Megfigyelték a világ leghosszabb rovarvonulását

Minden évben szitakötők milliói kelnek útra India déli részéről, hogy több ezer kilométeres repüléssel átszeljék az Indiai-óceánt, és elérjék Afrika partjait, majd visszatérjenek Indiába. Ezek a rovarok teszik meg a legnagyobb távolságot a Földön, állítja egy független biológus. Ha állítása beigazolódik, ez lehet a leghosszabb út, amit rovarok vonulásuk során bejárnak, s az első ismert, amely a nyílt óceán fölött zajlik.

A Charles Anderson biológus által a Journal of Tropical Ecology szaklapban publikált megfigyeléséhez képest eltörpül az eddig leghíresebb rovarvonulás, amikor királylepkék (Danaus plexippus) százmilliói kelnek útra az Amerikai Egyesült Államok és Kanada határvidékéről, hogy Nyugat-Mexikóban töltsék el a téli időszakot, majd visszatérjenek északra. A királylepkék által megtett megközelítőleg 7000 kilométeres távolság ugyanis csak a fele az Anderson által leírt útnak - olvasható a BBC internetes oldalán.

Anderson először 1983-ban figyelt föl az India déli csücskétől 500-1000 kilométerre délnyugatra húzódó Maldív-szigetekre millió számban érkező szitakötőkre. 1996 óta gyűjtött adatokat, amelyekhez helyi, indiai megfigyelők és tengerjáró hajókon észlelt megfigyeléseket is szerzett, s ezekből összeállt a szitakötők vándorlásának térképe. A szitakötők India északabbra fekvő területeiről indulnak útnak dél felé, átrepülnek a Maldív-szigetekre, majd még délebbi atollok felé veszik az irányt. A 1200 apró szigetből álló Maldív-szigetcsoporton való feltűnésük azért is meglepő, mert itt szinte alig található édesvíz, ami a szitakötők számára elengedhetetlen. A főváros, Malé környékén először október 4. és 23. között tűnnek föl a szárnyas rovarok, novemberre-decemberre millió számra gyülekeznek a szigeteken, ám az egyes egyedek csak néhány napig maradnak. Novemberben nagy számban jelennek meg a Madagaszkárhoz közeli Seychelle-szigetek északi részén, mintegy 2700 km-re Indiától, majd decemberben a szintén Seychelle-szigeteki Aldabrán, 3800 km-re Indiától. Az is ismert, hogy ekkor jelen vannak Kelet- és Dél-Afrika egyes területein, Ugandában évente kétszer jelennek meg - márciusban-áprilisban, illetve szeptemberben -, míg délebbre, Tanzániában és Mozambikban decemberben és januárban látják őket.

A rovarok repülő csúcstartói

A fent leírtakból arra lehet következtetni, hogy a szitakötők az óceán fölött légáramlatokat, kihasználva a Föld legnagyobb vándorai közé tartoznak: Dél-Indiából Afrikába, majd vissza 14-18 ezer kilométeres utat tesznek meg. Útjukat az esőzések segítik: út közben pocsolyákban, frissen megtelt tavakban kelnek ki az ivadékok, a rovarok tehát az esők útját követik, kihasználják a monszunokat Indiában, a rövidebb-hosszabb esős időszakokat Afrikában, majd a következő monszunra érnek vissza Indiába - magyarázza Anderson.

A szitakötők több mint 98 százaléka a Pantala flavescens fajhoz tartozik, amely korábban is rendkívüli teljesítményeiről volt ismert. Ő tartja a legmagasabbra repülő rovar rekordját - 6200 méter magasan találták meg a Himalája csúcsain -, és ez volt az első szitakötőfaj, amely az 1946 és 1958 közötti nukleáris robbantások után megtelepedett a Bikini-atollon.

Pantala flavescens

A Pantala flavescens milliós felhőkbe verődve 600-800 kilométert tehet meg az óceán fölött egy irányba mintegy 1000 méteres magasságban, ami bámulatos teljesítmény még akkor is, ha tudjuk, hogy a rovarok kihasználják az Indiától Kelet-Afrika dél felé tartó légáramlatokat - véli Anderson.

Csakúgy, mint az újvilági királylepkének, a szitakötőknek is négy generációba telik az egy évig tartó teljes, oda-vissza út megtétele.

A kutató arra is rámutat, hogy a szitakötők vonulását rovarevő madarak, kakukkok, sólymok, lappantyúk, gyurgyalagok követik: azonos időben azonos magasságon repülnek, minden bizonnyal a bőséges táplálék miatt.