Átalakíthatja-e az agykutatás a jogot?

Az agykutatás egyre több eredménye rendelhető hozzá egy-egy pszichiátriai betegséghez. Az új ismeretek olyan etikai és jogi kérdéseket is felvetnek, mint a felelősség vagy a büntethetőség. Enyhíthető-e a büntetés, ha valakinél egyébként nem érzékelhető agyi rendellenességre derül fény? A választ a neurojog és a neuroetika adhatja meg, a bíróságok azonban egyelőre nem tudnak lépést tartani a tudomány fejlődésével.

Phineas Gage teljesen átlagos vasúti munkás volt, egy nap azonban komoly fejsérülést szenvedett egy balul sikerült robbantás során. Egy vasrúd fúródott át a koponyáján, amely szétroncsolta az agy elülső részét, más területeket viszont érintetlenül hagyott. Gage így túlélhette a balesetet, korábbi viselkedése azonban teljesen megváltozott: agresszívvé és kiszámíthatatlanná vált, emellett elvesztette azt a képességét, hogy előre megtervezze cselekedeteit, vagy felmérje azok következményeit.

Egy negyvenéves családapával szintén hasonló dolog történt: a korábban hűséges férfi váratlanul prostituáltakkal kezdett találkozgatni, és a saját lányát is molesztálta. A büntetőeljárás során kiderült, hogy a férfi bár szerette volna, mégis képtelen volt gátat vetni saját vágyainak. A részletes klinikai vizsgálat mindenre magyarázatot adott: a változást az okozta, hogy a családapa előhomloki lebenyében egy agydaganat kezdett növekedni. Miután ezt eltávolították, a beteg viselkedése újra normálissá vált (a két esettanulmány ismertetése bővebben is elolvasható az Akciós Potenciál és a Critical Biomass blogbejegyzéseiben).

Az agykutatók számára ma már a fenti két példából is egyértelmű, hogy az agyműködésben bekövetkező változások akár önmagukban is meghatározhatják viselkedésünket. Ezek azonban csak a legfeltűnőbb esetek: a különféle pszichiátriai betegségek agyi okairól ma már szinte hetente születnek új eredmények, amelyek korábban ismeretlen jogi és etikai problémákat vetnek fel.

Anatómiai és kémiai eltérések az agyban

Egy új tanulmány épp a napokban számolt be arról, hogy a pszichopaták agyában túlműködik az agyi jutalmazási központ, ezért ők bármi áron ki akarják elégíteni a jutalom iránti vágyukat. Feltételezhető tehát, hogy a pszichopata bűnelkövetők is tisztában lehetnek a cselekedeteik következményével, jutalmazási szükségletük azonban elnyomja ezeket az aggályokat.

A pedofilok agyában szintén sikerült olyan anatómiai eltérést azonosítani, amely megkülönbözteti őket az egészséges személyektől. A kanadai Center for Addiction and Mental Health kutatói agyi képalkotó vizsgálatokkal kiderítették, hogy a kiskorúakhoz vonzódó vizsgálati alanyaiknál jelentősen kisebb az agy fehérállományának mennyisége, amely a különféle agyterületek közti összeköttetést teremti meg. Ez az eredmény megkérdőjelezi azt a korábbi felfogást, amely szerint a pedofília gyermekkori traumák vagy molesztálás hatására alakulna ki: ehelyett feltételezhető, hogy agyfejlődési zavarról van szó.

Amellett, hogy egyre inkább fény derül a pszichiátriai betegségek egy-egy kiemelt idegrendszeri okára, az agykutatók egy további lépést is megtettek. Az agyműködés egyre összetettebb vizsgálati módszerei azt is lehetővé tették, hogy az egyes idegsejtcsoportok közti hibás összeköttetésekben keressék a különféle kórképek okát.

Hibásan működő áramkörök

A lelki eredetű betegségekhez rendelt "áramköri rajzok" ma még nem elég pontosak, de ahhoz már elegendőek, hogy szemléletváltást indítsanak el a mentális betegségek megközelítésében - írja a Scientific American cikkében Thomas R. Insel, a lelki egészséggel foglalkozó legnagyobb amerikai intézet igazgatója. A legjobb példa erre talán épp a depresszió: annak ellenére, hogy a betegek lelassulnak, a legújabb kutatások mégis egyes agyterületek túlzott aktivitására utalnak.

Az agyi képalkotó vizsgálatokból kiderült, hogy a depresszióban érintett idegi régiók zavarai a 25-ös területnek (area 25) nevezett idegsejtcsoportból erednek. A homloklebeny elülső részében elhelyezkedő neuronok közvetlen kapcsolatban állnak a szorongást és a stresszreakciókat is szabályozó agyterületekkel. További kapcsolat mutatható ki az emlékek kialakításában részt vevő idegsejtekkel és az érzelmeket feldolgozó központokkal is. A 25-ös területről az Emory Egyetem kutatócsoportja egyértelműen kimutatta, hogy az itt található idegsejtek túlműködnek a depressziós betegeknél. A pácienseket gyógyszeres és pszichoterápiás kezeléseket követően is megvizsgálták, és azt találták, hogy a tünetek javulását a 25-ös agyterület aktivitáscsökkenése kíséri.

A hibásan működő idegsejthálózatokra a kényszerbetegek egy csoportja jelenti a másik példát. Az úgynevezett obszesszív-kompulzív zavarban szenvedőkre olyan cselekedetek ismételt elvégzése jellemző, amelyeket a legtöbbünk naponta csak néhányszor hajt végre. Van, aki folyamatosan kezet mos, mert állandóan koszosnak érzi magát, mások állandó rendszerességgel ellenőrzik a tűzhelyet vagy azt, hogy zárva van-e az ajtó. A depresszióhoz hasonlóan ezt a betegséget is megközelíthetjük a hibásan működő áramkörök hasonlatával: árulkodó jel, hogy a betegek a Huntington-kórban is megfigyelhető akaratlan izomrángásokhoz hasonlítják kényszeresen ismételt mozdulataikat.

Az agyi képalkotó eljárások kimutatták, hogy valóban van kapcsolat a két betegség között. A Huntington-betegek izomrángásai arról az agyterületről erednek, ahonnan az alapvető mozgástevékenységek indulnak. Ennek a régiónak az idegsejtjei érintettek a kényszerbetegeknél is, de a hibás áramkör náluk a döntéshozatalban részt vevő homloklebenyi, valamint a külső érzékleteket feldolgozó egyéb agyterületekkel záródik be. A betegek agyáról készített felvételeken jól látszik a mozgást és a döntéshozatalt irányító területek túlzott aktivitása.

A Scientific American cikkének harmadik példája a poszttraumás stresszbetegség: ez főleg olyan háborús veteránoknál lép fel, akiket komoly traumatikus élmények értek a háború alatt. A kínzó tünetek ebben az esetben csak jóval a kiváltó eseményt követően jelentkeznek. Mivel itt van konkrét kiváltó ok, első látásra nem tűnik úgy, hogy ez a kórkép is a hibásan működő idegsejthálózatok következménye lenne.

Kiderült azonban, hogy a homloklebeny elülső részében hibásan működő sejtcsoport itt is növelheti a betegségre való fogékonyságot. A rosszul funkcionáló idegsejtek ugyanis kapcsolatban állnak a mandulamaggal, ami a félelmi és szorongásos reakciókat aktiválja: a betegség terápiájában ezt a válaszreakciót helyettesítik valamilyen semleges érzelemmel. Úgy tűnik, hogy a homloklebeny elülső részének előbb említett sejtjei kritikusak abból a szempontból, hogy az "érzelmi tanulás" útján mennyire sikerül kiküszöbölni a mandulamag visszatérő félelmi reakcióit.

A hibás áramkörök szétkapcsolása: új kezelési lehetőségek

Ha valóban a 25-ös terület irányítja a depresszióban érintett többi agyterület működését, akkor a sikeres kezeléshez is ezen a területen kellene beavatkozni. Az Emory Egyetem kutatói ezt is kipróbálták: sikerült bizonyítani, hogy az agyterület melletti idegsejtek közvetlen elektromos ingerlésével csökkenthető a 25-ös sejtcsoport aktivitása. Mindez enyhítette azoknak a depressziósoknak a tüneteit, akik egyáltalán nem reagáltak a hagyományos kezelési módszerekre - olvasható a Scientific American cikkében.

A kényszerbetegeknél kétféle megoldás is alkalmazható a gyógyszerekre vagy a viselkedésterápiára nem reagáló betegeknél. A homloklebeny túlműködő elülső része például az idegrostok egy részének átvágásával választható el a mozgást irányító idegsejtektől. A másik lehetőség, ha a hibás sejtkapcsolatokat az őket összekötő idegrostok elektromos aktivitásának gátlásával szakítják meg. Mindkét módszert kipróbálták már a gyakorlatban is, és a valóban súlyos tünetekkel jellemezhető kényszerbetegeknél ezek a megoldások a betegek jelentős javulását vonták maguk után. A depresszió idegsejt-ingerlő kezelésével együtt ez is valódi bizonyítékot jelent rá, hogy a mentális betegségek mögött sokszor az idegsejthálózatok hibás működése húzódik meg - írja Thomas R. Insel.

A felelősség kérdése: átalakíthatja-e az agykutatás a jogot?

Felmenti-e a pszichiátriai betegségekben szenvedőket cselekedeteik alól, ha agyukban a pszichopatákéhoz vagy a pedofilekéhez hasonló rendellenes működést, esetleg az imént említett hibás áramköröket sikerül kimutatni? A kérdésre a neuroetika és a neurojog adhatna választ, ezek a tudományterületek azonban ma még jórészt kiforratlanok.

"A jogtudomány egyelőre hatalmas lemaradásban van az idegtudományokhoz képest, és ez feltehetően a következő években sem fog jelentősen megváltozni. A római jog kialakulásának idején még semmit sem tudtak az agyi fejlődési rendellenességekről, a mi jogrendszerünk azonban részben még mindig az akkor lefektetett elveken alapul. A fő szabály az, hogy a jog a beszámíthatóságot vizsgálja: ez egy biológiai és pszichológiai kérdés, amelynek megválaszolása minden esetben a szakértőkre van utalva. A bíróknak ugyan rendkívül előnyös lenne, ha megmondhatnánk, hogy egy bűncselekményt valaki egy meghatározott agyi rendellenesség miatt követett el, hiszen ilyenkor azonnal dönthetnének. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a bűnelkövetők beszámíthatóságát pontos számadatokkal lehessen kifejezni. Mivel erre jelenleg még a legmodernebb képalkotó eljárások sem képesek, egészen biztosan nem várható a közeljövőben, hogy a büntetőjogba az agykutatás legújabb eredményei is bekerüljenek" - mondta az [origo] kérdésére dr. Mogyorósi Dorottya, az Európa Tanács Bioetikai Bizottságának vezetoségi tagja.

"Az agyműködés bonyolultságához hasonlítható többek között a génműködés összetettsége is: néhány évtizede még azt reméltük, hogy a géneket egyértelműen összefüggésbe hozhatjuk majd a különféle betegségek kialakulásával. Később aztán kiderült, hogy a genetikai állomány korábban haszontalannak gondolt területei nagyon is fontos szabályozó szerepet töltenek be az életfolyamatok szabályzásában, így az egész kérdés sokkal bonyolultabb. Ezekről a szabályozó folyamatokról azonban ma még viszonylag keveset tudunk, és ez nagyjából megfelel annak, ami az agykutatás új eredményeinek büntetőjogi alkalmazhatóságával kapcsolatban is felmerül. Amíg ezeket az ismereteket nem tudjuk kellően egzakt formába önteni, addig a jog sem lesz képes arra, hogy az ítéletalkotásba is beépítse az agyi rendellenességekről újonnan szerzett ismereteket" - mondta dr. Mogyorósi.

A jogi szakértőt arról az Alabamai Egyetemen történt esetről is megkérdeztük, amikor idén februárban egy neurobiológus kutatónő lőtt agyon három professzort. "A kutatónő bizonyára tisztában lehetett a hibás agyműködés és a pszichiátriai betegségek kapcsolatával, ez a tudás azonban sajnos nem függ össze azzal, hogy valaki mennyire beszámítható. Ennek megítélésére még az USA-ban sem alkalmaznak képalkotó berendezéseket, így ebben az esetben is csak az ottani szakértők véleményére hagyatkozhatunk" - mondta dr. Mogyorósi.

* * *

Rovatunk mostantól a Facebookon és a Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.