Eddig 16 ezer békát mentettek meg a gázolástól Farmoson

Vágólapra másolva!
Március 3-án reggel 5500 kétéltű várta megmentőit a békaterelő-kerítés tövébe leásott vödrökben. A ma reggeli adatokkal együtt idén már közel 16 ezer béka menekült meg a gázolástól Farmos közelében, ahol a környezetvédők évek óta mentik a vonuló békákat. A békák vándorlása az ország többi táján is ad tennivalót az önkénteseknek.
Vágólapra másolva!

A hétvégén esősre fordult időjárás elindította a farmosi barna ásóbékákat, s ezek elkezdték vándorlásukat a Nagy-Nádas felé. A kétéltűek útja keresztezi a 311-es főutat, ahol az állatmentők közbeavatkozása nélkül többségüket elgázolnák a gépjárművek. A tápióvidéki természetvédőknek és az önkénteseknek köszönhetően azonban kiépült egy békaterelő-kerítés, amely megakadályozza, hogy a kétéltűek feljussanak az útra.

A kerítés tövében leásott vödrökben kuksoló békákat minden reggel összegyűjtik, és átviszik őket az út túloldalára. A módszerrel negyedik éve küzdenek a békák életéért, sikerrel: 2006-ban több mint 35 ezer, 2007-ben 15 ezer békát mentettek meg a gázolástól.

Ehhez a munkához csatlakozhatnak az érdeklődők, egyének, baráti körök és iskolás csoportok, akik a tápióvidéki környzetvédők internetes oldalán találhatnak információkat arról, hogy pontosan hol és mikor várják a szervezők a békamentőket.

A probléma hosszútávú megoldására az lenne, ha a főút alatt békaalagutakat építenének; ezen a 2,5 kilométeres szakaszon 200-250 méterenként körülbelül 5 ilyen alagútra lenne szükség. Ehhez hozzávetőleg 25-50 millió forint kellene - mondta el az [origo]-nak Németh András, a békamentő akció programvezetője.

Mit hozz magaddal a békamentésre?

- vízálló lábbelit (bakancs, zárt bőrcipő, gumicsizma), mivel a fű még sokszor vizes az esők után
- meleg ruhát, széldzsekit, mivel a nyílt terepen időnként elég szeles idők járnak
- ha van, láthatósági mellényt (rikító színű), ebből a szervezők 10 db-ot tudnak biztosítani
- barátaidat, osztálytársaidat
- jókedvedet

Mit hagyj otthon?

- a békákkal kapcsolatos előítéleteidet, félelmeidet (a barna ásóbéka nem termel méregváladékot, nem pisil szembe a hiedelmekkel ellentétben, és bár nem a kedvenc állatok közé tartozik, érdemes közelebbről megismerni)

Forrás: MTI

Nézzen még több képet az idei békamentésről galériánkban!

Békamentés Sikondán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium Kht-val együttműködve 2008. március 8-án két, békákról szóló programra is várja az érdeklődőket. A reggeli órákban Sikonda mellett békamentés lesz a Duna-Dráva NP munkatársaival. Kora délután pedig a pécsi Akvárium-Terráriumban a békákról halltatnak-láthatnak előadást a résztvevők, valamint látványetetést lehet megtekinteni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak közreműködésével.

Program

08:15 Találkozás a sikondai tónál a parkolóban, majd tájékoztató a békamentésről
08:30 A békamentés megkezdése, szakvezetők kíséretében
10:00 Program vége

Utazás: Egyénileg. Menetrend szerinti autóbuszjárat indul Pécsről az autóbuszpályaudvarról 7.30-kor, mely a Sikondai elágazáshoz 7.57-kor érkezik. A találkozó helyszíne a megállótól gyalog 15 perc sétával érhető el. Visszautazás a Sikondai elágazás megállótól Pécsre 10.43-kor, 11.12-kor, 13.16-kor induló autóbuszjáratok egyikével.

Hasznos tudnivalók: Időjárásnak megfelelő ruházat megválasztása nélkülözhetetlen, érdemes gumikesztyűt, nejlonzacskót, vödröt hozni!

Információ:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon: 72/518-222, 30/405 4571, 30/377 3388
E-mail: wodtke@ddnp.kvvm.hu, komlos@ddnp.kvvm.hu

Béka-délután a Pécsi Állatkert munkatársaival

A Pécsi Állatkert Akvárium-Terráriumában 14 órai kezdettel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hüllő- kétéltű védelmi szakosztályának tagjai várják diavetítéses előadással az érdeklődőket. Az előadást követően különböző békafajok látványetetését lehet megtekinteni, úgy mint nyílméreg békát, szarvasbékát, indiai ökör békát.

Az Akvárium-Terrárium belépőjeggyel látogatható, a programon való részvétel ingyenes.
Cím: Pécs, Munkácsy Mihály u. 31.
Telefon: 72/532-151 Fax: 72/213-114
E-mail: zoo@t-online.hu, pecszoo@pecszoo.hu


Forrás: MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!