Salonga-kalandok: Elefántcsorda közeleg

 

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park, Afrika legnagyobb nemzeti parkja különleges titkot rejt. A Földön egyedülállóan itt élnek a csimpánzok mellett legközelebbi rokonaink, a bonobók. Jane Goodall munkásságának köszönhetően a csimpánzok életét, viselkedését, szokásait jól ismeri a tudomány, azonban a bonobókat, vagy más néven törpecsimpánzokat alig néhány kutatócsoport tanulmányozza, köztük a németországi székhelyű Max Planck Intézet munkatársai. Hozzájuk csatlakozott dr. Csatádi Katalin etológus, s az ő személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait.

DECEMBER 13.

ELEFÁNTOKBA BOTLOTTUNK

Nemrég értünk vissza Daviddel, fantasztikus volt. Egy Libeke nevű helyre mentünk, ami körülbelül 6,5 km-re van innen a tábortól. Délután 2 körül indultunk el, és körülbelül fél 4-re ott is voltunk a Badzungu nevű táborhelyen. Mindössze néhány korhadt fadarab jelezte, hogy már megékeztünk, ezek annak idején padként szolgáltak. Találtunk egy fát, amitől nagyjából ugyanakkora távolságra, csak 90 fok eltéréssel volt két kisebb fa, ezekre aggattuk fel a függőágyakat meg az esővédő tetőket. Amikor kényelmesen végeztünk, fél 5 körül elindultunk a Libekéhez. Nem tudtam, pontosan mire számítsak, annyit csak, hogy ez egy szavanna sok vízzel, ahol lehetnek elefántok.

Elindultunk a patak nyomát követve, ami végül elvezetett minket a patak kiszélesedéséhez, innen már láttuk a szavannát. Gyönyörűszép volt. Tényleg úgy néz ki, mint ahogy az ember a szavannát elképzeli, hosszú sárga fűvel. Ez itt nagyjából akkora terület, mint két focipálya, erdő veszi körül, de olyan fákkal, amilyeneket nem láttam még errefelé. Már ment le a nap, mi pedig a naplementében térdig vízben állva néztük a tájat meg a fecskéket, akik felettünk röpködtek, és időnként ittak vagy rovarokat kaptak ki a vízből. Nem is nagyon beszéltünk Daviddel, csak hagytuk, hogy átjárjon bennünket ez a fantasztikus érzés. Nagyon jó volt ott lenni.

Elefánt ürüléke ...

Elefántot nem láttunk, de láttunk elefántürüléket meg lábnyomokat. Aztán már sötétedett, úgyhogy visszamentünk a "táborba". Nekiálltunk tüzet gyújtani, ami másfél óra elteltével sikerült is - egész délelőtt esett az eső.

... és lába nyoma

Úgy kezdődött, hogy David jó cserkész módjára szépen összeállította a tűzifákat, kicsiket alulra, nagyobbakat felülre, szép kis gúla alakban, majd odatartotta az öngyújtót. Persze semmi nem történt. Vittünk magunkkal egy kókuszdiót, annak lehámoztam a szőrös részét, az jó lesz gyújtósnak. Hámoztam, hámoztam, meg is gyulladt, de a nedves ágak csak kiröhögtek. Mondtam Davidnek, hogy végső esetben van nálam papír, felhasználhatjuk azt.

Forrás: Csatádi Katalin

Próbálkozott még egy kicsit, aztán szólt, hogy virítsam azt a papírt, nála meg vannak tűzgyújtó kockák, nem lesz gond. Sem a papír, sem a tűzgyújtó kockák nem akartak meggyulladni! Ezt az erdőt, ha akarnánk, sem tudnánk leégetni, az biztos. További próbálkozások után David, mint igazi dzsungelharcos, megpróbálkozott a kanadai módszerrel... A kanadai módszer annyi, hogy az ember fog egy ágat, és úgy csinál, mintha meg akarná hámozni, pedig nem is, csak vékony rétegben hántja le a fát. Így olyan lesz az ág, mintha lenne rajta egy virág. Ilyenekből csináltunk vagy tízet, ezek alá odatettük a papírt (végül a jegyzetfüzetem kb. kétharmadát használtuk fel, nesze neked, tudomány ...), a tűzgyújtó kockákat, és adtunk neki tüzet. Én adagoltam a papírt, David fújta a tüzet, és végül, nagy sokára a tűz belekapott a kisebb, kiszáradt ágacskákba. Yes we can!

Vittünk magunkkal mindenféle hal- meg gyíkhúskonzervet, de egyikünk sem kívánta, úgyhogy azt otthagytuk: elástuk legközelebbre. A csokinak persze nem tudtam ellenállni. 8-fél 9 körül eltettük magunkat másnapra. Jó volt a függőágyban aludni, egy darabig ébren feküdtem, és próbálgattam, hogyan kényelmes, aztán egyszer csak arra ébredtem, hogy végigaludtam az éjszakát. Reggelire ittunk kávét, ettünk pár kekszet, és elindultunk újra a Libekéhez.

Reggeli kilátás a függőágyból

Ugyanolyan szép volt ma reggel is, bár persze másképp nézett ki, mert mások voltak a fények. Teljes csöndben voltunk, hogy ne riasszunk el semmilyen állatot. Vagy egy órán keresztül csak álltunk, és néztük a madarakat, aztán - mivel nem jött semmilyen állat - elkezdtünk beszélgetni. Néhány perc beszélgetés után távoli mennydörgést hallottam. Erről eszembe jutott, hogy szóljak Davidnek, ha hörgő-morgó zajt hall, akkor azok elefántok. Épp csak levegőt vettem, hogy elmondjam neki, amikor egyszer csak, tőlünk 20-25 méterre az erdőből hallom, hogy hrrgrrrrhhrr!!!!!!!! Aztán még egyszer. Ott voltak az elefántok. Csak egymásra néztünk Daviddel, nem mertünk egy szót sem szólni, én a számra tettem a tenyeremet, úgy vigyorogtam.

A rejtekhelyünkön vártuk, hogy előjöjjenek

Elmutogattam neki, hogy jó lesz, ha ebből a mocsárból kicsit odébb állunk. Léptem is egyet, és rögtön fenékig merültem a sárba ... pedig akkor éppen nem szerettem volna sehova sem bennragadni. David kihúzott, és tipliztünk is a közeli, tíz méterre lévő erdőbe.

Én inkább állva maradtam, ha futni kell

Beálltunk a két legványadtabb fácska mögé, és azokba kapaszkodva pislogtunk a hangok felé, majd első ijedtségünk után kicsit hátrébb mentünk néhány bokor meg levelesebb fa mögé, és ott vártunk, kiélezett fényképezőgéppel. Ő leült, én mondtam, inkább állnék, hátha futni kell.. :)) Aztán néztünk jobbra-balra, az én lelki szemeim előtt mindenhol elefántok mozogtak, de végül nem jöttek elő. Halottunk ugyan néhány lépést meg farecsegést, de látni nem láttunk semmit. Körülbelül egy órán át még vártunk, de akkor úgy tűnt, hogy jön az eső, úgyhogy elindultunk visszafelé.

DECEMBER 16.

Ma van Delphine búcsúpartija. Hamarosan bekeverem a kenyértésztát, hogy kész legyen estére. Voltam ma bonobózni, de hamarabb visszajöttem, mert dolgoznom kell a növényadatbázison, hogy elküldhessem Barbarának.

Plusz majdnem kész vagyok a képekkel, amelyeket hazaküldök. Egy élmény volt összerakni a beszámolót, mert átéltem mindent újra. A két új fiú jön a géppel, amivel Delphine megy, és David kimegy eléjük.

A Salonga-kalandok folytatódik

A következő bejegyzésben: Megérkezett a két új srác és a karácsony

A napló folytatását naponta közöljük, a következő és a korábbi bejegyzéseket itt olvashatja.