A Lunar Reconnaissance Orbiter-űrszonda (LRO) minden korábbinál jobb felbontású képeket készít kísérőnkről, ennek megfelelően sok új jelenséget is sikerül megfigyelni annak a felszínén. Régóta ismert, hogy a Hold zsugorodott és deformálódott fejlődése során. A zsugorodás fő oka a globális hűlés, amelynek keretében enyhén csökken az égitest térfogata.
Emellett egyéb módon is deformálódik a Hold: az egyenlítői átmérője kissé zsugorodott, a poláris átmérője enyhén növekedett a múltban. Utóbbi oka, hogy a Föld és a Hold közötti árapálykapcsolat miatt a Földön keletkező dagálypúp gravitációs hatása folyamatosan távolítja tőlünk a Holdat. Emiatt évente közel egy centiméterrel kering messzebb, és hosszabb idő alatt járja körül a Földet. Mivel tengelyforgása a keringési időhöz kötött (tehát a kettő megegyezik egymással, ezért mutatja mindig ugyanazt az oldalát felénk), a keringési idő növekedése a tengelyforgás lassulásával jár. Ha pedig egy forgó test pörgése lassul, a lapultsága csökken - és egész alakja fokozatosan deformálódik.
A fenti két jelenséggel kapcsolatban keletkező töréses alakzatok ismertek a Holdon - azonban az LRO új megfigyelései alapján sok olyat is azonosítottak, amelyeket korábban nem ismertek. Vizsgálatuk arra utal, hogy kísérőnk felszíne a közelmúltban is jelentősen torzult, és feltehetőleg ma is változik.
Feltolódásos alakzat a Taurus-Litrow-völgy térségében a Holdon. A nyilak mutatják a feltolódás helyét (NASA/GSFC/Arizona State University/Smithsonian)
Az ilyen kisebb, a Földről láthatatlan alakzatokat először a Hold egyenlítői vidékén azonosították. Feltolódásoknak nevezik őket, mivel területükön az összenyomó erők hatására egy repedés keletkezett, amelynek mentén az egyik oldalon lévő kőzetek enyhén a másik tetejére nyomultak. Elsőként az Apollo-15, -16 és -17 expedíciók során örökítettek meg ilyeneket a Hold egyenlítői vidékén lévő felföldi területeken. (A felföldek a Hold idős kérgét képviselik.) Hasonló, kompresszióra utaló alakzatokat korábban is ismertek, de elsősorban a bazaltlávákkal elborított holdi tengerek felszínén, amelyeket lávagerinceknek neveznek. Ezek a Földről is megfigyelhetők, és sokkal nagyobbak a fent említett alakzatoknál.
A Gregory kráter belsejében lévő feltolódásos alakzat. A kép felső részén lévő kőzetblokk nyomult az alul látható tetejére. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/GSFC/Arizona State University/Smithsonian)
Az LRO megfigyelései alapján a Hold egész felszínén megfigyelhetőek az idős felföldi területeken az ilyen kompressziós alakzatok, amelyek a Hold globális zsugorodására utalnak. A rajtuk előforduló, illetve a repedések által felülírt kráterek száma alapján fiatal alakzatok lehetnek, és arra utalnak, hogy kísérőnk a közelmúltban, és feltehetőleg még napjainkban is zsugorodik. A becslések alapján a megfigyelt feltolódások az átmérő közel 100 méteres csökkenéssel keletkeztek - de azt egyelőre nem tudni, hogy minderre pontosan mennyi idő alatt került sor.
Egy felolódásos alakzat a Mandelshtam-kráter közelében (é.sz. 6.5° k.h. 161°). A fotó jobb oldalán lévő kőzetblokk balra préselődve rányomult a bal oldali terület tetejére. A nyilak által jelzett peremen a rányomult blokk részben eltakar néhány fiatal krátert, akárcsak a balra látható kinagyított részleten. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, GSFC, Arizona State University, Smithsonian)
A Holdon akadnak tágulásos alakzatok is, mint például az Alpesi-völgy, amelyet a fenti animáció mutat (NASA)