Melegvérűek voltak a kihalt tengeri óriáshüllők

Egy a Science-ben megjelent új tanulmány szerint a már kihalt óriáshüllők képesek lehettek a testhőmérsékletük aktív szabályzására, ami lehetővé tette számukra a ragadozó életmódot és a gyors úszást is. A ma élő úgynevezett ektoterm hüllők, például a legtöbb teknős és a krokodilok nem képesek erre a fajta hőszabályozásra, a triásztól a krétáig élt hüllőfajok testhőmérséklete azonban a 35-39 Celsius fokot is elérhette.

A hőszabályozás eltérő típusai közül az úgynevezett endotermia biztosítja, hogy az állatok elegendő hőt tudjanak termelni a testhőmérséklet magasan és stabilan tartásához, a homeotermia pedig az állandó testhőmérséklet fenntartását teszi lehetővé más hőmérsékletű közegben. Ez a fajta belső hőtermelés nem korlátozódik az emlősökre és a madarakra: előfordul a tengeri hüllőknél, például egyes teknősöknél is (a ma élő teknősök hőszabályozásáról itt található bővebb információ).

A kutatók többsége egyetért abban, hogy az endotermia az evolúció során számos alkalommal megjelent, egymástól független evolúciós vonalakon. Az eredete és az elterjedése azonban még ma is erősen vitatott.

A kihalt gerincesek anyagcseréjének ismerete kulcsfontosságú az állatok táplálkozási stratégiájának megértéséhez. Ez utóbbi ugyanis - a napi energiaszükséglet kielégítése mellett - hatással van arra is, hogy az illető állat hogyan tudja kihasználni a rendelkezésre álló hideg környezeteket. Gyors anyagcsere esetén az állatnak nagy mennyiségű és jó minőségű táplálékra van szüksége, amit ragadozó életmóddal tudnak elérni.

A hideg vízhez is alkalmazkodtak a kihalt tengeri hüllők

A már kihalt, nagyméretű tengeri hüllők (Ichthyosauriák, Plesiosauriák és Mosasauriák) a triásztól a krétáig népesítették be az óceánokat. A három különböző evolúciós vonalhoz tartozó csoport tagjai másodlagosan alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz, vagyis a szárazföldről tértek vissza újra a tengerbe. A fogmorfológia és a megőrződött gyomortartalom (egyéb hüllők, halak, fejlábúak, tengeri liliomok) mindhárom csoport esetében ragadozó életmódot jeleznek; az állatok testfelépítése nagy utazósebességet biztosított számukra, így jelentős távolságokat tudtak megtenni a nyílt vizeken.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Platypterygius

Így nézett ki a kihalt tengeri őshüllők egyik faja, az oroszországi Kurszk körzetben talált Platypterygius kiprijanovi

Az említett hüllőcsoportok anyagcseréjét csontjaik szövettani vizsgálatával korábban is tanulmányozták a kutatók: az ausztráliai, kréta időszaki tengeri hüllőknél (Plesiosaurusok és Ichthyosaurusok) például már sikerült igazolni a hideg vízhez való alkalmazkodást. Ezen a lelőhelyen szezonálisan fagyközeli állapotokat mutattak ki, amit a mai, változó testhőmérsékletű hüllők - például a teknősök és a krokodilok - nem tudnának elviselni. Ez arra utal, hogy néhány, a földtörténeti középidőben élt tengeri hüllő meg tudott birkózni az alacsony hőmérsékletű környezetekkel.

Új vizsgálat a csontok és a fogak alapján

A Science legutóbbi számában megjelent tanulmányban francia kutatók a három kihalt tengeri hüllőcsoport anyagcseréjét vizsgálták meg, méghozzá a foszfátos maradványaik (csontok és fogak) oxigénizotóp-összetétele alapján. A szakemberek lehetőség szerint a fogzománc vizsgálatára törekedtek, mivel ez áll a leginkább ellen az utólagos átalakulásoknak és az átkristályosodásnak. Az oxigénizotópok arányát a testhőmérséklet és a környező víz összetétele befolyásolja.

A kutatók olyan lelőhelyeket választottak a vizsgálatokhoz, ahol ugyanabból a rétegből a hüllők mellett halfosszíliák is előkerültek. Feltételezték, hogy a hüllő- és a halfajok ugyanabban a víztömegben éltek, így az oxigénizotópokban mért különbségek az állatok testhőmérsékleteinek különbségét fogják tükrözni. Figyelembe kellett azonban venni azt is, hogy egy-egy rétegben hosszabb időtartam alatt halmozódtak fel a maradványok, de még az egykorú állatok is élhettek különböző mélységekben, továbbá a vadászat és szaporodás miatti szezonális vándorlás is befolyásolhatta a kapott értékeket.

A mérési adatok szerint a nagytestű tengeri hüllők bármilyen tengeri környezetben képesek voltak fenntartani az állandó és magas testhőmérsékletet, a trópusoktól a hideg mérsékelt területekig, sőt akár a 12 Celsius-fokos vízben is. A becsült testhőmérsékletük 35 Celsius-fok körül volt, de a Mosasauriáknál ez a 39 Celsius-fokot is elérhette. Ez gyors anyagcserére utal, amit ragadozó életmóddal és a nagy távolságokig kitartó gyors úszással értek el. A kapott eredmények összhangban vannak azzal, hogy a Plesiosauriák és az Ichthyosauriák aktívan üldözték az áldozataikat, míg a Mosasauriák többnyire lesből vadásztak, így nem volt folyamatosan szükségük a gyors anyagcserére.