Kiderült, hogyan alakult ki a piranják fogazata

A legendásan vérengző édesvízi húsevő halak, a piranják borotvaéles fogakkal rendelkeznek, amelyeket senki sem szeretne a saját bőrén érezni. Hogyan alakult ki ez a veszélyes fogazat? Argentin, amerikai és venezuelai paleontológusok most egy meglepő, átmeneti tulajdonságokat mutató állkapcsot tanulmányozhattak, ami választ adhat a kérdésre.

A Megapiranha paranensis névre hallgató hal maradványa áthidalja az eddig meglévő evolúciós hézagot a húsevő piranják és azok növényevő rokonai között.

A ma élő piranjáknak háromszögletű fogakból álló, egyetlen sorba rendezett fogazata van, amelyek úgy helyezkednek el, mint a fűrészfogak a fűrészlapon. A legközelebbi rokonaiknak, a paku-féléknek azonban négyszögletes fogaik vannak, amelyek ráadásul két sorban helyezkednek el, és arra szolgálnak, hogy a halak összepréseljék velük a gyümölcsöket és a magvakat.

A Megapiranha átmeneti mintázatot mutat, mivel a fogai egy cikk-cakkos sorba rendeződtek. Ez arra utal, hogy a pakuknál megfigyelhető két sor a piranjáknál összesűrűsödött, hogy egyetlen sort alkosson. Úgy néz ki, mintha a fogak a második sorból előrevándoroltak volna az első sorba. Ha valóban így történt, akkora Megapiranha egy közbenső lépcsőfokot képvisel a hosszú evolúciós folyamatban, amely végül a piranják jellegzetes fogazatának és félelmetes harapásának kialakulásához vezetett.

Annak megállapítására, hogy a Megapiranha hová tartozhat a halak törzsfáján, a kutatók több száz mai piranját és a rokonságába tartozó halakat vizsgáltak meg. Szerencsére ennél a csoportnál a fogak valóban fontos elkülönítő bélyeget alkotnak. Akár egyetlen fog alapján is meg lehet állapítani, hogy milyen fajról van szó, és milyen rokonságban van a többi hallal. A filogenetikai vizsgálatok megerősítették a paleontológusok gyanúját: a Megapiranha a piranják és a pakuk közé helyezhető az evolúciós törzsfán.

A most vizsgált Megapiranha-maradványt még az 1900-as évek elején gyűjtötték egy folyó menti sziklafalból Argentínában. A példányt azonban évtizedekig senki nem tanulmányozta részletesen, míg Alberto Cione, a La Plata Múzeum paleontológusa újra fel nem fedezte egy múzeumi fiókban. A meglepő eredményekre vezető példány egy felső állkapocs, amely szokatlanul nagy és hegyes fogakat tartalmaz.

A Megapiranha 8-10 millió évvel ezelőtt élt a Paraná dél-amerikai folyórendszerben. Az állkapocs mérete alapján a hal elég tekintélyes méretű lehetett. A mai fajok állkapocs- és fogméreteivel összehasonlítva hosszúsága elérhette az 1 métert, vagyis legalább négyszer olyan hosszú volt, mint a mai piranják. Egyelőre senki nem tudja biztosan, hogy mit evett, de a kutatók változatos étrendet feltételeznek.

További rejtélyt jelent a fogak száma. A piranjáknak ugyanis hat foguk van, míg a Megapiranháknak hét. Vajon mi történt a hetedik foggal? Két forgatókönyv is elképzelhető: a fogak egyike elveszhetett a hosszú évmilliók során, vagy pedig az eredeti fogak közül kettő összeolvadhatott. A paleontológusok abban bíznak, hogy egy szerencsés lelet révén előbb-utóbb választ kapnak erre a kérdésre is.

Az észak-karolinai Nemzeti Evolúciós Szintézis Központ és a philadelphiai Természettudományi Akadémiai kutatóinak tanulmánya a Journal of Vertebrate Paleontology legutóbbi számában jelent meg.