Közölték az első részletes eredményeket a Merkúrról

A Messenger-űrszonda mind a hét műszere tökéletesen üzemelt a Merkúrral való január 14-i, első találkozókor. Az űreszköz eddig 1213 felvételt és rengeteg mérési adatot sugárzott a Földre, és a NASA sajtótájékoztatót tartott az első részletes eredményekről.

Már korábban is ismert volt, hogy a bolygó fejlődése során lezajló hűlés globális zsugorodáshoz vezetett. Emellett az is elképzelhető, hogy az idők során változott a Merkúr tengelyforgási sebessége, és csak fokozatosan állt be a mai értékre. A változó forgási sebesség nyomán változott az alakja, ami a zsugorodáshoz hasonlóan feszültségeket keltett a kéregben.

Mindezek miatt hosszanti gyűrődések keletkeztek a felszínen, amelyekből már a Mariner-10 felvételei is sokat megmutattak három évtizede. Az új képek alapján az ilyen több száz kilométeres gyűrődések elterjedtebbek, mint korábban feltételezték, és sokkal gyakoribbak is, mint például a Hold felszínén.

A Merkúrról elszökő gázokból sikerült nátrium-, kalcium- és hidrogénionokat kimutatni az ultraibolya tartományban. Ezek egy kiterjedt, a Nappal ellentétes irányban körülbelül 40 ezer kilométer hosszan elnyúló csóvát alkotnak. Az itt található részecskék eloszlásában a korábbi földi megfigyelésekkel összhangban sikerült észak-déli aszimmetriát azonosítani, melynek oka egyelőre tisztázatlan.

Az UVVS-detektor felvétele (jobbra) a Merkúrról kiáramló nátriumionok alkotta csóváról (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A Merkúr mágneses terével kapcsolatos megfigyelésekből eddig nem állt össze teljes kép. Úgy fest, hogy a tér legfontosabb jellemzői megegyeznek a 30 évvel ezelőtt mértekkel, de a finomabb részleteket tekintve számos eltérés van - a rendszer jelenleg sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint három évtizeddel ezelőtt. Mivel nemrég kiderült, hogy a Merkúr magja olvadt állapotban lehet, a mágneses terét feltehetőleg a mag külső részében zajló áramlások hozzák létre. Ennek alapján a Merkúr a Föld mellett a másik olyan kőzetégitest a Naprendszerben, amelynek belső áramlásai jelenleg is mágneses teret generálnak - vizsgálata így kiemelten fontos.

A mágneses térerő alakulása a Merkúr megközelítése során (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A lézeres magasságmérő eddig közölt eredményeiből lent látható egy domborzatprofil (sárga vonal), amely egy 107 és egy 122 kilométer átmérőjű krátert mutat. Az alatta lévő fekete-fehér kép az arecibói radarteleszkóp felvétele ugyanerről a területről.

Lézeres magasságprofil 35-szörös függőleges torízással (fent), és ugyanaz a terület földi radarvizsgálatok alapján (lent) (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A Merkúr legnagyobb felszíni alakzatáról, a Caloris-medencéről kiderült, hogy nagyobb, mint eredetileg gondolták: 1300 kilométer helyett 1550 kilométer körüli az átmérője. A Mariner-10 a medence belső területének csak kis részét, azt is lapos megvilágítási szög mellett tudta megfigyelni. A Messenger új képei alapján kiderült, hogy a holdi lávatengerekkel ellentétben a Caloris-medence kissé világosabb a környező területeknél.

A Caloris-medence korábban feltételezett (sárga) és mai (kék), becsült mérete (NASA, JHUAPL, Carnagie)

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozza a fenti színeltérést. Talán a medencét létrehozó becsapódás nyomán a felszínre került, és eredetileg mélyebben lévő kőzet színe különbözik a környezettől, de az is lehet, hogy utólagos vulkánkitörések lávái okozták ezt az árnyalatot. További érdekes jellemzője a vidéknek, hogy a medence belső részén néhány sötét aljzatú kráter található.

Színes felvétel a Merkúrnak a Caloris-medencét mutató féltekéjéről, ahol a medence a kép jobb felső részét tölti ki. A felvételen sok fiatal, sugársávos kráter is megfigyelhető. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A Messenger adatainak kiértékelése folyamatban van, az újabb eredményekről beszámolunk rovatunkban.