A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Másodszor találtak jeget és szerves anyagot egy kisbolygón

Vágólapra másolva!
Vízjeget és szerves molekulákat is találtak a Cybele kisbolygó felszínén, korábban a Themis esetében azonosítottak hasonló összetevőket. Jelenlétük arra utal, hogy a kisbolygók becsapódásaikkal sok fontos összetevőt szállíthattak az ősi Földre, amelyek elősegíthették az élet keletkezését.
Vágólapra másolva!

Egyre több megfigyelés igazolja a korábbi feltételezést, amely szerint az ősi Naprendszerben, a Föld kialakulása után az élet keletkezéséhez szükséges kémiai komponensek a világűrből is érkeztek. Nemrég vízjeget és szerves anyagot találtak a Themis kisbolygón - most ugyanaz a kutatócsoport, immár a második aszteroidán azonosította ezeket a fontos összetevőket.

Az amerikai University of Central Florida szakemberei ezúttal a 65 Cybele kisbolygót vették tüzetes vizsgálat alá. A 290 kilométer átmérőjű égitest felszínén infravörös megfigyelésekkel akadtak a vízjég és a szerves molekulák nyomára. Az objektum a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövnek a külső részén található. Hozzá hasonló összetételű társai sok fontos komponenst juttathattak a Földre ősi becsapódásaikkal, elősegítve az élet kialakulásához vezető prebiológiai fejlődést.

A megfigyelés megerősíti a feltételezést, amely szerint a kisbolygóövben több vízjég van az objektumokban, mint azt korábban becsülték. Sokáig úgy gondolták, hogy az üstökösmagok szállították a vizet a Földre, azonban az óceánokban és az üstökösökben megfigyelt izotóparányok nem egyeztek. Az üstökösmagoknál sokkal jobban hasonlít a kisbolygók hidrogén/deutérium aránya a földi vizekéhez - most pedig úgy fest, hogy szerves anyag is bőségesen akad rajtuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!