A Mars-közelítés kitűnő alkalmat adott arra, hogy mind a Rosetta főegységének, mind az erre felszerelt leszállóegységnek néhány érzékelőjét kipróbálják. A műszerek tesztjei az eddigi értékelések alapján teljes sikerrel zárultak.
A legnagyobb marsközelség idején a Rosetta főegységének legtöbb érzékelőjét kikapcsolták, de a leszállóegység kamerája működött, és látványos felvételt rögzített a vörös bolygóról. A Philae ekkor üzemelt első alkalommal teljesen önállóan, az ehhez használt energiát sem az anyagszondától, hanem saját akkumulátoraitól kapta. A leszállóegység ROMAP nevű detektora a vörös bolygó mágneses terét vizsgálta. A mérés érdekes eredményeket tartogathat, a Rosetta ugyanis olyan pályán haladt el a bolygó mellett, amely eltér a korábbi szondák útvonalától.
Korábban az OSIRIS kamera és spektroszkóp is készített felvételeket a Marsról. Az alábbi ábrán a bal oldalon lévő kék felvétel egy kompozitkép, amely főleg az ultraibolya tartományban mutatja a korong nagy részét borító felhőzetet. A középső felvétel a közeli infravörös, a közeli ultraibolya, valamint a látható tartomány zöld hullámhosszait áteresztő szűrőkkel készült. Ezekben a tartományokban átlátszóbb a légkör, és jól kivehető az északi és a déli pólussapka. Jobbra pedig egy kinagyított részleten magasszintű vízjég felhők láthatók a korong peremén.
A Mars az OSIRIS kamera felvételein, eltérő hullámhosszakon megörökítve (ESA)
A további út
A Rosetta legszorosabban 2007. február 25-én közelítette meg a vörös bolygót, körülbelül 10 km/s-os relatív sebességgel haladva el mellette, 250 kilométeres távolságban. Az ekkor végrehajtott hintamanőver révén az űreszköz olyan pályára állt, amely átmenetileg visszahozza bolygónkhoz, és a Föld mellett elhaladva újabb lendületet nyer majd.
A szonda a következő időszakban két kisbolygót is megközelít: 2008 szeptemberében a néhány km-es 2867-Steins, 2010 júliusában pedig a közel 100 km átmérőjű, 21-es sorszámú Lutetia aszteroidát látogatja meg. Bár ezek az égitestek még 200 millió km-nél is messzebb vannak a Rosettától, kamerájával 2006. március 11-én a Steinst, majd 2007. január 2-án és 3-án a Lutetia kisbolygót is sikerült megörökítenie. A Lutetiát 36 órán keresztül követte, az ekkor rögzített fényességváltozás a kisbolygó tengelyforgási jellemzőinek pontos megállapításában segít majd.
A Philae leszállóegység CIVA képfelvevőjének fotója a Marsról, valamivel több mint 1000 km távolságból, előtérben a szonda sziluettjével (ESA)
Magyar részvétel
A szondát 14 európai ország és az USA félszáz kutatóintézete, cége építette. A Rosetta programjának megtervezésében, a műszerek építésében magyar intézetek, vállalatok is jelentős részt vállaltak. A KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetben (RMKI) Szegő Károly űrfizikus vezetésével új üstökösmodellt dolgoztak ki, sikeresen írták le az üstökösmagok felszínének viselkedését. Az RMKI és az SGF Kft mérnökei Szalai Sándor vezetésével alkották meg a leszállóegység központi számítógépét. Ők fejlesztették a leszállóegység földi szimulátorát is. Az RMKI és a KFKI Atomenergia Kutatóintézet munkatársai tudományos műszerek tervezésében is részt vettek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem űrkutatói pedig a fedélzeti energiaellátó és -elosztó rendszer tervét készítették el.
A Mars-közelítés során a leszállóegység a próbaüzemelést teljes sikerrel zárta, autonóm módon, azaz földi irányítás nélkül sikeresen végezte el feladatait. Baksa Attila, a KFKI Technikai Főosztály Űrkutató Csoportjának tudományos munkatársa az MTI-nek elmondta: a leszállóegység fedélzeti számítógépe először működött úgy, ahogy majd a végső célponton, a Csurjumov-Geraszimenko üstökösön fog 2014-ben.
Történelmi jelentőségű küldetés
Az üstökös közelébe érve a Rosetta űrszonda két részre válik szét. Főegysége az üstökös körüli pályára áll (először az űrkutatás történetében), a Philae pedig leereszkedik az üstökös felszínére (erre sem volt még példa). A Rosetta lesz az első űreszköz, mely együtt repül egy a Nap felé közeledő üstökössel, és elsőként figyeli meg, hogyan alakítja át a Nap melege az üstökös fagyott felszínét. A leszállóegység műszerei közvetítenek először képet egy üstökös felszínéről, és vizsgálják meg a helyszínen az üstökösmag anyagait.
Az üstökösök a Naprendszer ősi anyagát hordozzák, ennek helyszíni tanulmányozása a Naprendszer őstörténetének feltárásához fog hozzásegíteni. Korábban már kimutatták, hogy az üstökösök bonyolult, szénben, hidrogénben, oxigénben és nitrogénben gazdag szerves molekulákat tartalmaznak. A Rosetta segíthet annak az alapvető kérdésnek a megválaszolásában is, hogy volt-e szerepe az üstökösöknek a földi élet megszületésében.
Kereszturi Ákos