Inzulinmentes az élő donorból transzplantált cukorbeteg

Japán kutatók 2005 januárjában először hajtottak végre olyan sejtátültetést cukorbetegség kezelése céljából, ahol élő donor hasnyálmirigyét használták forrásnak. A napokban megjelent beszámoló szerint az eljárás sokkal gyorsabb javulást eredményezett, mint az eddigi esetekben, amikor nem élő donorok sejtjeit használták fel az átültetéshez.

A Lancet c. brit orvosi szaklapban a beavatkozást végző Macumoto Sinicsi és munkatársai (Kiotói Egyetemi Kórház) meglepően gyors eredményekről számolnak be: 22 nappal a műtét után a beteg elhagyhatta az inzulininjekciókat.

A cukorbetegség (diabétesz) kialakulása szoros összefüggésben van a hasnyálmirigy különleges sejtcsoportjai, az ún. Langerhans-szigetek működésével, amelyek a cukorháztartás egyensúlyban tartásához szükséges hormonokat (inzulin és glukagon) termelik.

Az inzulintermelő sejtek pótlásának mindössze öt évre visszatekintő lehetősége a Langerhans-szigetek transzplantációja: ilyenkor nem egy egész hasnyálmirigyet ültetnek át, csupán az inzulintermelő sejtek csoportjait. Az eljárást hasnyálmirigy szigetsejt-transzplantációnak nevezik.

Az első sikeres átültetést 2000-ben végezték el Shapiro és munkatársai (University of Alberta Hospitals, Kanada). Azóta világszerte több száz hasonló műtétet végeztek már, melyek eredményeképp sikerült szinte teljesen normalizálni a betegek vércukorszintjét.

Az eddigi átültetések mindegyikénél nem élő donort használtak sejtforrásként. A lehetőségre azonban hosszú ideig kell várni, ráadásul egyes országokban - például Japánban - ez a fajta megoldás etikai problémákba is ütközik.
Macumoto és munkatársai megpróbáltak más megoldást keresni: élő donorból vettek ki Langerhans-szigetsejteket, majd juttatták be a beteg szervezetébe. Idén januári egész napos operációjukban egy 56 éves nő hasnyálmirigyéből 10 milliliter szövetet vettek ki, majd ültették át 27 éves lányába, aki 12 éve szenvedett cukorbetegségben. Az élő donorból származó Langerhans-sejtek nem voltak olyan érzékenyek, így könnyebb volt őket kipreparálni.

Az eljárás során több százezer izolált Langerhans-szigetet juttattak a betegbe úgy, hogy kis hasi metszésből feltárták a májba vezető kapuvénát, és ezen át lassú infúzióban adták be a szigeteket. A Langerhans-szigetek ugyanis képesek megtelepedni a májban és ott kolóniát képezni.

Az eddigi eredmények nagyon biztatóak: a beteg gyógyulása gyorsabb, és az átültetés után csaknem kétszer olyan magas inzulinszintet mértek a vérben, mint a nem élő donoros átültetetteknél. A napi inzulininjekció is szinte egyből elhagyható volt, szemben a régebbi módszerrel, ahol két-három műtét is szükséges lehet ennek eléréséhez. Mindez azért nagyon érdekes, mert az eddigi tapasztalatok szerint egy-egy (nem élő donorból származó) hasnyálmirigy 1,5-2 millió Langerhans-sejtszigete közül legalább 1-1,5 millió szigetet kell transzplantálni ahhoz, hogy a betegnek ne legyen szüksége külső inzulinadagolásra.

A kis esetszám miatt azonban egyelőre korai lenne hosszú távú következtetéseket levonni. Macumoto és csoportja erre az évre még 10 ilyen operációt tervez.

Az 1-es típusú diabéteszben (diabetes mellitus) egy ún. autoimmun (a szervezet saját antigénjei ellen kialakuló) folyamat elpusztítja az inzulintermelő sejteket, és ezzel megszűnik az inzulintermelés. Mivel inzulin nélkül nem lehet élni, ezek a betegek naponta többször inzulininjekciót adnak maguknak. A napi (legalább) négyszeri inzulininjekciózás, valamint a naponta 5-8 alkalommal végzett vércukor-önellenőrzés fegyelmezett életmódot követel. Még a pontosan betartott diéta és inzulinadás mellett sem ritka a hipoglikémiás rosszullét, azt követően pedig a vércukorszint kiugrása.

Magyarországon dr. Farkas Gyula, a Szegedi Tudományegyetem professzora a szigetsejt-transzplantáció nemzetközileg elismert szaktekintélye.