Salonga-kalandok: Messze, de megvannak a bonobók

 

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park, Afrika legnagyobb nemzeti parkja különleges titkot rejt. A Földön egyedülállóan itt élnek a csimpánzok mellett legközelebbi rokonaink, a bonobók. Jane Goodall munkásságának köszönhetően a csimpánzok életét, viselkedését, szokásait jól ismeri a tudomány, azonban a bonobókat vagy más néven törpecsimpánzokat alig néhány kutatócsoport tanulmányozza, köztük a németországi székhelyű Max Planck Intézet munkatársai. Hozzájuk csatlakozott dr. Csatádi Katalin etológus, s az ő személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait.

NOVEMBER 2.

MESSZE, DE MEGVANNAK A BONOBÓK

Megvannak a bonobók! Nem tudom, kimegyek-e holnap hozzájuk, mert nem tudom, hogy milyen messze lesznek, most úgy 12 kilométerre találták meg őket a tábortól. Ha ilyen messze maradnak, akkor lehet, hogy kivételesen felhasználom a joker kártyámat, inkább megyek növényezni, és megvárom, amíg emberi közelségben lesz a csapat.

Vasárnap reggel van, és nem mentem ki bonobózni, mert végül Meike 3-man kötöttek ki, én meg mondtam, köszönöm szépen, inkább elpasszolnám. A fiúk viszont felkeltek rendesen, de mivel zuhogott az eső, még másfél órát a táborban maradtak, és csak negyed 6-kor mentek ki, amikor kicsit csöndesedett az eső. Amikor én felkeltem, fél 7-kor, akkor megint zuhogott, úgyhogy sajnáltam szegényeket. Azért ülök még mindig itt, mert növényezni nem lehet esőben, úgyhogy valószínűleg csak délután megyünk ki. Mostmár csak csöpög, de a reggeliből kiindulva Kabemba akar még várni egy kicsit, majd szól, ha indulunk. Ma a Sud-BS utakon dolgozunk, amiket először nem szerettem, mert ez a legdombosabb része a terepnek, de aztán, amikor kicsit megerősödtem, és egy kicsit nézelődni is tudtam, rájöttem, hogy a BS nagyon szép. Úgyhogy már nem bánom, legalább mozgok egy kicsit, ami vagy másfél hete nem történt meg.

Plusz: elkezdtem hízni! Rémes. Persze nem csoda, így hogy a bonobók nincsenek meg, viszont rendkívül tápláló kajákat eszünk. Pedig én ráadásul nem is eszem a csikuangát, ami a leghízlalóbb az összes étel közül. A manióka ugyanis, amiből a csikuanga készül, a világ harmadik legnagyobb mennyiségben fogyasztott szénhidrátforrása. Mindenesetre remélem, hogy hamarosan én is megyek futkosni a bonobók után, különben új gatyákat kell postázni nekem :)

Csináltam ma reggel képeket halakról. Megjött a halász, én meg előkaptam a fényképezőgépemet, erre a szakács rögtön azt gondolta, róla akarok képet készíteni halakkal, úgyhogy gyorsan azt is csináltam, nehogy megbántsam... Aztán elmagyaráztam nekik, hogy mit szeretnék - a franciatudásom igazán silány -, de végül elmutogattam, hogy nem az összeset felfűzve akarom lefényképezni, hanem egyesével a földön. Még vonalzót is tettem melléjük, hogy lehessen tudni, mekkorák. Csúszós-nyálkásak voltak, mint minden hal, és rögtön az elsőről kiderült, amikor megmarkoltam, hogy még él. Annyira sajnáltam szegényt, nagyon szép hal volt, nagy bajusszal. Csak arról jöttem rá, hogy még él, hogy amikor vakuztam, akkor kicsit jobban vert a szíve - éreztem a tenyeremben, gondolom, az utolsó dobbanások egyikét. Aztán a farokúszójával is vert még egyet. Sajnáltam szegényt, mutattam a helyieknek, hogy agyon kell ütni! De csak mosolyogtak és mondták, hogy "Ui, ui, tudjuk, hogy él még ..."

Na, befejezem mára.

A Salonga-kalandok folytatódik

A következő bejegyzésben: Hangyainvázió a táborban, buli: csirke csikuangapálinkával

A napló folytatását naponta közöljük, a következő és a korábbi bejegyzéseket itt olvashatja.