Tizenkét kilométeres test végzett a dinoszauruszokkal

A vasárnapi egyméteres meteor fényében elképzelni is nehéz, mit láthattak 65 millió éve a dinoszauruszok, amikor egy 12 kilométeres test lépett be a Föld légkörébe. Az egymilliárd hiroshimai atombombának megfelelő robbanás olyan lyukat ütött bolygónk testébe, amelyet mi is biztosan megtaláltunk volna, hiszen körülbelül 100 kilométer átmérőjű volt. Egy kutatócsoport ismét megvizsgálta a 65 millió évvel ezelőtti katasztrófa nyomait.

Harminc évvel ezelőtt Luis Alvarez, Jan Smit és munkatársai vetették föl, hogy 65 millió éve egy nagy meteorit csapódott be a Földbe, és ez okozta a földtörténet egyik legnagyobb tömeges fajpusztulását, amely a dinoszauruszokon kívül még a tengeri és a szárazföldi fajok több mint a felét eltörölte a Föld felszínéről. Amikor 1991-ben a kutatók egy majdnem 200 kilométer átmérőjű becsapódási krátert fedeztek fel a mexikói Yucatan-félszigeten, amely a kihalás idején keletkezett, a becsapódási elmélet általánosan elfogadottá vált tudományos körökben.

Becsapódás vagy vulkánkitörések?

A kutatók egy része azonban máig kétségbe vonja, hogy ez a mexikói Chicxulub- (ejtsd: "csiksulub") becsapódás lett volna kihalások oka. Azzal érvelnek, hogy a becsapódás 300 000 évvel a kréta-harmadidőszak határ előtt történt (a geológusok és a paleontológusok ezt a tömeges kihalást tekintik a kréta végének és a harmadidőszak elejének), azaz túl korán ahhoz, hogy ez legyen a tömeges kihalások fő oka. Ezt szerintük alátámasztja a Mexikói-öböl környékén lerakodott, a becsapódáskor megolvadt anyagokból származó apró üveggyöngyszerű képződményekből álló réteg kora.

A kihalás alternatív okaként úgy vélik, hogy a Dekkán-trapp - a mai India területén lévő szokatlanul aktív vulkánok - tevékenysége vezetett globális lehűléshez és savas esőkhöz. Tehát ez a "szupererős" vulkáni tevékenység okozta az élőlények pusztulását.

Két Stygimoloch spinifer dinoszaurusz harca a kréta végén a mai Észak-Dakotában. Ezen a helyen a dinoszauruszok mellett a növények és a rovarok több mint 50 százaléka is kipusztult

A kisbolygóbecsapódási elméletet támogató kutatók úgy döntöttek, hogy az eddigieknél perdöntőbb bizonyítékokat gyűjtenek össze az alternatív kipusztulási elméletek megcáfolására. Európából, az Egyesült Államokból, Mexikóból, Kanadából és Japánból 41 kutató fogott össze, hogy újra átnézze a régebbi és az új kutatásokból (óceánfúrások) összegyűlt adatokat. A szakemberek a Science legújabb számában tették közzé eredményeiket. A tanulmányban azt állítják, hogy az alternatív elméletek nem magyarázzák kellőképpen a hirtelen tömeges kihalást, és a becsapódási hipotézist több új bizonyítékkal támasztják alá.

Bizonyítékok a kisbolygó-becsapódásra

A mostani tanulmány szerzői paleontológusok, geokémikusok, klímamodellezők, geofizikusok és szedimentológusok (üledékkutatók) munkáit nézték át 20 évre visszatekintve. A Chicxulub aszteroida becsapódása és a tömeges kihalás közti összefüggésre talált egyik kulcsfontosságú, most ismét megerősített bizonyíték, hogy nagy mennyiségben fedeztek föl irídiumot a világ minden tájáról gyűjtött, a kihalás időpontjából származó geológia mintákban. Az irídium nagyon ritka elem a földkéregben, viszont nagyon gyakori az aszteroidákban. Közvetlenül az irídiumréteg fölött drámai mértékben lecsökken a fosszíliák gyakorisága és fajgazdagsága. Ez azt jelzi, hogy a kréta-harmadidőszak határán bekövetkezett kihalás nagyon hamar követte az aszteroidabecsapódást.

Egy másik fontos bizonyíték az aszteroidabecsapódás és a kihalás közti közvetlen összefüggésre az úgynevezett sokkolt kvarc jelenléte a geológiai leletekben. A sokkolt kvarc (a kvarc egy módosulata) akkor keletkezik, amikor a kvarckristályt hirtelen nagy erőhatás (ütés) éri. Ilyen ásványok kizárólag nukleáris robbantások és meteoritbecsapódások helyszínein találhatók. A csoport azt állítja, hogy a sokkolt kvarc nagymértékű előfordulása világszerte a kréta-harmadidőszak határáról származó kőzetrétegekben megerősíti azt a következtetést, hogy hatalmas meteoritbecsapódás történt a tömeges kihalás idején.

A Chicxulub-kráter 3D-s gravitációs térképe. A kép műholdról készült a Föld gravitációs mezejének kis ingadozásainak mérésével (a színek a gravitáció eltéréseit jelzik). A majdnem kör alakú kék rész a Chicxulub-kráter pereme. A szaggatott vonal a Yucatan félsziget körvonalát mutatja

Az új számítások is megerősítik, hogy a becsapódó aszteroida körülbelül 12-15 kilométeres átmérőjű lehetett. A számítások szerint ütközésekor egymilliárdszor nagyobb energia szabadult fel, mint amekkora ereje a hirosimai atombombának volt. Hatalmas tűzvészek keletkeztek, a Richter-skálán mért 10-es fokozatúnál erősebb földrengések, földcsuszamlások pusztítottak, amelyeket cunamik követtek. A legnagyobb csapást azonban az jelentette, hogy a becsapódás által a légkörbe kirobbantott anyag szétterült a légkörben, és sötétségbe borította a Földet. Ebben a becsapódási télben a növényzet nem kapott fényt, összeomlottak a táplálékláncok, és a fajok nagyobb része kihalt. A leglátványosabb a dinoszauruzsok kihalása. A sors iróniája viszont, hogy éppen ez a katasztrófa teremtette meg a lehetőséget az addig jelentéktelen emlősök rohamos fejlődésére.

A tudományos bizottság képes volt azt az állítást is megcáfolni, mely szerint a Chicxulub-becsapódás 300 000 évvel megelőzte a kréta-harmadidőszak határán mintegy 65 millió éve bekövetkezett kihalást. A kutatók azt állítják, hogy az erre utaló a tanulmányok félreértelmezték a Chicxulub-kráter környékén gyűjtött geológiai adatokat. Ez amiatt lehetséges, mert a becsapódási helyhez közeli kőzetek olyan összetett átalakulásokon mentek át a becsapódás után, ami miatt nagyon nehéz az adatok helyes értelmezése. A kutatók szerint a becsapódástól távolabb gyűjtött minták már az ő számításaikat erősítik meg.

A Chicxulub-becsapódás tényei röviden

• Az aszteroida átmérője mintegy 12 kilométer lehetett (ez nagyobb, mint a Velencei tó hossza!).
• Az aszteroida tömege nagyjából a 10 000-szerese volt a világ népessége jelenlegi össztömegének. Más szóval az égitest tömege elérte a 3x10¹⁵ kilogrammot (azaz 3x10¹² tonnát).
• Az aszteroida becsült becsapódási sebessége 20 kilométer/másodperc volt, nagyjából 20 szorosa egy puskalövedékének.
• A becsapódás hozzávetőleg egymilliárdszor akkora energiát szabadított fel, mint ami a Hiroshimára ledobott atombomba robbanásakor keletkezett.
• Az eredeti becsapódási kráter 100 kilométer átmérőjű és 30 kilométer mély lehetett.
• Ilyen nagyságrendű becsapódás a becslések szerint 100 millió évente fordul elő a Földön.

Forrás: Science/AAAS

* * *

Rovatunk mostantól a Facebookon és a Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk