A Phoenix tízhónapos utazásának végéhez közelít. Már több pályamódosítást is végzett, de útvonalát a május 25-ére tervezett landolás előtti három napban még két alkalommal fogják pontosítani. A Phoenix fontosságát mutatja, hogy a vörös bolygó körül keringő több űrszonda is készül az érkezésére.
A Mars Reconnaisance Orbiter, a jelenleg legnagyobb részletességgel térképező Mars-szonda február 6-án végzett egy pályamódosítást, és áprilisban is fog még változtatni útvonalán, hogy a Phoenix érkezésekor ideális pozícióban, a landolás térsége felett haladjon át. Az európai Mars Express, valamint a szintén amerikai Mars Odyssey már elvégezték a szükséges pályakorrekciókat. Utóbbi egy átjátszóállomáshoz hasonlóan az ereszkedő Phoenix viszonylag gyenge jeleit fogja venni, és azt antennáján keresztül felerősítve a Föld felé továbbítani.
A Phoenix május 25-én 5,7 kilométer/másodperces sebességgel lép majd be a bolygó légkörébe. A tervek szerint a szonda néhány egyszerű "életjelet" a leszállás alatt is továbbít magáról, majd a hétperces folyamat végén, a landolás után közel egy perccel már be is jelentkezik a földi irányítóknál.
Az ekkor kezdődő megfigyelésekben nem csak a Mars körül keringő szondák lesznek a segítségére. Az összehangolt észlelésekben a Spirit és az Opportunity marsjárók is kiveszik a részüket: a Phoenix-szondával egy időben monitorozzák a Mars időjárását, így egyszerre három, egymástól távoli helyről lesznek felszíni mérési adatok - amelyek alapján globálisasbb áttekintést kapunk a légköri viszonyokról.
A Phoenix-űrszonda
A Phoenixet nem véletlenül nevezték el a mitológiai madárról. Az ókori görögök szerint a reggelente gyönyörűen daloló madár 500 évig vagy még tovább él, majd lángokban semmisül meg és hamvaiból születik újjá. A marskutató Phoenix több korábban elvetett, illetve félbeszakadt küldetés műszereit, illetve azok újra elkészített változatait viszi magával.
A NASA animációs filmje a Phoenix érkezéséről, landolásáról, a napelemek és a műszerek aktiválásáról, az első talajminta-vizsgálatról
A Phoenix lesz az első leszállóegység, amely a Mars északi sarkvidékén üzemel majd, és az első, amely a felszín alatti térséget közvetlenül tanulmányozza. Nem juttat marsjárót (rovert) a bolygóra, azonban szerves anyagokat keresve befúr a felszín alá, ami újfajta megfigyelések kezdetét jelenti a Marson.A szonda felszerelése
A Phoenix adatait közvetlenül sugározza a Földre, amelyeket az alábbi berendezésektől kapja.
Út a vörös bolygóig
A 386 millió dollár összköltségű Phoenix túl nehéz a légzsákos leszálláshoz, ezért a landolás utolsó fázisában rakétás fékezés lesz (lásd a fenti animáción). Ez az 1970-es években landolt Viking-szondák technikájára emlékeztet, de annál sokkal kifinomultabb. A légköri belépés során kb. 125 km magasan izzik fel a hőpajzs, miközben a szonda tetején lévő antennák folyamatosan sugározzák a berendezés életjeleit. A hangsebesség 1,7-szeresénél kinyílik az ejtőernyő, majd leválik az alul lévő hőpajzs, üzembe áll a magasságmérő radar és kinyílnak a leszállólábak. Több detektor már az ereszkedés során, a hővédőpajzs ledobásakor, 8-9 km magassan kezd üzemelni.
A Phoenix kb. egy kilométerrel a felszín felett elengedi az ejtőernyőt, innen fékezőrakétákkal ereszkedik. Kamerája és fedélzeti számítógépe révén képes a nagyobb terepakadályok érzékelésére és kikerülésére. Végül 12 méter magasan kb. 2,4 m/s-ra csökken a sebessége, majd innen lassan tovább ereszkedve ér felszínt. A fékezőrendszer hidrazin üzemanyagot használ - egyelőre nem tudni, hogy az elégő és a felszínre jutó végtermékek mennyire szennyezik be azt, ami meghamisíthat egyes kémiai vizsgálatokat.
Fantáziarajz az üzemelő Phoenixról (Phoenix Mission, University of Arizona, NASA)
A leszállóhely, az északi mélyföldek vidékén körülbelül 3500 méterrel az átlagos bolygósugár alatt húzódik a felszín, a térség sima, a lejtőszögek 16 fok alattiak, és a szél ereje általában 20 m/s-nál kisebb.
Az 1,2 méter átmérőjű Phoenix a landolás után kinyitja 4 méter átmérőjű napelemét, és bekapcsolja az SSI-detektort (felszíni sztereó képfelvevő, lásd fent, a műszereknél). A mintavétel a 10. és 90. marsi nap (sol) közötti időszakra tervezik. A szonda négy napig, naponta 2,5 órán keresztül mélyít az árkot, utána négy napig elemzi a mintát, majd újrakezdi ezt a ciklust..
Az üzemelés fő periódusa három hónap, eddig képes csak a napelem a sarki nyár idején energiával ellátni a mintavevő berendezést. Később az egyre alacsonyabbról sütő Nap fényében még két hónapig működik a Phoenix, de már csak meteorológiai állomásként, majd a tél közeledtével véget ér életútja. Magas szélességen a hosszú sarki éjszaka alatt nincs napfény, ami energiát szolgáltathatna, emellett várhatóan vastag széndioxid-hó fedi be a berendezést.