Eric, az ausztrál tarajos Plesiosaurus

Paleontológusok az egykori déli kontinensen a tengeri őshüllők új nemzetségét azonosították, amely a dinoszauruszok idején még a jéghideg déli tengerekben úszkált.

Az Umoonasaurusnak elnevezett állat annak a beltengernek a sekély vizeiben élt, amely a mai Ausztráliát mintegy 115 millió évvel ezelőtt borította. Akkoriban a kontinens még sokkal közelebb helyezkedett el az Antarktiszhoz, mint jelenleg. Ezeknek a nagytestű, húsevő tengeri hüllőknek zömök, hordó alakú testük, evezőszerű végtagjaik és rövid farkuk volt. Egyes fajoknál rövid, míg másoknál hosszú és karcsú nyak alakult ki.

Az Umoonasaurus azzal tűnik ki a többi Plesiosaurida közül, hogy három alacsony és vékony tarajt viselt a fején. Másik jellemző vonása a számos összeolvadt csigolya a farok végénél, amelyek a kis farokúszót erősítették. Az Umoonasaurus a Rhomaleosauridák, vagyis a kréta időszaki tengeri csúcsragadozók csoportjába tartozott. A népszerűsítő irodalomban előszeretettel nevezik őket a kréta időszak gyilkos bálnáinak. A többi Rhomaleosauridának azonban általában nagy feje, zömök nyaka és viszonylag nagy teste volt, míg a most leírt állat mindössze 2 méter hosszúságúra nőtt és kisméretű koponyája egy karcsú, kecses nyakon helyezkedett el. Az Umoonasaurus túlélte számos egyéb Plesiosaurida rokonát, és csoportjának egyik utolsó képviselőjeként pusztult ki. A dinoszauruszok uralmának vége felé élt, mielőtt a leghíresebb és a legismertebb tömeges kihalás mindkét csoportot eltűntette a Föld felszínéről a kréta időszak végén.

Ausztrália ma már távol fekszik a fagyos déli területektől, de a földtörténet jelentős részében a Déli sark közelében helyezkedett el. Mindössze az utolsó 50 millió év alatt sodródott északi irányba, a ma ismert pozíciója felé. A paleomágneses vizsgálatok szerint a kréta időszakban a kontinens a déli szélesség 70. foka körül lehetett. Rendkívül figyelemre méltó, hogy az Umoonasaurus látszólag gond nélkül tudott a hideg vízben élni, amire kevés Plesiosaurida faj volt képes. Nyilvánvalóan ki kellett fejleszteniük valamilyen képességet, amelynek segítségével megbirkózhattak az alacsony vízhőmérséklettel. A kutatók szerint - az emlősökhöz hasonlóan - ezek a tengeri hüllők is melegvérűek voltak, és szabályozni tudták a belső testhőmérsékletüket. Másik lehetőségként azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a mai bálnákhoz hasonlóan szezonálisan vándorolhattak.

Umoosaurus-fosszíliákat az 1960-as évek óta többször találtak az ausztráliai opálbányákban, de csak az elmúlt évben vizsgálták meg alaposabban a maradványokat. A csontokat átitató kékes vagy zöldes színű opál teljesen szokatlan megjelenést kölcsönöz a maradványoknak.

A kutatók 30 példányt tanulmányoztak részben a régi gyűjtemények, részben a legújabb leletek alapján. Az őshüllő neve a dél-ausztráliai területre utal, amely az őslakosok nyelvén Umoona. Itt találták a legteljesebb Umoonasaurus csontvázat, Ericet, amelynek a gyomortartalma is megmaradt. Az állat utolsó vacsorája a jelek szerint számos apróhalból állt.

Ericet még 1987-ben találták a dél-ausztráliai Coober Pedy bányában. Az opálosodott csontváz valószínűleg csaknem teljes lehetett, ám a szerencsés opálbányász megpróbálta saját maga kiásni a ritka kincset. Eközben sajnos elveszett vagy megsemmisült néhány kisebb csont, például az úszók végei és a nyak jelentős része. Ez a történet akár tanmeseként is szolgálhat a jövőbeli fosszíliavadászoknak: lehetőleg senki ne próbálja meg saját maga kiszedni a leletet, inkább mutassa meg egy szakembernek. Ugyanis igen nagy annak a kockázata, hogy számos helyen megsérül a maradvány, és értéktelenné válik akár a paleontológusok, akár az ősmaradvány-kereskedők számára. Ráadásul sokszor majdnem olyan fontos az ősmaradvány elhelyezkedése a kőzetben, mint maga a maradvány. Az Eric nevet a csontvázat preparáló és rekonstruáló Paul Willis adta az állatnak, a Monty Python-féle fél-méhre utalva. Az Eric gyomrában talált opálosodott halcsontok sem kerülték el a filmes vonatkozású névadást: tálcán kínálta magát A hal neve Wanda című film. 1993-ban elterjedt a szóbeszéd, hogy Ericet eladják a tengerentúlra.

Annak érdekében, hogy Ausztráliában tartsák a példányt, a Quantum nevet viselő tudományos alapítvány és a Sydneyben található Ausztrália Múzeum adományozásra szólította fel a hazafias érzelmű ausztrálokat. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen mintegy 30 000 ember közel 450 000 ausztrál dollárral járult hozzá Eric hazai földön tartásához.