelem után a homokban" - mondja Michael Krützen, a Zürichi Egyetem tengerbiológusa. A legtöbb tengeri szivacs lapos, ám a megfigyelt delfinek kifejezetten a kúp alakúakat keresik, hiszen ezekbe tudják bedugni orrukat.
A kutatók meglepetésükre azt találták, hogy az eszközhasználó delfinek többsége nőstény. Vajon örökletes vagy tanult képesség a palackorrúak szivacshasználata?
Dr. Krützen és társai a kérdés megválaszolásához 13 eszközhasználó (ezek közül csupán egy volt hím) és 172 eszközt nem használó delfin genetikai állományát vetették össze. Azt találták, hogy az eszközhasználó delfinek zöme anyai ágon rokonságban áll egymással - mitokondriális génállományuk ugyanis megegyezett, ami csak anyai ágon öröklődik.
A "szivacsozó" delfinek tehát közeli rokonok voltak, ami arra utalhat, hogy a csoportban létezett egy a szivacsot kesztyűként először használó ősanya. Az örökítőanyag részletes vizsgálata alapján azonban ki kellett zárni az öröklődés lehetőségét. A kutatók ezért úgy látják, az eszközhasználat tanult magatartásforma, minden bizonnyal az anyaállatok adják tovább tudásukat borjaiknak, bár a tanítás-tanulás folyamatát mind ez idáig nem sikerült megfigyelni.
Krützenék szerint a hímek azért maradnak ki a szivacshasználatból, mert szemmel láthatóan leköti őket a társaikkal való szövetségek létrehozása - társadalmi életük teljesen eltér a nőstényekétől. A szivacsozás magányos tevékenysége számukra "időpocsékolás".
A fogságban élő delfinek rendkívüli tanulási képességét már korábban ismerték, ám ez az első bizonyíték a cetfélék eszközhasználatára - arra a magatartásformára, amiről eddig azt gondoltuk, kizárólag az ember, a főemlősök és egyes madárfajok sajátja.