Hergelik az oroszlánt

A fogságban, állatkertekben tartott állatok érdeklődésének, életkedvének fenntartása a gondozók számára az egyik legnehezebb és legtöbb kreativitást igénylő feladat. Az oroszlánok és csimpánzok környezetgazdagítására dolgozott ki programot a Veszprémi Egyetemmel együttműködve a Veszprémi Állatkert, és az első tapasztalatok ismeretében elmondható, hogy a megfigyelési szakasz sikerrel zárult.

Aki járt már állatkertben, bizonyosan elgondolkodott róla, mi lehet az, amit az ott tartott állatok a legnehezebben viselnek. A végeláthatatlan vadászterület hiánya, a bezártság? A fajtársak nélkülözése, a magány? Az örökös zsivaj, a kifutó műanyagfalát csapkodó gyerekek véget nem érő sora? Vagy talán a természetestől teljesen eltérő klíma, a jegesmedvéknek a nyári forróság, az elefántoknak a téli hideg?

Az állatkertek és vadasparkokban dolgozó szakemberek, állatorvosok és gondozók munkájának egyik legfontosabb és talán legösszetettebb része ennek a kérdések megválaszolása. Ahhoz ugyanis, hogy az állatkertekben tartott fajok fizikai és mentális egészsége a lehető legjobb állapotban legyen, ismerni kell és a lehetséges legmagasabb szinten ki kell elégíteni a fajra jellemző speciális igényeket. Ez a gondoskodás az európai és amerikai állatkertekben évtizedeken át kimerült abban, hogy megfelelően etették s ha kellett, gyógyították az állatokat. Ez oda vezetett, hogy az állatkertek szokásos látnivalói lettek a jól táplált, gyakran elhízott, ám már ránézésre is neurotikus elefántok, lomha, totyakos oroszlánok, apátiába süllyedő, unott főemlősök.

Az elmúlt század második felében kezdett teret hódítani az állatkertekben az a nézet, amely szerint a fizikai egészség mellett elengedhetetlen az állatok mentális egészségének karbantartása, amivel nem csupán az érhető el, hogy az idelátogatók "érdekesebb", cselekvő állatokat figyelhessenek meg, de az állatok életminőségén javítva kevésbé lesznek kitéve az őket leginkább sújtó urbanizációs betegségek - a magas vérnyomás, az elhízás - veszélyének. A fogságban élő, a természetesnél sokkalta szűkebb élőhelyre szorult állatoknál sztereotip viselkedésformák jelennek meg: a tigris szüntelenül rója köreit ketrecének rácsai mentén, az elefánt ütemesen ringatja magát, a papagáj bólogat. Ezek az ismétlődő, mindig ugyanúgy lezajló viselkedésformák vizuális, hallható, szagolható, tapintható és ízlelhető ingerek bevetésével azonban csökkenthetők. Az élőhely változatossá, ingergazdaggá tétele, a környezetgazdagítás, illetve a viselkedésgazdagítás fogalma az etológiában az 1970-es évek végén született meg, először Hal Markowitz amerikai viselkedéskutató használta őket munkáiban (Behavior of Captive Wild Animals, 1978.).

A magyarországi állatkertekben az 1990-es évek második felében terjedt el szélesebb körben a környezetgazdagításra való törekvés, jelenleg a Veszprémi Állatkertben idén júliusban indult kutatás, amely során egy intenzív környezetgazdagítási program hatását vizsgálják a Veszprémi Egyetem hallgatóinak segítségével.

Környezetgazdagítási program Veszprémben

A program keretében két faj, az idén korszerű kifutóba költözött oroszlánok és a még mindig elavult ketrecben élő csimpánzok esetében vetették be a környezetgazdagítás eszközeit, és etológiai megfigyelések során vizsgálták az eszközök hatását.

Az oroszlánokat egy hónapon át reggelente a kifutóba lépve ronggyal töltött, fához kikötözött zsák (némi hússal megszagosítva), zebra- és elefántürülék, a fák ágaira tekert tűzoltóslag vagy éppen "oroszlánfagyi" (némi húscafattal megbolondított, jéggé fagyasztott véres víz) várta.

A csimpánzok sem unatkozhattak, zsákba, dobozokba, odúba rejtették előlük a finom falatokat, délutánonként pedig egy korongot pörgetve, türelemjáték árán juthattak hűsítő csemegékhez, lédús gyümölcshöz és joghurthoz.

A kutatók a látogatók véleményére is kíváncsiak voltak, arra, felismerik-e a környezetgazdagítás jelentőségét. Az adatok feldolgozása már folyik, a kutatás eredményéről várhatóan ősszel készül el a részletes beszámoló, annyit azonban már tudni lehet, hogy mind az oroszlánok, mind a csimpánzok pozitívan reagáltak a programra, láthatóan aktívabbá váltak - nyilatkozta az [origo]-nak Endrédi Lajos, az állatkert szóvivője. Az oroszlánok minden újdonságra izgatottan reagáltak, különösen a véres fagyi, a hústól illatozó zsák és az elefántürülék nyerte meg a tetszésüket. A csimpánzokat elsősorban a korong foglalkoztatta, és ügyes mancsaikkal a zsákot is hamar szétcincálták.

Húsfagyi és idomítás

A Fővárosi Állat- és Növénykert is él a környezetgazdagítás eszközeivel, a kert idősödő nőstény elefántjai számára az unalom ellen számos trükköt vetnek be: az ormányosok gyakran kapnak olyan héjas táplálékot, amelynek felnyitásához ügyességüket és elméjüket egyaránt be kell vetniük. A gondozók ezenfelül rendszeresen feladatokkal látják el, amelyek fizikálisan és szellemileg egyaránt megmozgatják őket - a vezényszóra való lábemelés, ormánylendítés amellett, hogy leköti az állatok figyelmét, az orvosi vizsgálatok során is hasznos tudás. A trénigezés az elefántok mellett a fókák számára is mindennapi tevékenység, amit legújabban fókabemutatók keretében a látogatók is megnézhetnek.

Gyakori módszer, hogy a takarmányt a kifutó különböző helyein rejtik el, így például az emberszabásúak - orangutánok, gorillák, csimpánzok - az alomba szórt magokat, mazsolákat keresgélik órákon át, a szarvasvarjak kartondobozból csípkedik ki a benne elrejtett finomságokat, a jegesmedvék pedig a nyári hőségben hatalmas húsfagyival bajlódnak - tudtuk meg dr. Sós Endrétől, a kert állatorvosától. A táplálékszerzés e módjai teljesen lekötik az állatok figyelmét, és hosszú ideig elűzi unalmukat. A környezetgazdagítás módszerei kifogyhatatlanok, kiterjedhetnek az etetésre, a játékra és a tréningezésre is.