Új vizsgálatok az emlékek elfojtásáról

Az "emlékek elfojtásának" - mint a traumák kezelésére alkalmazott módszernek - meglehetősen vitatott a múltja. A Psychological Medicine című szaklap hasábjain megjelent tanulmány új, irodalmi bizonyítékokat szolgáltat a vitához.

Elfojtott emlékekről akkor beszélünk, ha valaki úgy szabadul meg a traumatikus események okozta fájdalomtól, hogy az adott emléket teljesen kitörli a tudatából. Ezek az úgynevezett elfojtott emlékek azonban az évek múltával újra felszínre kerülhetnek.

Egyes pszichológusok a mechanizmust nyilvánvaló tényként kezelve hivatkoznak rá, míg mások minden tudományos alapot nélkülöző pszichiátriai magyarázatnak veszik, és mellőzik a lehetőséget. Szerintük az emlékek elfojtása nem egy valós, idegi működésen alapuló jelenség, hanem egy kulturális találmány Sigmund Freud idejéből. A XIX. század pszichológiáját ugyanis Freud munkássága alapján a "tudatalatti én" határozta meg.

Egy csoport pszichológus és irodalmi ösztöndíjas diák utánanézett, hogy mikor fordult elő először az emlékek elfojtásának leírása az írásos dokumentumokban. Azt szerették volna kideríteni, hogy az emberek milyen régóta ismerik az "elfojtott emlékek" jelenségét.
1800 előtt nem találtak említést az emlékek elfojtásáról (avagy másképpen emlékezet-hasadásnak nevezett folyamatról) sem a kitalált/képzeletbeli, sem a valós alapokon nyugvó írásokban.

Harrison Pope (Harvard Medical School, Boston) és kollégái az internetes világháló nyújtotta lehetőségeket kihasználva próbáltak minél több információt gyűjteni a témakörben. Több mint harminc internetes fórumon tettek fel hirdetést, 1000 dollárt ígérve annak a személynek, aki elsőként hoz az 1800-as évek előtti példát a traumás események elfojtásáról. Ha létezik ilyen eset, akkor az emberek felfigyeltek volna rá és írtak volna róla, mint ahogyan ez megtörtént más lélektani jelenségek esetében is, úgymint az érzékcsalódás vagy a tébolyodottság. Ezekről a jelenségekről az emberek folyamatosan írtak az idők folyamán, és megjelenésük nem volt köthető egy adott időponthoz - szólt az érvelésük.

Bár több mint százan válaszoltak a hirdetésre, egyik találat sem bizonyult helyesnek. Sok megfejtés azonban valóban nagyon közel járt ahhoz, hogy megfelelően példázza az emlékek elfojtásának jelenségét. Ilyen volt például a 4. századi szanszkrit költő, Kalidásza által megformált alak. Dusjánta király egy átok hatására elfelejtette, hogy mennyire szerette a feleségét, Sakuntalát. De ez az eset nem minősíti az emléket, magyarázta Pope, nem beszél arról, hogy az emlék aggasztó, lehangoló esemény lett volna.

"Teljesen biztos vagyok abban, hogy ha az emlékek elfojtásának jelensége létezett volna már Freud kora előtt is, akkor találkoztunk volna vele" - állítja Pope. Az az ötlet, mely szerint a régebbi írásos dokumentumokban kutassanak korábbi példák után, akkor jutott Pope eszébe, miközben Rudyard Kipling, Captain Courageous című meséjét olvasta a gyermekeinek. A történet főhőse amnéziába esett, miután árvízben elvesztette a családját, de később más események hatására hirtelen visszanyerte emlékezetét.

Más pszichológusok azonban kételkednek Pope módszereiben. Az emlékek elfojtása egy olyan mechanizmus, ami általában gyermekeknél lép fel, amikor megpróbálnak megbirkózni a durva bánásmód vagy helytelen nevelés következtében fellépő sérülésekkel, mondta Chris Brewin, a londoni University College pszichológusa. Az írásos dokumentumok elsősorban felnőttekről szólnak, és ebben az esetben nem ők a megfelelő alanyok, hogy a jelenséghez például szolgáljanak. Másrészről pedig, ha valamire nem találunk példát, még nem jelenti azt, hogy a jelenség nem is létezik.

Valóban segíthetnek tisztázni az irodalmi kutatások egy pszichológiai jelenségről folytatott vitát? A módszer csak abban az esetben használható, ha maga a pszichológiai jelenség egyértelműen és könnyen azonosítható, állítja Pope. Nem lenne ilyen egyszerű, ha olyan, nem specifikus tünetek után kellene keresgélni, mint amilyenek például a figyelemhiányos hiperaktív zavar vagy az autizmus esetében jelentkeznek.

Az "elfojtott emlékek" pszichológiai jelenségének eredetéről folytatott kutatások eredménye nem jelenti azt, hogy maga a tünet ne igényelne kezelést, teszi hozzá Pope. Ha egy dolognak nincsen biológiai alapja, még nem jelenti azt, hogy ne kellene vele foglalkoznunk. Ugyanakkor az állítás, mely szerint az emlékek elfojtása nem neurológiai zavar, akár még jogi következményekkel is járhat. Pope arra figyelmeztet, hogy azok az emberek, akik esetleg úgy érzik, hogy elfojtott emlékeket hívtak elő és élnek át újra, esetleg nem is valóban megtörtént eseményekre emlékeznek.