Egy csillag váratlan elhalványodása - magyar megfigyelés

A V1647 Orionis nevű fiatal csillag két évvel ezelőtti kitörését követő váratlan halványodását figyelték meg az MTA Csillagászati Kutatóintézetének munkatársai. A jelenség alapján az objektum nem sorolható be az eddig ismert aktív, fiatal csillagok egyik osztályába sem.

Az MTA Csillagászati Kutatóintézetének piszkéstetői állomásán hazánk legnagyobb csillagászati műszerével, az 1 m-es távcsővel készített méréseket a V1647 Orionis nevű változócsillagról. Az égitestet 2005. október 5. és november 20. között Ábrahám Péter, Csizmadia Szilárd, Eredics Mária, Kóspál Ágnes, Kun Mária és Rácz Miklós vizsgálta. A kutatócsoport már két éve követi a csillag fényességváltozásait, ám az elmúlt hetekben tapasztalt halványodás drámaian eltér a korábban megfigyeltektől.

Bár a fiatal, születőben lévő csillagok gyakran mutatnak kisebb-nagyobb fényességváltozásokat, minden századik akár 100-szoros fényességnövekedéssel járó kitöréseket is produkál. E különleges csillagokat a kifényesedés és elhalványodás időtartamától függően az ún. FU Orionis, valamint EX Lupi típusba szokás sorolni. Míg az előbbieknél akár évtizedekbe is telhet, míg a csillag visszaáll eredeti fényességére, az utóbbiak esetében a csillag már 10-100 nap alatt visszahalványodik. Ezen aktív fiatal csillagok váratlan kifényesedéseit a csillag körüli anyagbefogási korongból a csillag felszínére hulló anyaggal magyarázzák. Ez a korong belső peremén összegyűlve felforrósodik és ezzel a csillag optikai kifényesedéséhez vezet. Mai tudásunk szerint a további fejlődés során ez a korong lesz a szülőhelye a csillag bolygórendszerének.

A V1647 Orionis kifényesedését 2004 januárjában fedezte fel Jay McNeil amerikai amatőrcsillagász. A csillag fényessége a "kitörés" során mintegy 40-szeresére emelkedett alig négy hónap alatt, 2004 februárjában érve el a maximumát. Ezután a várakozásoknak megfelelően lassú ütemben halványodott az optikai és a közeli infravörös tartományban egyaránt. Az MTA CsKI munkatársainak megfigyeléseiből azonban kitűnik, hogy 2005 októberében egy hónap alatt harmadára csökkent a fényessége. Eszerint csaknem olyan mértékben zuhant ekkor a fényessége, mint korábban két év alatt. Ezzel a fiatal csillag az eddigi havonkénti 10% helyett 60% fényességcsökkenést produkált. Összehasonlításképpen Napunk fényességingadozásai nem haladják meg a 0.1%-ot, és az ennél kicsivel nagyobb változások is már lényegesen befolyásolnák Földünk klímáját.

A V1647 Orionis és környéke 2005 februárjában (balra), és októberében (jobbra). A csillag és a körülötte lévő ködösség (McNeil's Nebula) jelentősen elhalványodott a két kép készítése közt eltelt 8 hónap alatt. A halványodás üteme 2005 október eleje óta váratlanul felgyorsult. A képek a MTA Csillagászati Kutatóintézetének piszkéstetői állomásán található 1m-es tükörátmérőjű távcsővel készültek, a képen észak felfelé, kelet balra van (fotó: MTA CSKI)

A gyors halványodást nem kísérte a csillag színének megváltozása, amely kizárja azt a magyarázatot, hogy jelentősebb mennyiségű por és gázanyag takarta volna el szemünk elől az égitestet. A kitörést követő fényességmaximum és a jelenlegi állapot közötti színkülönbség is sokkal jelentősebb annál, mint amelyet a gáz vagy por fénykioltása (extinkciója) okozhat, valószínűleg a csillag színe maga is változik.

Amennyiben továbbra is ebben az ütemben csökken a csillag fényessége, már december közepére visszatérhet a kitörés előtti állapotába. Ez azt jelenti, hogy a csillag két év alatt halványodott el, ezzel pedig sem a FU Orionis, sem az EX Lupi típusú égitestek közé nem sorolható be. Elképzelhető, hogy a V1647 Orionis a fiatal eruptív csillagok egy új, "köztes" osztályának első képviselője, amely összekötő kapocs lehet az eddig ismert két csoport között.

Kóspál Ágnes, Csengeri Tímea