Korábbi elméletek feltételezték, hogy a mai kenguruk és oposszumok elődei a Gondwana szuperkontinensen fejlődtek ki, majd ennek 80 millió évvel ezelőtti szétválásakor egyes csoportok Ausztráliában, mások Dél-Amerikában terjedtek el. A kutatóknak azonban nem sikerült teljesen meghatározniuk, hogy mely csoportok közeli rokonai egymásnak, vagy hogy mely vonalak váltak le a többiektől elsőként. A rendelkezésre álló csekély mennyiségű fosszilis lelet és az eddig kudarcot vallott genetikai vizsgálatok szintén nem tudtak kielégítő magyarázattal szolgálni.
A Münsteri Egyetemen dolgozó Maria Nilsson, Jürgen Schmitz és kollégáik azonban új oldalról közelítették meg a kérdést, és az úgynevezett "ugráló gének" egy típusát, a retropozonokat vizsgálták a ma élő erszényesekben. Az ugráló gének képesek bizonyos körülmények között megváltoztatni a helyüket a genomban, és átugrani egyik pontról a másikra. Ez a folyamat azonban csak ritkán következik be, a retropozonok helyének különféle állatcsoportokban való meghatározásával ezért megállapítható, hogy mely csoportok közelebbi rokonai egymásnak.
A kutatók a Dél-Amerikában honos fiahordó oposszum mellett az ausztrál törpekengurut, az erszényes vakondot, a vombatot, a hegyi óriáskengurut és még közel húsz további erszényes fajt vontak be a kísérletsorozatba, és mindegyikük DNS-éből elkészítették a retropozonok eloszlási mintázatát. Eredményeik szerint valamennyi Ausztráliában honos erszényes egyetlen közös ősre vezethető vissza, amely dél-amerikai rokonaitól vált le, hogy meghódítsa a kontinensnyi országot.
Ezek alapján elméletileg lehetséges, hogy egyetlen kivándorolt állatcsoport felelős valamennyi mai ausztrál erszényesfaj kialakulásáért, a kenguruktól az egérszerű bandikutokon át a tazmán ördögig. A tudósok számára azonban továbbra is rejtély, hogy miként különülhetett el ez az egy csoport a többitől ilyen tisztán, és erre a jövőbeli vizsgálatok deríthetnek majd fényt.
Forrás: PLoS Biology
Ravasz Máté