Budapesten találkoznak először a kutyák kutatói

Vágólapra másolva!
A kutyákról azt tartják, hogy az ember legjobb barátai, ennek ellenére csak az utóbbi években kerültek a tudományos érdeklődés középpontjába. A kutatások eredményeiről először rendeznek nemzetközi tanácskozást, Budapesten július 5. és 9. között.
Vágólapra másolva!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszéke ad otthont a napokban a kutyák és közeli rokonaik evolúcióját, viselkedését, genetikáját és kognitív képességeit vizsgáló kutatók első nemzetközi konferenciájának. A találkozón 129 szakember: biológusok, archeológusok, genetikusok és szociológusok mutatják majd be legfrissebb eredményeiket.

A meghívott előadók - Robert Wayne, James Serpell, Topál József, Heidi Parker, Jane Packard, Sabine Nowak, Ray Coppinger, Marc Bekoff és Csányi Vilmos - a kutyafélék kutatásának legnagyobb szaktekintélyei. A jelen lévő szakértők széles skálája lehetővé teszi, hogy interdiszciplináris párbeszéd kezdődjön a derék négylábú állatokról - mondta el a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Miklósi Ádám, a konferencia főszervezője. Miklósi szerint emellett cél az is, hogy meggyőzzék az Európai Uniót a kutatások folytatásához szükséges anyagi eszközök biztosításának fontosságáról, elvégre az unió nemcsak 500 millió ember, hanem 50 millió kutya hazája is.

Miklósi Ádám július 10-én, csütörtökön 14 órától lesz a Vendégszoba vendége az [origo]-n.


Magyar kutatók fejtik meg a kutyaugatást
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!