Készülnek az új mars-szondák

ExoMars néven 2011-re tervezik az első olyan európai Mars-szonda indítását, amely az ESA Aurora programjának "zászlóshajója". A tudományos vizsgálatok mellett a jövőbeli emberes expedíciók megvalósításának irányába mutató technológiai fejlesztéseket is tesztel.

Az Európai Űrügynökség (ESA) nyilvánosságra hozta legújabb tervét az ExoMars űrszondával kapcsolatban. Az ExoMars egy kifejezetten életnyomokat, illetve a múltbéli marsi élet lehetőségét kutató űreszköz lesz, amely a tervek alapján 2011-ben száll le a vörös bolygóra.

A teljes ExoMars-rendszer három egységből áll: egy keringő és egy a leszállást végrehajtó egységből, valamint a másodikban található roverből (marsjáróból). Az űreszközök egy viszonylag hosszú, két éves út végén érnek a vörös bolygóhoz, amelyen a napjainkban "divatos" légzsákos leszállás hajtják végre. Ezt követően a rover munkához lát a felszínen, ahol elméletileg még nagyobb távolságokat tesz majd meg, mint a jelenleg dolgozó amerikai Spirit és az Opportunity, valamint nagyobb önállósággal is végzi majd a munkáját. A tervek alapján a vizsgálandó célpontokat, kőzetdarabokat maga jelöli ki, de természetesen a Földről is kaphat utasításokat.

Az ExoMars új technológiái között fontos, hogy a rover a terep bejárása során maximum 2 méteres mélységig le tud majd fúrni a felszín alá a különböző helyszíneken. Mint említettük, fő feladata az egykori és az esetleges jelenlegi életnyomok keresése lesz. Pasteur nevű asztrobiológiai műszercsomagját speciálisan erre a célra készítették.

A nagyra törő tervvel és főleg a leszállással kapcsolatban néhány szakember azonban aggodalmának adott hangot. Az első európai leszállóegység, a Beagle-2 2003-as kudarca miatt egyelőre nem történt sikeres európai landolás a vörös bolygón. Az ExoMars leszállási kísérlete pedig a Beagle-2-nél nagyobb és bonyolultabb feladatot jelent - sokak szerint egy korábbi egyszerűbb és sikeres landolás javítaná a program esélyeit. De a Beagle-2 kudarcából és a fejlesztésekor nyert tapasztalatokból így is sokat okulnak majd a mérnökök - akárcsak az ESA vezetése. Bár a kudarc konkrét oka nem derült ki, sok elemző szerint a fő "bűnös" a szűkös költségvetés volt, amely nem tette lehetővé a szükséges tesztek megfelelő végrehajtását, és az ezzel kapcsolatos változtatások kivitelezését.

Az ExoMars rover nagy hatótávolságával kapcsolatban az energiaellátás az egyik kritikus pont. A szonda ugyanis napelemtáblákkal termeli az áramot, amely nem a leghatékonyabb módszer. Ezért az energiával takarékoskodnia kell majd, és csak az egyenlítő közelében lévő napfényes vidékekre szállhat le - ellentétben a hozzá hasonló amerikai Mars Surface Laboratory szondával (utóbbi radioaktív energiaforrást visz magával). Sokáig a természetvédők tiltakozása miatt nem helyeztek radioaktív energiaforrást a mai Mars-szondákra, pedig a szakemberek szerint egy biztonságos radioaktív energiaforrás minimális kockázatot jelent. A "mini-atomreaktor" szerkezete ugyanis olyan erősre is készíthető, hogy egy fékezés nélküli becsapódást is épségben túléljen. A működése alatt belőle kijutó sugárzás pedig elhanyagolható a globális mágneses tér és vastag légkör nélküli Mars felszínén mérhető természetes értéknek. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni róla, hogy a marsbéli környezet rendkívül érzékeny, és apró behatások is komoly változtatást eredményeznek benne.

Míg az ExoMars és Mars Surface Laboratory egyelőre csak a tervasztalon létezik, már megkezdődött a következő és sokkal közelebbi amerikai szonda, a Phoenix Mars Lander műszereinek tesztje. A NASA "Scout", azaz felderítő programjának tagja a tervek szerint 2007 augusztusában startol, és 2008 májusában száll le az északi sarkvidéken. Az űreszköz életnyomokat és a víz múltbéli jelenlétére utaló képződményeket keres. A felszín alá is lefúr, és az onnan kiemelt mintát is vizsgálja.

Fantáziarajz a leszálló Phoenixről (NASA, JPL/Corby Waste)

A jelenlegi tesztelés fontos eleme annak vizsgálata, hogy a berendezés miként tud a területen jellemző fagyott kőzettörmelékben vagy jéggel cementált porózus anyagban fúrni, és abból mintát venni, valamint azt elemezni. A szonda a fúrás mellett sok egyéb újdonsággal szolgál, többek között ismét klasszikus, rakétás fékezéssel végrehajtott sima leszállási technológiát alkalmaz. A modern és "olcsó" légzsákos landolás ugyanis nem csak viszonylag pontatlan, de a bonyolult, nagytömegű és érzékeny szerkezetek, azaz a jövő legtöbb marszondájának esetében sok problémával járhat.

Kereszturi Ákos