Szaporodó kisbolygókat találtak

Egyre gyorsabban forog, majd kettészakad az égitest - modellek és megfigyelések alapján így viselkedik több kisbolygó. A korábban ritka jelenségnek tartott folyamat gyakori lehet, révén új égitestek is születnek.

Nem csak krumpli alakúak a kisbolygók, és akár "maguktól" szétszakadhatnak, alkalmanként új égitesteket létrehozva. Egy most azonosított folyamat tovább bonyolítja az apró égitestek világát, ahol az objektumok kinézete és átalakulása sokkal változatosabb, mint azt akár tíz évvel ezelőtt is képzelték.

Petr Pravec (Astronomical Institute, Csehország) vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport úgynevezett kisbolygó párokat vizsgált. Ezek az égitestek nem azonosak a kettős kisbolygókkal, amelyek két egymás körül keringő objektumból állnak. Az esetünkben tanulmányozott párok tagjai egymástól függetlenül, külön pályán mozognak - azonban pályaelemeik hasonlóak, ami közös eredetre utal.

A kutatók a Nature című, rangos nemzetközi folyóirat augusztus 26-i számában közölték cikküket, amely rávilágít a kisbolygó párok keletkezésére és a háttérben álló egzotikus folyamatokra. A szerzők 35 kisbolygó párt vizsgáltak, és azok mozgását visszafelé követve rámutattak, hogy az elmúlt néhány millió évben volt olyan időpont, amikor igen közel lehettek egymáshoz - feltehetőleg ekkor szakadt két darabra az őket létrehozó, eredetileg egy-egy kisbolygó.

Az ekkor keletkezett párok tagjainak jellegzetessége, hogy a kisebbik test átmérője maximum 60%-a a nagyobbik égitestének, és a vizsgált objektumok mérete 1 és 10 kilométer között volt. Jellemzőik, valamint a párok tagjainak hasonló pályája arra utal, hogy egy-egy égitest szétszakadt darabját képviselik.

Egy felpörgő kisbolygóból kiszakadt égitest mozgása a nagyobb objektum körül a modellek alapján (JPL, NASA)

A modell alapján nem becsapódás, hanem a napfény felel a szétszakadásért. Az objektumok - főleg a napfény hatására - annyira felpörögtek, hogy aztán a centrifugális erő miatt kettészakadtak. A szétszakadás után többnyire még egymás mellett keringenek a tagok, de kissé kaotikus pályán mozognak. Előfordul, hogy kisbolygót és holdat alkotva végleg együtt maradnak, de a kettőjük között fellépő gravitációs kölcsönhatás nyomán az is megesik, hogy a kisebbik eltávolodik a nagyobbik objektumtól, amelyiknek eközben lassul a tengelyforgása. A folyamat eredményeként végleg el is szakadhatnak, és hasonló pályán, de egymástól függetlenül mozgó kisbolygó párt alkothatnak.

YORP-effektus: a folyamat elnevezése a jelenséget elméletileg előrejelző kutatók kezdőbetűiből áll össze, teljes terjedelmében Yarkovsky-O'Keefe-Radzievskii-Paddack-effektus. A YORP-effektus a gömbtől eltérő alakú kisbolygókon lép fel, amikor a beérkező napsugárzás fűtő, majd a kisugárzás hűtő hatását az objektumon lévő, szabálytalan felszínformák helyzete és a napsütésnek kitett vagy árnyékos jellege is befolyásolja.

Mindez hasonló egy vákuumban felfüggesztett, könnyen forgó propeller viselkedéséhez, melyet a ráeső gyenge fénnyel megfelelő helyzetű és színű lapok révén fel lehet pörgetni. Bár a hatás minimális, a 10 kilométer alatti égitesteknél évmilliók alatt érezhetővé és kimutathatóvá válik.

Miért fontos a kisbolygók megismerése?

A fenti folyamat során tehát a napfény hatására válnak ketté egyes kisbolygók. Az elmúlt évek eredményei alapján úgy fest, a kisbolygók sokkal változatosabb világot képviselnek, mint korábban sejtették. Nem csak a "klasszikus krumpli" alak jellemző rájuk, vannak köztük banánra, mogyoróra, kutyacsontra és egyéb tárgyakra emlékeztető formájúak. Belső szerkezetük gyakran úgynevezett kozmikus kőrakás jellegű - azaz különálló, és csak lazán egymáshoz tapadt testekből állnak. Felszínükön lejtős tömegmozgások lépnek fel, és az apró szemcsék portócsákban halmozódnak rajtuk. Alakjukat a fentiek szerint a napfénnyel kapcsolatos felpörgés mellett az árapály erők is befolyásolják, alkalmanként akár bizarr formákat létrehozva.

A kisbolygók igen fontosak a Föld és az egész Naprendszer szempontjából. Keletkezésük után némelyikük belsejében folyékony víz is cirkulált, becsapódásaikkal sok szerves anyagot és vizet hoztak bolygónkra, elősegítve az élet keletkezését. Emellett később nagyobb becsapódásaik globális kihalásokat okoztak, befolyásolva az élővilág fejlődési irányát.