Újra nő az igen erős üvegházhatású metán mennyisége a légkörben

Egy évtizednyi viszonylagos állandóság után 2007-ben újra növekedni kezdett a metán mennyisége a Föld atmoszférájában, állítják a Massachusetts Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. Ez azért rossz hír, mert a metán a legfontosabb üvegházhatást kiváltó gázok közé tartozik.

A metán (CH₄) légköri koncentrációja több mint a duplájára nőtt az iparosítás előtti időkhöz viszonyítva, ami körülbelül 20%-kal járul hozzá az emberi tevékenység miatt a légkörbe került üvegházhatású gázok által kiváltott globális felmelegdéshez. A metánszint kiegyenlítődése azonban egészen a közelmúltig arra utalt, hogy a földfelszínről a levegőbe jutott metántöbblet jórészt lebomlik az atmoszférában.

2007 eleje óta viszont felborult az egyensúly, írják az e heti Geophysical Research Letters szakfolyóiratban megjelent cikk vezető szerzői, Matthew Rigby és Ronald Prinn a MIT föld-, atmoszféra- és bolygótudományi tanszékének kutatói. Állításuk szerint az egyensúlyt a légkörbe jutott több millió tonnányi metángáztöbblet bontotta meg. A metán a mocsaras vidékeken és a rizsföldeken képződik. Sok metánt bocsátanak a levegőbe emésztésük folyamán a szarvasmarhák, valamint a gáz- és szénfeldolgozó üzemek. A metán jó részét az atmoszféra "tisztítószerének" is nevezett hidroxil (OH) szabadgyökkel való reakció semmisíti meg a légkörben.

A mostani növekedés egyik meglepő sajátossága, hogy szinte egyidejűleg minden mérőállomáson megfigyelték az egész bolygón. Ez azért különös, mert a metán többsége az északi féltekén kerül a légkörbe, és több mint egy évig tart, amíg az északi féltekéről származó gázok összekeverednek a déli félteke fölötti gázokkal. Ebből az következik, hogy ha a növekedésért kizárólag a metánkibocsátás a felelős, akkor a kibocsátásnak egyszerre, egyenlő mértékben meg kellett növekednie mindkét féltekén.

Az északi féltekén bekövetkezett metánkibocsátás növekedése magyarázható a Szibériában 2007-ben megfigyelt rendkívüli meleg időjárással, amely fokozhatta a bakteriális metánkibocsátást a mocsaras vidékeken. A déli féltekén azonban még ilyen feltételes magyarázat sincs a gázkibocsátás növekedésére.

Egy másik elképzelés szerint a metánszint-emelkedés oka - legalábbis részben - a metánbontó hidroxilgyökök koncentrációjának csökkenésében keresendő. Egyelőre azonban erre sincs meggyőző bizonyíték, mert a légköri hidroxilgyök-koncentráció becslésére használt jelenlegi módszerek meglehetősen pontatlanok.

Mivel a megnövekedett metánmennyiség jelentős mértékben hozzájárul a globális fölmelegedéshez, a kutatók legfontosabb feladata most az, hogy pontosabban meghatározzák a megnövekedett metánkibocsátás az eltávolítási sebesség egymáshoz való viszonyát.

Rigby és Prinn szerint túl korai még megmondani, hogy a most megfigyelt növekedés egy tartós metánszint-emelkedéshez való visszatérést, vagy csak egy viszonylag rövid tartamú rendellenesség kezdetét jelenti-e. Mivel azonban tömegarányosan véve a metán 25-ször "erősebb" üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid, a mostani megfigyelést nem szabad figyelmen kívül hagyni, és a jelenséget gondosan nyomon kell követni a továbbiakban is.