Teljes az ökológiai káosz az utolsó macska kilövése után

Ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek - tartja a közmondás. Az Antarktiszhoz közel fekvő, a világörökséghez tartozó Macquarie-szigeten a macskák eltűnése után a nyulak szaporodtak el oly mértékben, hogy teljesen átalakították a természetes növényzetet. Ökológusok becslése szerint az alig 128 négyzetkilométeres, lakatlan szigeten a károk helyreállítása több mint 24 millió ausztrál dollárba (majdnem 3,5 milliárd forintba) fog kerülni.

Bár a biológusok beszámolói általában arról szólnak, mekkora pusztítást végeznek a természetes élővilágban a behurcolt fajok, ezen a kis szigeten pont az okozta a problémát, hogy kiirtották onnan az emberek által betelepített házimacskát.

Az Australian Antarctic Divison kutatója, dr. Dana Bergstrom a Brit Ökológiai Társaság folyóiratában megjelent tanulmányában más kutatók után ismét rámutat, milyen beláthatatlan károkat okozhatnak az ökoszisztémákban a nem elég alaposan megtervezett beavatkozások. Kutatótársaival megállapította, hogy amióta a macskák eltűntek Macquarie-ről, azóta a nyulak úgy elszaporodtak, hogy teljesen tönkretették az eredetileg tundraihoz hasonló növényzetet.

Az Ausztrália és Déli-sark között félúton fekvő szigetet 1810-ben felfedező fókavadászok azért telepítették be a házimacskát, mert a hajókkal érkező egerek és patkányok nagyon elszaporodtak, és megdézsmálták az emberek élelemraktárait. Hatvan évvel később, 1878-ban kezdtek el üregi nyulakat tenyészteni, fogyasztás céljából. Annak ellenére, hogy ezek az apró állatok hamar a macskák elsődleges zsákmányává váltak, a következő száz évben a nyulak jelentős mértékben elpusztították a sziget növényvilágát.

1978-ra a nyulak száma elérte a 130 000-et. Visszaszorításukra a kutatók meghonosították a nyúlbolhát, valamint a bolha révén terjedő myxomatózis vírusát, mely a nyulaknál általában elhullást okoz. Az eredmény: létszámuk az 1980-as évekre 20 000-re esett vissza, a növényzet pedig regenerációnak indult.

A nyúlzsákmány erőteljes csökkenése miatt azonban a macskáknak új préda után kellett nézniük, s egyre nagyobb mértékben pusztították az itt élő vízimadarakat. Utóbbiak védelmére az ökológusok 1985-ben egy újabb, most már a ragadozók kiirtását célzó programot indítottak - az utolsó macskát 2000-ben lőtték ki. Ezt követően a myxomatózis vírusa már nem volt képes kordában tartani a nyulakat. A drasztikusan szaporodni kezdett állatok alig 6 év alatt alapjaiban változtatták meg a sziget bizonyos területeinek élővilágát. Bergstrom és kollégái megállapították, hogy a nyulak jelentős károkat okoztak mind lokális, mind tájképi szinten, s ahol korábban összetett növénytársulás volt, ott ma lelegelt gyep vagy kopár talaj található.

Az invazív - behurcolt, agresszívan terjedő - fajok nagymértékű változásokat képesek okozni a természetes élővilágban, beleértve akár fajok kihalását vagy ökoszisztémák összeomlását is. Ennek megakadályozására a természetvédelmi biológiával foglalkozó szervezetek gyakran próbálják kontrollálni vagy akár teljesen kiirtani az adott területen élő populációjukat.

Bergstromék vizsgálata arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásoknak mindig teljes körűnek kell lenniük, és szükség van kockázatbecslésre is, hogy fel lehessen készülni az esetleges indirekt hatásokra, utólagos költségekre. Macquarie szigetén ezek a költségek majdnem 3,5 milliárd forintot tesznek ki.

Festői tengerpart a Macquarie-szigeten

A szigeten történt eset jól példázza az úgynevezett trofikus kaszkád, azaz a táplálékláncban kialakult indirekt kapcsolat felborulását. Ideális esetben a kölcsönhatás úgy működik, hogy ha egy adott ragadozó elszaporodik, akkor növényevő zsákmányállatának létszáma lecsökken, ezzel kedvező helyzetet teremtve az általa fogyasztott növényeknek. Így a ragadozó a táplálékhálózatban alacsonyabb szinten lévő élőlényekre kedvező, indirekt hatást fejt ki. Macquarie-n ezzel pont ellentétes folyamat történt, a macskák kiirtásával elszaporodtak a nyulak, melyek így saját "prédáik" - a növények - fokozott pusztulását idézték elő.

Betolakodó fajok

A kereskedőhajók fenékvizében vagy éppen használt gumiabroncsok között szelik át az óceánt, megtévesztik a naiv szigetlakókat, kedvező tulajdonságokkal kecsegtetik a gazdálkodókat, majd titkos vegyifegyvereket vetnek be, és kíméletlenül elbánnak a helyi vetélytársakkal. Az idegenhonos fajok terjedése már a gyarmatosítás korában óriási mértéket öltött, s mára az általuk okozott természetvédelmi, kulturális és nem utolsósorban gazdasági károk miatt a klímaváltozáshoz hasonló mértékű globális problémává terebélyesedett. Milyen betolakodók sújtják Európát?

Molnár Orsolya
negyedéves zoológus hallgató