Új útvonalat javasolnak őseink kivándorlására

A széles körben elfogadott elképzelés szerint a korai modern emberek feltehetőleg a Nílus völgyén át vándoroltak ki Afrika Szaharától délre fekvő vidékeiről, úgy 120 000 éve. Az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában most megjelent kutatási eredmények alapján azonban egyes szakértők alternatív útvonalat javasolnak.

A Bristoli Egyetem munkatársai által vezetett kutatócsoport kimutatta, hogy a nedvesebb területek akkoriban sokkal északabbra húzódhattak, mint azt korábban gondolták. Így egy vízben gazdag "folyosó" nyílhatott a mai Líbián keresztül a korai emberek vándorlásához. Az eredmények segítenek föloldani a régészeti leletek közötti ellentmondásokat is.

Noha azt szinte minden szaktekintély elfogadja, hogy a modern ember (Homo sapiens) Afrika Szaharától délre eső vidékein jelent meg 150 000-200 000 évvel ezelőtt, a Szaharán át vezető szétszóródásuk útvonalán a mai napig vitáznak. A Szahara ma Észak-Afrika nagy részét lefedi, és a sivatagos vidéken való átkelés a mai, korszerű eszközökkel sem egyszerű, hát még gyalogosan. A terület éghajlata azonban az idők során gyakran változott: az utolsó interglaciális (két eljegesedés közötti) időszakban (130 000-170 000 éve) például a déli részén jóval több eső esett.

Folyómedrek a Szaharában

"A műholdas radarfelvételek fosszilis folyómedreket mutattak ki a Szaharán át a mai Líbiába. Ezek a közép-szaharai vízválasztótól egészen a Földközi-tengerig húzódnak. Geokémiai elemzéssel bebizonyítottuk, hogy ezek a medrek aktívak voltak a legutolsó interglaciális időszak folyamán. Így tehát adott volt a fontos vízfolyáshálózat az egyébként száraz vidéken" - mondja Anne Osborne, a cikk vezető szerzője. A "közép-szaharai vízválasztó" egy vulkanikus hegylánc, amelyet korábban az itteni nedvesebb régió határvonalának tekintettek.

Az ember kirajzásának újonnan javasolt útvonalai (a kék vonalak mutatják az ősi folyómedreket). A zöld vonal a Szahara jelenlegi határát, a szürke folt a közép-szaharai vízválasztót jelöli

A kutatók megmérték az ősi folyómedrek két partjáról gyűjtött fosszilis csigaházak, valamint a Földközi-tengerből származó plankton-mikrofosszíliák héjának izotópos összetételét. Noha több száz kilométerre helyezkedtek el a szaharai vízválasztó hegyeinek vulkanikus szikláitól, a héjak határozott "vulkanikus jellemzőket" mutattak, ami nagyon különbözött a helyszínt körülvevő kőzetek tulajdonságaitól. A jelenségnek csak egyetlen magyarázata lehet: a vulkanikus hegyekből errefelé folyó víz sodorta ide őket.

Derek Vance, a cikk rangidős szerzője még hozzáfűzte: "A tanulmány először mutatta ki, hogy a monszunesők olyan folyókat tápláltak, amelyek a szaharai vízválasztótól - a Szahara északi részén át - a Földközi-tengerig nyúltak. Ezek a vízmosások versenytársai lehettek a Nílus völgyének a tekintetben, hogy a korai emberi migráció számára szolgálhattak útvonalakként a Földközi-tenger partvidékére."

A szerzők szerint a Csádban és Szudánban talált kőkorszaki leletek hasonlósága a Líbiában találtakkal nagymértékben alátámasztják elméletüket. A most fölfedezett ősi folyómedrek és tavak környékén folytatott jövőbeni régészeti kutatások még inkább megerősíthetik a most fölvázolt elképzelést az emberi vándorlás alternatív útvonalairól.