Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója

A Mars Express-űrszonda látványos képet készített egy homokdűnéhez hasonló képződményről a Marson, amelyen további érdekes formák is vannak.

A hét csillagászati felvételén egy marsbéli kráter belsejében lévő kiemelkedést láthatunk. A vörös bolygónak számos becsapódásos kráterében sötét, bazaltos homokdűnék vannak, amelyek anyagát a szél hordta össze egy-egy kupacba. A dűnék a sajátos széljárás és valószínűleg a szemcsék között felhalmozódó összetartó anyag (cement) hatására elkülönült dűnecsoportokat alkotnak. Ezek gyakran a kráter legmélyebb részén, esetleg a jellemző szélirány érkező oldalán fordulnak elő: a kráterben felett elfújó szél ugyanis a kráter mélyedésében megfordul, és "túloldalt" összesöpri a szemcséket.

A mellékelt felvételen a marsi egyenlítő közelében, az Amazonis Planitia déli peremén lévő, kb. 100 km átmérőjű Nicholson-kráter homokdűnéi láthatóak. A képet az európai Mars Express-űrszonda rögzítette nagy felbontóképességű sztereokamerájával (a kép felbontása 15 méter). A kráter közepén egy 55x37 km-es kiemelkedés látszik, amely 3,5 km-es magasságot ér el. Pontos eredete nem ismert - lehetséges, hogy a fent említett alakzatokhoz hasonló, gigantikus homokdűne, de az sem kizárt, hogy bonyolultabb eredetű képződmény. Sok kráter belsejében ugyanis olyan kiemelkedések vannak, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy egyszerűen szél által összehordott homokdűnék legyenek Ezek magyarázatára több elmélet született - az egyik szerint például az egykor a kráterben lévő tóból kirakódott üledék megmaradt rétegei. Ezekre persze utólag homok is rakódhatott, és tetejüket ezért látszólag egymásba érő homokdűnék alkotják.

A kép nagyobb változata

A kiemelkedés peremén lévő lejtőirányú vájatok valószínűleg egyszerű lejtős tömegmozgások, lefelé hulló és guruló törmelék nyomán alakultak ki. Azonban a hasonló kráterek dűnéin több helyen megfigyeltek már olyan szerkezeteket is, amelyek akár lejtőn áramló víz hatására is létrejöhettek - igaz, ezt még nem sikerült egyértelműen bebizonyítani.

Ha mégis feltételezzük, hogy vízzel kapcsolatban keletkeztek, akkor talán a múltban jöhettek létre. A Nicholson-krátrer helyén, az egyenlítő közelében ugyanis ma nincs jelentős mennyiségben vízjég a felszínen, ami megolvadásával kialakította volna a lefolyásokra emlékeztető formákat. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a vörös bolygó forgástengelye "bólogat", és ennek megfelelően éghajlatváltozások zajlanak. Ekkor a pólusokról alacsonyabb szélességekre, az egyenlítő közelébe vándorolhat a jég. Amikor aztán az éghajlat visszatér a korábbi állapotához, az egyenlítői vidék megint meleg lesz, a jég pedig elszublimál innen - esetleg közben meg is olvad, folyásnyomokat létrehozva.