Bicikliből autóbusz: kiderült, mitől nőhettek olyan nagyra a dínók

A Földön valaha élt legnagyobb élőlények, a sauropodák kecske méretű állatokból fejlődtek ki. Egy most leírt, új argentin dinoszaurusz segítséget nyújthat abban, hogy a kutatók megértsék, milyen változások tették lehetővé a hatalmas testméret kialakulását.

A paleontológusok már évtizedek óta ismerik a Sauropodomorpha névre hallgató dinoszaurusz alrend korai és késői formáit. Eleinte, körülbelül 230 millió évvel ezelőtt ezeknek az élőlényeknek a többsége kis termetű mindenevő volt, körülbelül akkorák, mint egy tricikli. Mintegy 80 millió évvel később azonban az Apatosaurus- vagy régebbi nevén Brontosaurus-szerű hosszú nyakú növényevők már 20 méteresek voltak. Ezek voltak a sauropodáknak nevezett óriás dinoszauruszok, melyek közül a Sauroposeidon feje 18 méterrel magasodott a föld fölé, az Argentinosaurus testtömege pedig elérhette a 80-100 tonnát.

A kutatók megkülönböztetnek egy prosauropodáknak nevezett rokon csoportot is, amelynek tagjai méret és testtartás tekintetében is átmenetet alkotnak az előzőleg ismertetett két véglet között. Amit viszont eddig nem tudtak a paleontológusok, hogy pontosan milyen lépések alkották az átmenetet a prosauropodák és a sauropodák között. Egészen mostanáig a sauropodákhoz közel álló átmeneti formák maradványai rendkívül ritkák és töredékesek voltak.

Az Apatosaurus teljes hossza 20-25 méter volt

Ezen változtatott most a Leonerasaurus taquetrensis felfedezése, amely az eddig ismert legközelebbi rokona az óriási sauropodáknak. Az argentin Egidio Feruglio Őslénytani Múzeum munkatársa, Diego Pol paleontológus és kollégái három nyári szezont töltöttek azzal, hogy gondosan feltárják a kora jura időszaki fosszilis csontokat a Dél-Argentína egyik távoli helyszínén található meredek lelőhelyen.

A PLoS ONE online folyóiratban ismertetett példány nem teljes, de sok közös tulajdonságot mutat mind a sauropodákkal, mind a prosauropodákkal. A 2,5 méter hosszú Leonerasaurus például nagyon kicsi a sauropodákhoz képest, amelyek a 9-40 méter közötti hosszúságot is elérhették. Ugyanakkor azonban már kifejlődött egy olyan fontos tulajdonsága, amely szükséges a gigantizmus eléréséhez: a gerincoszlop alsó részén lévő csigolyák összeolvadásával kialakult a keresztcsont.

A megfelelő fogak szintén szükségesek voltak a nagy méret eléréséhez. Egy hatalmas állat nem rágcsálhatja nyugodtan a táplálékát, hanem gyorsan kell lenyisszantania és lenyelnie a növényzetet a minél hatékonyabb táplálkozás érdekében. A most vizsgált ősmaradvány egy olyan pillanatban őrizte meg a Leonerasaurust, amikor a fogak még csak részben jutottak túl az ezzel járó átalakuláson. A Leonerasaurusnál ugyanis a korábbi első fogak lecserélődtek a fejlett, kanál alakú formára, miközben a hátsóknál megmaradt a primitív, levél alak. Pol ugyanezt a mintát találta egy korábbi esetben, amikor a "majdnem-sauropoda" Mussaurus egy fiatal példányának csontvázait vizsgálta. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a sauropodák evolúciója során az elülső fogak változtak meg előbb, és a hátsók csak később.

A Leonerasaurus azt mutatja, hogy a sauropodák megkülönböztető jellegzetességei közül sok már jóval azelőtt kialakult, hogy az állatok gigantikus méreteket értek volna el. Két évvel ezelőtt hasonló eredményre jutottak a dél-afrikai Aardonyx nevű prosauropoda esetében, amelynél a végtagok arányai látszólag véletlenül alkalmazkodtak a lassabb életstílushoz, az összefonódó mellső végtagcsontok pedig a test egyensúlyának változásához. Később aztán mindkét tulajdonság felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult az extrém súlygyarapodás során.