Óriáskrátert azonosítottak a Merkúron

Egy korábban ismeretlen, 700 kilométeres becsapódásnyomot azonosítottak a Merkúron. A kráter centrumából furcsa, sugárirányú alakzatok haladnak kifelé. 

A Messenger-űrszonda eddig kétszer közelítette meg a legbelső bolygót. Mint arról korábban beszámoltunk, a 2008. október 6-i elhaladás után több érdekességet is azonosítottak az első felvételeken, az adatok tüzetesebb elemzése azonban csak később fejeződött be. A részletesebb vizgálatok alapján sikerült egy korábban ismeretlen, viszonylag nagyméretű, 700 kilométer átmérőjű becsapódásos alakzatot azonosítani - ennél csak a régóta ismert 1550 kilométeres Caloris-medence nagyobb a bolygón. A most felfedezett, Rembrandt névre keresztelt óriáskráter érdekessége, hogy az aljzatán olyan anyag is vizsgálható, amely a bolygón máshol nem mutakozik. Az ilyen nagy medencék aljzatát (ezt az egyet kivéve) később fiatalabb anyagok fedték el. Az idős becsapódásnyom közel 3,9 milliárd évvel ezelőtt keletkezhetett, de még így is valamivel fiatalabb, mint a hozzá hasonló méretű, többi ilyen alakzat a bolygón.

További érdekessége, hogy a centrumából sugárirányú töréshálózat fut szét. Hasonlót eddig csak a Caloris-medencében azonosítottak, amit Pók-alakzatnak neveztek el. Ilyen sugárirányú, becsapódásos kráterhez kapcsolódó töréses szerkezetet eddig csak a Merkúron ismerünk - bár néhány részben hasonló felszínforma, főleg vulkáni központoknál más égitesten is megfigyelhető.

Az alakzat feltehetőleg valamilyen tektonikus hatástól keletkezett, amelyet a magma periodikus benyomulása, majd hűléses zsugorodása hozott létre több ciklusban - pontos eredete egyelőre ismeretlen.

Az új felvételek révén a bolygó felszínének közel 90%-át feltérképezték már a szakemberek. Ezek alapján a Merkúr felszínének valamivel kevesebb mint felét, összességében közel 40%-át vulkanikus eredetű lávasíkságok borítják. A felszínformák és kéreganyag kialakulásában tehát sokkal fontosabb szerepet játszott a vulkanizmus, mint a Merkúrhoz gyakran hasonlított Hold esetében.

A 700 kilométer átmérőjű Rembrand-medence, belsejében a furcsa, sugárirányú töréshálózattal (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A mérések emellett rámutattak, hogy a bolygó mágneses tere és a napszél között élénkebb kölcsönhatás zajlik, mint korábban felfedezték. A Merkúr ritka külsőlégkörében elsőként sikerült magnéziumot azonosítani, amely eszerint a bolygó felszínén is előfordul. A magnetoszférának a tavaly októberi közelítéskor mért jellemzői gyökeresen eltértek a legelső randevú alkalmával, 2008. január 14-én tapasztaltaktól. Emellett rövidebb időskálájú, napi változásokra is utalnak a megfigyelések.

A bal kép közelítőleg úgy mutatja a vidéket, ahogy az emberi szem látná, míg jobbra 11 eltérő hullámhosszból összeállított hamisszínes mozaik látszik, amely kiemeli a felszíni anyag különbségeit (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A Messenger-űrszonda következő alkalommal idén szeptember 29-én halad el a bolygó mellett. Ezt követően 2011. március 18-án áll majd Merkúr körüli pályára, és kezdi meg az égitest tematikus térképezését.

Video a Messenger második közelítéskor készített felvételekből, amelyek a Merkúrnak a terminátorhoz (fény/árnyék határhoz) közeli területét mutatják (NASA, JHUAPL, Carngie)