A San Diego-i Scripps Oceanográfiai Intézet munkatársai távirányítású tengeralattjáróval kutatták a Fülöp-szigetek, valamint az Egyesült Államok és Mexikó nyugati partvidékének vizeit. Az expedíció során hét - eddig ismeretlen - szabadon úszó gyűrűsféregfajra bukkantak 1800-3700 méter közti mélységben. A 18-93 milliméteres férgek egyik legkülönösebb tulajdonsága, hogy testükről élénkzöld színnel világító "bombákat" (gömböcskéket) választanak le. Úszóképességük és a zöld bombácskák miatt a kutatók az első leírt fajuknak a Swima bombiviridis nevet adták.
Karen Osborn, a Scripps Intézet tengerbiológusa elmondta, hogy a férgek egyáltalán nem tekinthetők ritka állatoknak - gyakran több százas csoportjaikat is látták -, szélsőséges élőhelyük miatt azonban rendkívül ritkán nyílik lehetőség ilyen állatok megfigyelésére, begyűjtésére és tanulmányozására.
A Swima bombiviridis áttetsző teste lehetővé teszi a belső szervek megfigyelését boncolás nélkül. A bíbor nyíl a fej mögötti szelvényhez kapcsolódó biolumineszcens bombákra mutat
"Az 1000 és 4000 méter közti mélységek alkotják a Föld legnagyobb és egyúttal legkevésbé föltárt élőhelyeit" - magyarázza a cikk társszerzője, Greg Rouse professzor, a Scripps Tengerfenéki Gerinctelen Gyűjteményének kurátora. "Meglehetősen rövid idő alatt hét új fajt gyűjtöttünk a tengeralattjárókkal, főként Kalifornia partjai mentén."
A bombázók kiváló úszók
A bélrendszert kivéve jórészt áttetsző férgek evezőlapátot formáló hosszú sertelegyezőkkel hajtják magukat a vízben. Kitűnő úszók. Négy faj a tengerfenék közelében úszkál, három pedig följebb, a vízoszlopban. Minden fajnak összetett fejfüggelékei vannak. A hét fajból öt van fölszerelkezve "bombákkal", azaz olyan folyadékkal teli gömbökkel, amelyek hirtelen világítani kezdenek, amikor az állat leválasztja őket a testéről. A zöld színű ragyogás több másodpercig tart, mielőtt lassan kihunyna.
Úszó Swima
A tengeralattjáró éles reflektorai miatt a kutatók nem tudták megfigyelni a bombavetést az állatok természetes élőhelyén, csak akkor, amikor a befogott állatokat a hajón tanulmányozták. Úgy vélik, hogy a férgek a ragadozók elleni védőmechanizmusként használják a bombácskákat. A ragadozókat valószínűleg megzavarják a hirtelen fényfelvillanások, és közben a férgek elmenekülhetnek. A folyamat teljes tisztázásához azonban további tanulmányok szükségesek.
Evolúciós adaptációk
Rouse elmondta, hogy a "zöld bombázók" evolúciós szempontból is rendkívül érdekesek, mert egy önálló kládot (egy közös ősből és valamennyi leszármazottjából álló csoport) alkotnak. Ha alaposan megfigyeljük fenéklakó rokonaikat, akkor arra következtethetünk, hogy a bombák valamikor kopoltyúk lehettek, amelyek átalakultak az evolúció folyamán.
A Csendes-óceán mélyén most fölfedezett soksertéjű féregfajok. A fajok közti hipotetikus kapcsolatokat a férgek között kanyargó evolúciós útvonalak jelzik. A kép alján egy jellegzetes fenéklakó soksertéjű féreg látható összehasonlításképpen az úszó fajokkal
Osborn azokat a különféle adaptációs változásokat vizsgálja, amelyek az alatt játszódtak le, hogy a férgek a fenéklakó életmódról áttértek a szabadon úszó életmódra. A háromdimenziós nyílt vízi élőhelyen az állatoknak egészen más követelményeknek kell megfelelniük, mint a tengerfenéken élőknek. Többek közt új táplálékforrásokat kell keresniük, meg kell találniuk a módját a megfelelő merülési mélység fenntartásának, és meg kell birkózniuk a különböző irányokból támadó ragadozókkal.