A Berkeley Lab kutatói a Deepwater Horizon elsüllyedési helyénél nagyjából 1100 méter mélyről, 2010. május 25. és június 2. között vett vízmintákat elemezték. Ezen a helyen más kutatók már megállapították egy jelentős olajfelhő (az olaj ebben a mélységben pehelyszerű képletekből álló alakzatokba áll össze) kialakulását. Terry Hazen és munkatársai azonban nem az olajfelhő természetét, hanem annak biológiáját tanulmányozták.
Kiderült, hogy a mélységi olajfelhőből vett minták rendkívül gazdagok az úgynevezett gamma-proteobaktériumok (orvosi és tudományos szempontból rendkívül jelentős baktériumcsoport) különböző képviselőiben. A vízmintákban lévő bakteriális DNS-ek elemzéséből megállapították, hogy a mikrobák zöme az Oceanospirillales rendből kerül ki. Szinte az összes azonosított baktériumról ismert, hogy hideg környezetben lebontják a szénhidrogéneket, illetve serkenti működésüket a környezetükben lévő kőolaj. A kutatók megtalálták ennek bizonyítékát is: a mintákban lévő zsírsavak az olaj biológiai lebontásából keletkeztek.
Sok más olajevő baktériummal ellentétben ezek a hidegkedvelő gamma-proteobaktériumok nem használnak fel vízben oldott oxigént az olaj lebontásához. Ezért az olaj biológiai lebontását becslő hagyományos módszerek (amelyek az oxigénszintet használják a meghatározáshoz) könnyen figyelmen kívül hagyhatják e baktériumok tevékenységét.
A kísérletekből azonban kiderült, hogy 5 Celsius-fokos környezetben ezek a baktériumok gyorsabban bontják le a szénhidrogéneket, mint amilyen gyors azok természetes felezési ideje. A kutatók ezért azt állítják, hogy a gamma-proteobaktériumok most megtalált képviselői (amelyek között két új faj is akadt) jelentős szerepet tölthetnek be a mélységi olajfelhő lebontásában. Így abban reménykednek, hogy a vártnál gyorsabban áll majd helyre a mélytengeri ökoszisztéma felborult egyensúlya.