Egy napfolt részletei - a hét asztrofotója

Látványos képek készültek a Dunn napteleszkóppal. Az adaptív optikájú berendezés másodpercenként 130-szor igazodik a pillanatnyi légköri viszonyokhoz, rendkívül részletes képeket produkálva.

A 76 cm tükörátmérőjű Dunn napteleszkóp az Egyesült Államokban, a 2804 méter magas Sacramento-csúcson található. Egy 13 emelet magas torony ad otthont a berendezésnek, amely még további 67 méternyit folytatódik lefelé, a földfelszín alatt. A sajátos szerkezetű műszer optikai és mechanikai elemeinek teljes súlya kb. 250 tonna. Nagy mérete és tömege miatt a távcső mozdulatlan, és a torony tetején lévő nyílás mögött elhelyezett forgatható tükör vetíti a fényt tovább, lefelé. Az összesen három tükröző felülettel találkozó fénysugár legalul egy 51 cm átmérőjű napkép formájában vetíthető ki.

A Dunn napteleszkóp nemrég kapott új, AO76 jelzésű adaptív optikai rendszert. Utóbbi megpróbálja a földi légkörben keletkezett turbulenciáktól adódó képi torzulásokat minimalizálni. A naptávcsőben két adaptív optikai rendszer is üzemel, amelyek másodpercenként 130 alkalommal igazodnak a légköri állapotokhoz, így sikerül elérnie a 0,14 ívmásodperces felbontóképességet. Utóbbi igen alacsony érték, és mintegy tízszer jobb annál, amit a berendezés az adaptív optika alkalmazása nélkül tudna.

A tükröző felületekről a fény végül a Dalsa 4M30 jelű, 2048x2048 pixel felbontású CCD-detektorra esik - ahol a Nap képét rögzítik. Ugyancsak fontos eleme a rendszernek egy spektropolariméter, amely a Nap mágneses terének erejét és irányát is képes megállapítani. Ennek segítségével folyamatosan vizsgálható, milyen szerepet játszanak a mágneses jelenségek egy-egy konkrét napfelszíni képződmény megjelenésében és változásaiban.

A mellékelt felvételen központi csillagunk felszínének egy 40 630 km-es részlete látható, ez közel háromszor akkora, mint a Föld átmérője. A 2005. szeptember 28-án, a 430,5 nm-es hullámhosszon rögzített felvételen az AR10810 jelzésű napfolt látható. A képződményen sokkal több részlet azonosítható, mint a hagyományos felvételeken, a belső és sötét umbrát övező, szálas szerkezetű és világosabb penumbrában kb. 100 km-es részletek is megfigyelhetők. Minden egyes szál az umbra sötét vidékén, egy jól látható pontról ered, belsejükben hosszában egy vékony központi vonal fut. A penumbra szálas szerkezetét a Nap ionizált anyagában lévő mágneses tér hozza létre, amelynek erővonalai mentén rendeződik az anyag.

Maga a kép 80 darab, egyenként 1/100 másodperc expozíciós idejű felvétel kombinálásával készült, amelyeket egy három másodperces időtartam alatt rögzített a műszer.

A napfolt az adaptív optikával készült felvételen. A kép nagyfelbontású változatának letöltése (fotó: Woeger F., KIS, Berst C., Komsa M., NSO/AURA/NSF)

A felvételen a napfolt mellett gyönyörűen megfigyelhető a fotoszférának, azaz a Nap felszínének szemcsés, cellás szerkezete. A napfolt körül mindenütt néhány ezer kilométer átmérőjű, méhsejtekhez hasonló áramlási cellák látszanak. Ezekben emelkedik felfelé a forró anyag, amelyet a Nap belsejében termelt hő fűt, majd a fotoszféra tetejére érve az energia jelentős része kisugárzódik. A kissé alacsonyabb hőmérsékletre hűlt anyag sűrűbb lesz, és a cellák peremén visszaáramlik a Nap belsejébe.

Korábban:
Egy káprázatos galaxis - a hét asztrofotója
Egy óriási gömbhalmaz - a hét asztrofotója
Galaktikus karambol - a hét asztrofotója
A Plútó új térképe - a hét asztrofotója
Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója
A Tejútrendszer önarcképe - a hét asztrofotója
Galaktikus állatkert - a hét asztrofotója
Ragyogó hófolt a Marson - a hét asztrofotója
Jégsziklák az Enceladuson - a hét asztrofotója
Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója
Kék napnyugta a vörös bolygón - a hét asztrofotója