Az 1960-as években a tó körüli országok a Szovjetunió részévé váltak, amely feladatának tekintette a gazdaság mindennél előbbre helyezését és a természetes környezet mesterséges, erőszakos átalakítását.
Ekkor kezdték el a tóba ömlő Szír-Darja és Amu-Darja folyók eltérítését, hogy Üzbegisztán legnagyobb exportcikkét, a gyapotot termesztő földek vízhez juthassanak. Ezek a csatornák a legtöbb esetben kevéssé voltak szigeteltek, így vizüknek akár 70 százalékát a sivatag homokjába szivárogtatták.
A tudományos közösség vélekedése megoszlik arról, hogy a tó kiszáradását milyen mértékben okozza a folyók eltérítése és a globális felmelegedés, az azonban tény, hogy a vízfelület 90 százaléka eltűnt, a sókoncentráció háromszorosára nőtt (az édesvízi fajok kihalását okozva), és a kiszáradó tófenéken egy teljesen új ökoszisztéma (növény-és állatvilág) jött létre.
Kazahsztán 2005-re megépítette a Kokaral-gátat, amely meggátolta, hogy a Szír-Darja vize a délebbi, száraz, homokos-sós területekre folyjon. A gátépítés eredménye, hogy míg 2 év alatt a tó déli részének fele szinte teljesen kiszáradt, addig az északi rész kiterjedése nem csökkent, sőt 8 méterrel magasabb a vízszint a gát megépülése előtt mért minimumnál. Gazdasági haszna a gátnak, hogy az egykori kikötőváros, Aralszk, amely 100 km-re került a tótól, mára már "csak" 25 km-re fekszik a parttól, és becslések szerint 6 éve múlva elérheti a várost. "Jó hír - a tó visszatér" - hirdeti Aralszk határában egy tábla.
A felvételek kiterjedése megközelítőleg 430x430 kilométer
Heti műholdképünkön egy hamisszínes eljárással készült képpáron mutatjuk be az Aral-tó 2007-es és 2009-es november eleji állapotát. Sötétkék színnel a vízfelület, világoskékkel a sós medencekitöltés és a felhőzet jelenik meg. Jól látható, hogy a déli rész keleti része szinte teljesen eltűnt, míg az északi rész kiterjedése nem változott.
A műholdképek 2007. és 2009. november 8-án készültek a NASA MODIS Terra rendszerével.
Kovács Gábor