Mindent a párzásért - extrém udvarlás az állatvilágban

Az udvarlás, a széptevés, a nőstény becserkészése az állatvilágban éppoly fáradságos elfoglaltság, mint az emberek között, és sokesetben sokkal veszélyesebb. A hímek dalolnak a nősténynek, táncra perdülnek előtte, nászajándékokkal halmozzák el, s közben újra és újra párharcba keverednek a vetélytársakkal. Miért van szükség minderre? Milyen extrém széptevésre buknak a különböző fajok nőstényei?

A legtöbb állatfajra jellemző, hogy a párválasztás előtt a hímek jellegzetes, udvarló viselkedést mutatnak, a nőstények pedig e viselkedés alapján választják ki az ajánlkozó hímek közül azt, akivel végül párba állnak. Az udvarlás tehát kommunikációs aktus, a hímek jelzéseikkel igyekeznek befolyásolni a nőstények választását. Mi a tétje a párválasztásnak?

A sikeres párzás alapfeltétele, hogy a párba álló egyedek ugyanahhoz a fajhoz tartozzanak. Esetenként előfordul, hogy közeli rokon fajok egyazon élőhelyen élnek, és testi jellegzetességeik is hasonlóak. Gyakran hátrányt szenved az a nőstény, amelyik egy másik fajhoz tartozó hímmel párzik, hiszen genetikai kompatibilitásuk nem teljes. A különböző fajú egyedek szaporodásából születő hibridek gyakran terméketlenek, rátermettségük azonos fajú szülőktől született társaikhoz képest kisebb. (A hibridekről lásd korábbi cikkünket.) Erős evolúciós hajtóerő hat tehát a pontos fajfelismerés irányába. A fajra jellemző udvarló viselkedés sok esetben az azonos fajú hím azonosításának elsődleges eszköze. A sörényleguánok (Sceloporus-fajok) az Egyesült Államok déli részén élnek. A rokon fajok egyedei gyakran találkoznak egymással, a nőstények mégsem keverik össze őket szinte soha. Az összes faj hímjei bólogatva udvarolnak a nőstényeknek, amelyet kék színű torkuk ütemes feltűnése tesz még kifejezettebbé, a fejmozgás sebessége azonban fajonként eltérő.

Az azonos fajú hímek között is válogatniuk kell a nőstényeknek, hiszen eltérő lehet azok rátermettsége. A legtöbb faj nőstényei sokkal több energiát fektetnek az utódok gondozásába, mint a hímek, ezért igen fontos számukra, hogy olyan hímmel álljanak párba, amely előnyös géneket fog továbbörökíteni közös utódjukba. A hímek udvarló viselkedése tehát nem irányul másra, minthogy jelezzék a nősténynek genetikai rátermettségüket. Az udvarlás igen energiaigényes folyamat, a hím felhívhatja magára a ragadozók figyelmét, és kevesebb ideje jut táplálkozni. Csak azok a hímek képesek bonyolult trillákat énekelni, összetett táncot járni vagy hatalmas lugast építeni, amelyek életerősek, a túlélést segítő génekkel rendelkeznek. A párválasztás mozgatórugóiról lásd korábbi cikkünket).

Az eltérő ökológiai tényezők igen különböző udvarló viselkedésformák kialakulásának kedveztek. Összegyűjtöttük az állatvilág tíz legkülönlegesebb udvarlási trükkjét.

10. helyezett: az integető rákok (Uca-fajok)

A legtöbb állatfajnál a szimmetrikus példányok számítanak kívánatosabbnak a nőstények szemében, minthogy a testi aszimmetria általában valamilyen testi hibára, genetikai rendellenességre, betegségre utal. Az integető rák hímjei azonban éppen a nőstények elcsábításra növesztik egyik ollójukat nagyobbra a másiknál. Ezzel az ollóval integetnek (ütemesen föl-le mozgatják) a szaporodási időszakban, imponálva a nőstényeknek, vagy más hímekkel vívott harc közben. Ha a rák elveszti nagyobbik ollóját, a kisebbik olló növekedésnek indul, és átveszi a nagy olló szerepét, az elvesztett olló helyett másik kis olló nő.