Az ausztráliai 634 méter átmérőjű Parkes rádióteleszkóp archivált adatai között Duncan Lorimer és David Narkevic (West Virginia University) figyeltek fel az érdekes jelenségre. Tejútrendszerünk egyik kísérőgalaxisát, a Kis Magellán-felhőt célzó 480 órás megfigyelési sorozat alatt rögzítették a váratlan rádiójelet.
A megfigyelés során egyébként új, eddig még ismeretlen pulzárokat (periodikus rádiósugárzást kibocsátó neutroncsillagokat) kerestek a csillagvárosban. Ezzel a berendezéssel már több fontos felfedezést is tettek pulzárokkal kapcsolatban. Nemrég a segítségével azonosították a máig ismert legfiatalabb ilyen égitestet is. Ez a PSR J0205+6449 jelű objektum, amely a Cassiopeia csillagképben található, és a becslések alapján mindössze 820 éves.
A Kis Magellán-felhőről készült adatsor elemzése során egy intenzív, de igen rövid, mindössze 0,005 másodpercig tartó jelenségre figyeltek fel. A rádiókitörés paramétereit tekintve egyedülálló volt, hasonlót még nem tapasztaltak. Az impulzus finomszerkezetét vizsgálva kiderült, hogy a sugárzás rövidebb hullámhosszú része kicsit korábban, a hosszabb hullámhosszú pedig kicsit később érkezett a rádióantennához.
A fenti, diszperziónak nevezett jelenséget az ionizált gázfelhők váltják ki, miközben áthalad rajtuk a sugárzás. Az eltérő hullámhosszak széthúzódásának mértékéből durva közelítéssel a forrás távolságára is következtethetünk: minél messzebbről indult a sugárzás, és minél többet utazott ionizált felhőkön keresztül, annál jobban széthúzódnak benne az eltérő hullámhosszú részek. Mindezek alapján nagyságrendileg 3 milliárd fényévre történt a rádióimpulzust kiváltó esemény, tehát sokkal messzebb, mint a Kis Magellán-felhő távolsága.
Bár a kitöréshez hasonló eseményt korábban nem sikerült azonosítani, elméletileg mégsem mondható kifejezetten ritkának. A statisztikai becslések alapján ugyanis hasonló, nagyon rövid rádiókitörés akár naponta több száz is történhet, csak azokat igen nehéz észrevenni.
A jelenség forrása egyelőre nem ismert. A megfigyelt paraméterek alapján eddig kétféle mechanizmust javasoltak a szakemberek, amelyek elméletileg létrehozhatnak ilyen intenzív, rövid rádióimpulzust. Az egyik elgondolás szerint két neutroncsillag összeolvadása váltotta ki a robbanást és produkálta a rádiójelet, a rövid gammavillanásokhoz hasonlóan.
Egy másik, egzotikusabb lehetőség is felmerült. A híres fizikus, Stephan Hawking a gravitációs- és a kvantumelmélet együttes elemzése során jutott az alábbi furcsa felismerésre. Kutatásai alapján elméletileg egy speciális folyamat keretében a fekete lyukak is bocsáthatnak ki sugárzást és ezzel energiát. Az elgondolást és a kibocsátott sugárzást szakmai körökben a fekete lyukak párolgásának avagy Hawking-sugárzásnak nevezik. A kibocsátott sugárzás intenzitása az adott fekete lyuk tömegével lenne fordítottan arányos, eszerint a kistömegű fekete lyukak egyre gyorsabb ütemben párolognak, és életük végén egy robbanás keretében semmisülnek meg. Az érdekes elgondolás azonban egyelőre csak elméleti lehetőség, és megfigyelések nem támasztják alá - ezért is lenne fontos a most azonosított jelenség megértése.