Több mint 420 madár - köztük 46 fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus) - esett áldozatául a patkányirtási programnak az Aleut-szigetekhez tartozó Patkány-szigeten. A 2800 hektáros, lakatlan szigeten 2008 szeptemberében 46 tonna mérgezett csalit szórtak szét a javasolt 16,8 tonna helyett. Az irtást az Island Conservation nevű kaliforniai szervezet vezette, az amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat (Fish and Wildlife Service) részvételével.
A sziget nevét a rajta hemzsegő patkányokról kapta, melyek az 1780-as években, egy a partok mellett elsüllyedt japán hajóról kerültek ide. Az intenzíven terjedő rágcsálók a madarak tojásain, fiókáin és a talajon fészkelő felnőtt madarakon táplálkoztak, és természetes ellenség hiányában jelentősen lecsökkentették a sziget madárfaunáját.
A természetvédők 2005-ben kezdtek el dolgozni egy állami támogatással megvalósuló terven a patkányok teljes kiirtására. Néhány környező szigeten kísérleti jelleggel, véralvadásgátló patkányméreggel kezelt gabonapogácsákat szórtak szét. 2007-ben az Island Conservation segítséget kért az új-zélandi Island Eradication Advisory Group nevű tanácsadó testülettől, amelynek már nagy tapasztalata volt a szigetekre behurcolt fajok kezelésében. A testület nagyon ígéretesnek tartotta a terveket, hozzátéve, hogy a világ legnagyobb patkánysűrűségével rendelkező új-zélandi Campbell-szigeten csupán 6 kilogramm csalit szórtak szét hektáronként, így szerintük ennyi itt is elegendő.
Az Island Conservation ezzel szemben, első körben ennek kétszeresét, átlagosan 12 kilogrammot tervezett kihelyezni hektáronként, majd néhány nappal később, az ismétlő kezelés során csökkentette volna ezt átlag 6 kilogramm/hektárra. Az amerikai madarászati tanács (Ornithological Council) 2010 decemberében kiadott értékelése szerint a szervezet magyarázat nélkül növelte ekkorára az adagot. A biztonság kedvéért az Island Conservation a 36 tonna kezelt gabonapogácsán felül, további 10 tonnát is beszerzett. A 46 tonna csalit végül 2008 szeptemberében, két ütemben helyezték ki a szigetre. A partmenti részeken, a második kezeléskor a kihelyezett mennyiség (17-22 kilogramm/hektár) messze meghaladta az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (US Department of Agriculture) által előzetesen engedélyezett (9 kilogramm/hektár) mennyiséget.
A biológusok a kezelés után 8 hónappal tértek vissza a szigetre, és ekkor találták meg a madarak tetemeit, melyekben kimutatták a méreg maradványait. Az irtást tervező szakemberek számítottak rá, hogy a madarak között is lesznek áldozatok, de azt feltételezték, hogy a sasok szeptemberben elhagyják a szigetet, hogy lazacokra vadásszanak. Ehelyett, amikor a méregbe belekóstoló bering-tengeri sirályok (Larus glaucescens) tömegesen elkezdtek pusztulni, a sasok inkább az ő tetemeikből lakmároztak, és így másodlagos mérgezést szenvedtek.
Az irtás annyiban sikeres volt, hogy a patkányok teljesen eltűntek a szigetről. A Hal- és Vadvédelmi Szolgálat az Island Conservation részvételével további beavatkozásokat tervez az Aleut-szigeteken, a többi nem őshonos emlősfaj eltüntetésére.
A behurcolt fajok a világ számos pontján jelentenek komoly problémát, s ez különösen igaz a kisebb szigetekre. Ezek többségére még a 18-19. században, hajósok révén kerültek be például a patkányok vagy a nyulak, melyek természetes ellenség hiányában szabadon szaporodhattak, jelentős károkat okozva az őshonos élővilágban. Napjainkban sok helyen próbálkoznak ezeknek a fajoknak az irtásával, hogy így állítsák helyre az eredeti flórát és faunát, ám az ökológiai rendszerek bonyolult felépítése és összefüggései miatt gyakran előfordulnak előre nem tervezett veszteségek is.