Foltos vörös óriáscsillagok

Egyes szakértők véleménye szerint a 21. század nagy áttörést hoz az észlelőcsillagászat terén, az optikai és infravörös tartományban működő interferométerek révén. Az ilyen berendezéseknél több, egymástól távoli teleszkóp képét kapcsolják majd össze. Egy új eredmény, hogy az interferometriás megfigyelési módszerrel néhány vörösóriás-csillag felszíne egyenetlennek, foltosnak mutatkozik.

Az interferométerként működő rendszer egy olyan távcső teljesítőképességét közelíti meg, amelynek átmérője nagyjából a két, egymástól legmesszebb lévő egység közötti távolsággal egyenlő. A több teleszkóp összekapcsolására szolgáló technológiát a rádióhullámhosszakon már régóta használják.

Az optikai és az infravörös tartományban azonban a sokkal rövidebb hullámhosszak miatt pontosabban kell összeilleszteni az eltérő berendezésekkel nyert képeket - ami a sok alkatrész keltette mechanikai vibráció miatt igen nehéz.

Az első infravörös interferométer megvalósítására tett kísérlet az IOTA nevű teleszkóprendszer, amelynek két, még 1993-ban összekapcsolt tagjához most egy harmadik, 3,45 méter átmérőjű távcsövet is csatlakoztattak. A szakemberek emellett egy olyan digitális képmanipuláló chipet is készítettek, amely egymaga sok tükröt és prizmát helyettesít a rendszerben, és ezzel jelentősen csökkenti a képet terhelő pontatlanságokat.

Az így nyert nagy felbontóképességű módszerrel a Naptól maximum 1300 fényévre lévő, 0,3 és 3 naptömeg közötti tömegű óriáscsillagokat vizsgáltak. A kérdéses objektumok életük vége felé járnak, amikor belsejükben a hidrogén és a hélium is fuzionál. Az ilyen égitestek a különböző belső instabilitások miatt pulzálni kezdenek, periodikusan változtatják a fényességüket.

A felmérés során 56 különböző változócsillagot tanulmányoztak részletesen, közülük 12 Mira-típusú változó volt, amelyek felszínén aszimmetrikus fényességeloszlást találtak. Az aszimmetria oka egyelőre ismeretlen. A jelenséget a környezetüktől eltérő fényességű képződmények, csillagfoltok, sugárzáselnyelő felhők, esetleg ún. nem-radiális pulzációtól előálló fényességeltérések okozhatják - de egyelőre az sem kizárt, hogy az égitestek kiterjedt légkörében mozgó exobolygók generálják a jelenséget.

Kereszturi Ákos