Új elmélet a genetikai kód komplexitásának magyarázatára

Vágólapra másolva!
Egy új elmélet magyarázatot kínál arra a régóta megoldatlan problémára, hogy az élőlények genetikai kódja miért alkot jóval összetettebb jelrendszert, mint amilyenre feltétlenül szükség van a sejtek fehérjéinek kódolásához.
Vágólapra másolva!

1968-ben Marshall Nirenberg, Har Gobind Khorana és Robert Holley feltárták azt a folyamatot, hogy a sejtek milyen módon termelnek fehérjéket a sejtmagban található DNS-molekulák genetikai kódjának információja alapján. A fehérjék képződésének módja az élővilágban univerzális folyamat, ugyanúgy játszódik le a növényekben, az emberben és a baktériumokban is. A kódolás a DNS-t felépítő ún. nukleotidok szerves bázisainak sorrendjén (szekvenciáján) keresztül valósul meg. A DNS nukleotidjainak szerves bázisai négyfélék lehetnek (adenin, citozin, timin, guanin - A, C, T, G). A DNS azon szakaszait, amelyek egy adott fehérjemolekula elkészítéséhez szükséges információt tartalmazzák, géneknek nevezzük.

A DNS információja alapján az átírás (transzkripció) folyamata során egy hozzá nagyon hasonló molekula, a hírvivő RNS (mRNS) képződik. Az adott génről átírt mRNS egy konkrét fehérje képződéséért felelős. A sejtmagból kijutva az mRNS molekula eljut a riboszóma nevű sejtszervecskékhez, ahol az általa szállított információ alapján a sejt molekuláris gépezete fehérjét gyárt (transzláció). A fehérjeszintézis folyamata során az mRNS bázishármasaihoz (ún. kodonok) a riboszómákon kapcsolódnak hozzá a szállító RNS (tRNS) molekulák bázishármasai (antikodonok). A tRNS molekulák a fehérjelánc alkotórészeit, az aminosavakat szállítják a riboszómákhoz. Amikor a kodon és a hozzá tartozó antikodon összekapcsolódik, a tRNS "lerakja" aminosav-szállítmányát, a riboszóma pedig egy olyan reakciót katalizál, amelynek révén az aminosav az épülő fehérjelánchoz kapcsolódik.

Az élő szervezetek fehérjemolekulái 20 féle aminosavból épülnek fel, így legalább 20 féle jel szükséges a kódolásukhoz. Egyetlen szerves bázis tehát önmagában nem lehet jel, mert ekkor csak 4 féle aminosav kódolására lenne lehetőség (41). Ha két bázis kódolna egy aminosavat, akkor is csak 16 féle variáció lenne (42), ami még mindig kevés. Bizonyított tény, hogy az aminosavakat bázishármasok (tripletek) kódolják. Ez 64 féle variációt jelent (43), ami viszont már több mint háromszorosa az aminosavak számának. A kutatók számára mindeddig nem volt világos, hogy a húsz aminosav kódolására miért alakult ki sokkal több triplet, amikor elvileg ennél kevesebb is elegendő volna a fehérjék szintéziséhez. A kérdés pontosabban az, hogy miért használja a természet az összes variációt.

A hárombetűs kód kialakulása

"Amióta feltárták a fehérjék szintézisének részleteit, a kutatókat folyamatosan foglalkoztatta ez a kérdés. Eddig azonban egy olyan elmélet sem született, amely minden tekintetben elfogadható magyarázatot adott volna a jelenségre" - mondta Jean van den Elsen (University of Bath), az új elmélet egyik megalkotója.

A genetikai kódrendszer egyik érdekessége, hogy egyes aminosavakat több triplet-variáció is kódolhat. A leucin nevű aminosav például hat különböző bázishármasból is átíródhat, viszont más, ugyancsak fontos aminosavak számára csak egyféle triplet áll rendelkezésre. A mostani elmélet egy korábbi ötletre épít, amelyet még Francis Crick, a DNS szerkezetének egyik megfejtője javasolt a probléma megoldására. Crick szerint a három betűből álló kód eredetileg egy kétbetűs kódból alakult ki, ő azonban úgy gondolta, hogy a hárombetűs kód elterjedése egy egyszerű véletlen műve, amely később nem szelektálódott ki az evolúció során. A University of Bath kutatói szerint viszont az eredeti, kétbetűs kód "olvasása" korábban is "hárombetűnként" történt, azonban ebből csak az első kettő, vagy az utolsó kettő betű volt igazán meghatározó a kód átírása során.

A kutatók a kétbetűs kódok különféle elrendezéseinek összesítésével olyan táblázatba foglalták az aminosavakat, amely megmagyarázza, hogy miért kódolhat egyes aminosavakat kettő, négy, vagy akár hat triplet is. A táblázatból az is kiderül, hogy miként rendelődtek hozzá a vizet kedvelő (hidrofil) és a vizet taszító (hidrofób) tulajdonságú aminosavak az egyes tripletekhez, a kétbetűs kódok első kettő, illetve utolsó két betűjének átfedéseivel. "Ha a kétbetűs kódok rendszerét a mi elméletünk szerint alakítjuk hárombetűssé, akkor a tripleteknek és a hozzájuk tartozó aminosavaknak pontosan azt a rendszerét kapjuk, amely az élőlények sejtjeiben ma is működik" - mondta van den Elsen. "Ez a viszonylag egyszerű elmélet a genetikai kód kialakulásának sok, mindeddig megválaszolatlan kérdésére magyarázatot ad."

Kevesebb hibalehetőség

Az elméletből az is levezethető, hogy a genetikai kód jelrendszerének mai szerkezete hogyan segíti, hogy a transzláció során bekövetkező lehetséges tévedések, például a tripletek elcsúszása ne okozzon problémát az élőlények számára. Így például, ha a kódolás során véletlenül odébb csúszik egy bázishármas, akkor az a legvalószínűbb, hogy egy másik, de az eredetihez hasonló tulajdonságokkal rendelkező aminosav fog termelődni, ami még nem feltétlenül jár súlyosabb következményekkel a szervezet számára. Ezt a nagyfokú hibatűrést éppen ez a szerkezet biztosítja, viszont a régebbi elméletek közül egy sem tudta megmagyarázni, hogy miként is alakulhatott ki.

A kutatók elméletének további újdonsága, hogy rávilágít két olyan aminosav (glutamin és aszparagin) eredetére is, amelyek viszonylag "újak" lehetnek a fehérjeszintézis evolúciójának történetében, mivel a kétbetűs rendszerből akár ki is lehet hagyni őket. Ez a két aminosav magasabb hőmérsékleten nem képes megőrizni eredeti szerkezetét, ami arra enged következtetni, hogy a magas hőmérséklet akadályozhatta őket abban, hogy már korábban beépüljenek a genetikai kódrendszerbe. Ennek egyik lehetséges oka, hogy az a szervezet, amely minden jelenlegi földi életforma őse volt, egy forró, kénben gazdag folyékony közegben, esetleg egy hőforrás környezetében élhetett. Később, ahogy fokozatosan lehűlt a környezete, már képes volt rá, hogy felvegye a glutamint és az aszparagint is, ami így beépülhetett a későbbi, komplexebb élő szervezetek genetikai kódrendszerébe is.

Ha tehát ez az érvelés helyes, akkor további bizonyítékot jelentene amellett, hogy a földi élet egy forró, és nem egy hidegebb környezetben alakult ki. "A szervezetünkben elrejtve még mindig találhatóak olyan maradványok, amelyek egy nagyon ősi, a mostaninál sokkal egyszerűbb genetikai kódrendszerből maradtak meg. Ilyenek például egyes aminoacil t-RNS-szintetáz enzimek - ezek kapcsolják az aminosavakat a megfelelő tRNS-ekhez - amelyek a triplet kodonokban csak bázispárokat keresnek" - mondta van den Elsen. A kód evolúciója során lehetőség adódhatott rá, hogy új aminosavak is beépülhessenek. A genetikai kód mai formája talán egy olyan "kompromisszum" eredménye lehet, amely 20-féle aminosavat a legkevesebb hibával képes kódolni.

Illyés András

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!