Vészesen fogyatkozó pingvinek - kanárik a bányában

Mint kanári a bányában, a pingvinek megbízhatóan jelzik, milyen katasztrofális változások várhatók a világ óceánjaiban - állítja az az amerikai biológus, aki az eddig igen kevéssé vizsgált pingvinfajok populációiban figyelt meg drámai változásokat.

A klímaváltozási modellek már jó ideje jelezték, hogy a globális klímaváltozás nyomán várhatóan a sarkvidékeken jelentkezik majd először a fölmelegedés. Nem meglepő hát, hogy az elmúlt évtizedekben biológiai és oceanográfiai kutatások sora számolt be az e tájakon történő változásokról. Az élővilágot érintő folyamatok közül a legnagyobb figyelmet talán az északi sarkvidék nagyragadozója, a jegesmedve kapta: élőhelyének rohamos fogyatkozása nyomán a faj mára a messzi északon honos állatok pusztulásának jelképévé vált. (A jegesmedvék helyzetéről lásd korábbi cikkünket.) Kevesebb figyelem fordult ugyanakkor a déli sarkvidék és a déli félteke hasonlóan emblematikus állataira, a pingvinekre, pedig ezeket a madarakat a jegesmedvékénél összetettebb problémák sújtják, amelyek közül csupán egy a klímaváltozás - figyelmeztet a Washingtoni Egyetem biológusa, Dee Boersma professzor.

A pingvinek Földünk állatvilágnak viszonylag kevéssé kutatott részéhez tartoznak. A világon ma 16-19 fajuk él, a nagyobb, a fajok fennmaradása tekintetében különösen fontos kolóniák összesen 43 élőhelyen, szinte mind a déli féltekén. Bár az emberek többsége a déli sarkvidékhez köti őket, valójában csupán két fajuk, az Adélie- (Pygoscelis adeliae) és a császárpingvin (Aptenodytes forsteri) él az Antarktiszon. A legtöbb pingvinkolóniáról olyan kevés a hiteles információ, hogy egészen mostanáig még a különféle populációk méretének változásairól sem voltak megbízható ismereteink.

Boersma az amerikai Wildlife Conservation Society munkatársaként 25 éven át végzett megfigyeléseket a különböző pingvinpopulációk körében, többek között az Atlanti-óceán argentin partszakaszán, Punta Tombónál, a Föld legnagyobb a Magellán-pingvin (Spheniscus magellanicus) költőtelepén. Ez a populáció az 1960-as évek vége és az 1980-as évek eleje között volt a legnagyobb - ekkor mintegy 400 000 ezer pár költött ezen a területen. Ma már csak fele ennyien vannak. A Punta Tombo-i Magellán-pingvineknél megfigyeltekhez hasonló nagyságrendű változások zajlottak le, és zajlanak jelenleg is más populációkban: Afrikában száz éve még mintegy 1,5 millió, 2005-ben azonban már csupán 63 000 pingvinpár költött. A galápagosi pingvinből (Spheniscus mendiculus) - az egyetlen pingvinfajból, amely részben az északi féltekén is honos - mára mindössze körülbelül 2500 példány maradt, ez negyede annak, amennyit 1970-ben, kutatásai kezdetén a szigeteken megfigyelt.

Dél-Amerika déli partjai mentén honos a Magellán-pingvin

Nem sokkal jobb a helyzet az Antarktisz legészakibb területein, az Antarktiszi-félszigeten honos Adélie-pingvinek és az állszíjas, más néven kantáros pingvinek (Pygoscelis antarcticus) esetében, számuk az elmúlt 30 évben a felére csökkent, s a többi, afrikai, dél-amerikai, ausztráliai, újzélandi, Falkland-szigeteki és antarktiszi pingvinállománynál is hasonló változásokat írtak le a kutatók - mutat rá tanulmányában Boersma professzor.

A 43 nagy pingvinkolónia elhelyezkedése

A drámai fogyatkozás okai között első helyen - akárcsak a jegesmedve esetében - itt is a klímaváltozás hatásai állnak. Boersma leír egy esetet, amely 2006-ban történt az egyik antarktiszi császárpingvin-populációban. A kolónia ugyanazt a költőhelyet foglalta el, mint az előző években. A jég itt védett a nyílt tengertől, és a szél miatt nem halmozódik föl a hó, ami megfagyasztaná a tojásokat. Az említett év szeptemberében azonban váratlan esemény zavarta meg a pingvinek életét: a felnőtt egyedek valószínűleg valamiféle veszélyt éreztek, és tőlük szokatlan módon több mint 5 kilométerrel odébb vezették a kolóniát. Az új jégterület valóban a legtovább állt ellen az olvadásnak, ám szeptember végén egy erős vihar nyomán ez a jég is felszakadozott. Még két hónap volt hátra addig, hogy a fiókákon teljesen kialakuljon a hidegtől védő zsírréteg és tollazat, ám enélkül pusztulásra voltak ítélve. A szokatlan időjárás miatt abban az évben az egész szaporulat odaveszett.

Az Antarktisz bizonyos részein az elmúlt évtizedek során 3,3 Celsius-fokkal emelkedett meg az átlaghőmérséklet - a fölmelegedés itt gyorsabb, mint bárhol a világon. A melegedés egyik kézenfekvő következménye, hogy zsugorodik a kontinenst körülvevő tengerfelszíni jégfelület. Ennek következményeként a császárpingvineké mellett az Adélie-pingvinek és az állszíjas pingvinek állománya csökkenőben van (Boersma adatai szerint az alacsonyabb szélességi fokokon viszont nőtt a szamárpingvinek és az állszíjas pingvinek száma.)

A szamárpingvinek a leggyorsabbak: a vízben akár 36 km-es sebességgel
is haladnak óránként. A szárazföldön lényegesen esetlenebbek

A pingvinek életében a különböző éghajlati változások számos módon jelentkezhetnek, akár a hó, az eső mennyiségének növekedése is súlyos csapást mérhet egy-egy állományra, hiszen szaporodási ciklusuk az évmilliók alatt az élőhely sokszor szélsőséges időjárási viszonyaihoz alkalmazkodott. Ez alól még az Egyenlítő környékén élő fajok sem kivételek - a galápagosi pingvinek számának rohamos csökkenését a kutatók az El Nino-jelenség felerősödésével magyarázzák. Az El Nino során legyengülnek a szokásos tengeráramlatokat előidéző szelek, és a Csendes-óceán nyugati területei felől a déli félteke nyarán meleg tengeráramlatok érik el az óceán dél-amerikai partjait. Mindez óriási esőzéseket okoz, az áramlások erejének megváltozásával pedig a tenger nem biztosítja a pingvinek számára a kellő időszakban a szükséges táplálékot a szigeteken.

A Punta Tombo-i Magellán-pingvinek útja 2002-ben

A klímaváltozás által okozott károk mellett a pingvineket leginkább a tengerek olajszennyezése, a túlhalászat, illetve élőhelyeik beépítése sújtja. Argentína, a Falkland-szigetek és Afrika pingvinjeit egyre nagyobb számban pusztítja az olajszennyezés, amit az óceáni olajkutak és a tengeri hajózás bocsájt ki. A pingvinek egyre gyakrabban esnek áldozatul az olajnak már csak azért is, mert egyre nagyobb távolságot kell bejárniuk, hogy táplálékra leljenek. A Punta Tombo-i Magellánpingvin-telepen az 1980-90-es években a pusztulás elsőszámú oka az olajszennyezés volt. A legtöbb áldozatot követelő eset egy 1991-es olajszennyezéshez köthető: akkor 20 ezer pingvin hullott el. 1994-ben a tartályhajók útvonalát a parttól 40 kilométerrel beljebb húzták meg. Azóta kevesebb olajszennyezés éri ezt a partot, ám ezzel párhuzamosan megváltozott a Magellán-pingvinek útja is: valószínűleg a klímaváltozás és a halászat okozta táplálékhiány miatt messzebbre járnak élelemért - a költés időszakában 60 kilométerrel hosszabb utat tesznek meg táplálékkeresés közben, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Királypingvin-telep a Falkland-szigeteken

"Ahogy egyre ritkábbak a tengerekben azok a fajok, amelyekre hagyományosan halásztunk, az emberiség a táplálékláncban egyre lejjebb keres magának prédát a tengerek vizeiben, s ezzel most már olyan fajok elől vesszük el az élelmet, amelyeknek korábban nem jelentettünk konkurenciát. 1960-ban 3 milliárd ember élt a Földön, ma 6,7 milliárd, s a számítások szerint 2050-re 8 milliárdan leszünk. Világos, hogy az ember átformálta a szárazföld és a tengerek élőhelyeit, éppen ezért sürgősen meg kell kezdeni a tengeri és a partközeli élőhelyeken jelentkező negatív változások megfigyelését" - figyelmeztet Dee Boersma. Az Antarktisz körüli óceáni területek ma még Földünk legérintetlenebb természetes élővilágának adnak otthont, s talán ezért eddig igen kevés lépés történt az itteni területek védelmében, miközben a halászat és az egyéb emberi tevékenységek egyre nagyobb mértékben nyomják rá bélyegüket ezekre a vidékekre is.