Idegtépő belváros

Amerikai kutatók vizsgálatai szerint a szennyezett levegő és a stresszes életforma együtt még fokozottabban károsítja az idegrendszert.

A belvárosban élőknek számtalan kellemetlenséggel kell szembenézniük. Sokan azonban fittyet hánynak a nehézségekre, és inkább élvezik a belvárosi élet nyújtotta kétségtelen előnyöket. Egy amerikai kutatás most közzétett eredményei alapján azonban számolniuk kell egy újabb problémával: a nagyvárosi élet okozta stressz (például autólopástól, támadástól, rablástól való félelem) rontja a kognitív képességeket az idősebb felnőttek körében, és ez ráadásul összefüggésbe hozható az ólomszennyezettség mértékével is.

Az ólom mérgező fém. Számtalan korábbi kísérlet bizonyította már, hogy a gyermekek szervezetében a magas ólomkoncentráció károsíthatja a veséket és a hormonrendszert, illetve hátráltathatja szellemi fejlődésüket is. A felnőttek esetében az eddigi vizsgálatok elsősorban olyan területekre terjedtek ki, ahol a dolgozók kifejezetten káros környezeti hatásnak voltak kitéve, míg az átlagos környezetben élő felnőttek megfigyelése háttérbe szorult. Éppen ezért úttörő jelentőségű Thomas Glass, a Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health munkatársának és kollégáinak munkája, amely összefüggéseiben vizsgálja a nagyvárosi életforma és a környezet ártalmainak az ott élők szervezetére gyakorolt együttes hatásait.

A kutatócsoport 1 140 ötven és hetven év közötti felnőttet tesztelt a marylandi Baltimore-ban, akiket véletlenszerűen választottak ki a város 65 különböző részéből. Az eredményeket a Society of Toxicology éves konferenciáján tették közzé a múlt héten.

A kutatók az általuk kidolgozott ún. "pszichoszociális stressz" mérését szolgáló módszerrel próbálták kideríteni, mennyiben változtat a stresszes életmód az ólomszennyezés emberi szervezetre gyakorolt hatásán. A módszer abból állt, hogy különféle, a városi életforma nehézségeire jellemző adatokat gyűjtöttek össze (mint a bűnözési statisztikák, a rendőrségi segélyhívások vagy például az elhagyott autók miatti panaszok), majd ezeket összevetették a tesztelt személyek nyálából vett - stresszhormonként is emlegetett - kortizol mennyiségével. Nem meglepő, hogy a veszélyesebb környéken lakók szervezetében magasabb volt kortizol szintje.

Ezek után a kutatók hét különböző kísérletsorozatot végeztek el a jelentkezőkkel. Kiderült, hogy minél rosszabbul teljesítettek a kognitív teszteken a résztvevők, annál nagyobb volt a szervezetükben lerakódott ólom mennyisége.

Ezeket a méréseket aztán összevetették azon személyek eredményeivel, akiknek a szervezetében azonos mennyiségű ólom volt. A kutatók azt találták, hogy a stresszes környezetben élő városlakók a kognitív tesztekben még rosszabb eredményt értek el, mint kevésbé stresszes társaik - noha közel azonos mennyiségű ólom halmozódott fel szervezetükben.

Glassék adatai szerint a csökkent szellemi teljesítmény hátterében gyermekkori ólomszennyezettség is állhat, amely nem csak a korai életévekben, de tartósan, szinte az egész életen át károsíthatja az idegrendszert. Az ólom ugyanis nem ürül ki a szervezetből, hanem felhalmozódik a csontokban, ahonnan időről időre a vérbe kerül.