John Bochanski (Pennsylvania State University) és kollégái közel negyvenezer olyan M színképtípusú vörös törpecsillag mozgását vizsgálták, amelyek a Nap szomszédságában találhatók. Miközben a Nap és a közelünkben lévő többi csillag mindegyike saját pályáján kering a Tejútrendszer centruma körül, egymáshoz való távolságuk változik. Az M színképtípusú törpecsillagok az összes csillagnak mintegy 70%-át teszik ki - a minket legjobban megközelítő objektumok is ilyen, a Napunknál kisebb méretű és tömegű, hűvösebb és emiatt vöröses színű égitestek lehetnek.
A felmérés keretében vizsgált csillagok jövőbeli helyzetét távolságuk, mozgási irányuk és sebességük alapján a következő egymilliárd évre vetítették előre. Kiderült: attól egyetlen esetben sem kell tartani, hogy egy ilyen objektum a Napnak ütközik. Azonban néhány közülük megközelíthet bennünket. Összesen 18 olyan, nem hivatalos kifejezéssel élve "Nemezis-pályán" mozgó objektumot azonosítottak, amely a Naphoz annyira közel kerülhet, hogy számottevően befolyásolja a csillagunktól távol keringő üstkösmagok mozgását. (Nemezisnek nevezik azt a képzeletbeli égitestet, amely egyes elgondolások alapján mint halvány törpecsillag keringhet nagy távolságra Napunktól, és időnként befolyásolhajta az üstökösfelhők obektumainak mozgását, becsapódásokat kiváltva a bolygók térségében. Létezésére nincs elegendő bizonyíték.)
A fenti 18 csillag között egy olyan lehet, amely jelentős eséllyel megközelít minket, és az üstökösmagok mozgását úgy befolyásolhatja, hogy azok közül sok a belső bolygók felé indul, és megnöveli a becsapódások valószínűségét, a Föld esetében is. Mindez a következő egymilliárd évre szóló előrejelzés - ennél messzebbre, illetve ennél pontosabban nehéz a mai adatokból extrapolálni.
A következő években még pontosabb adatok nyerhetők a potenciális "halálcsillagokról", és így még reálisabb becslés készülhet. A felmérés azonban jelzi, hogy komoly aggodalomra nincs ok. Ugyanakkor elképzelhető, hogy néhány, még halványabb égitest is van a közelünkben, amelynek eddig nem akadtak a nyomára.
Kozmikus veszélyek listája
Nem a közeli csillagok jelentik az egyetlen kozmikus veszélyt, amely bolygónkra leselkedhet a következő időszakban. Hosszú időskálát, tehát százmillió vagy milliárd éves léptéket vizsgálva a legnagyobb veszélyforrás maga a Nap, amelynek sugárzása élete során, még a végső vörös óriás állapot előtt fokozatosan erősödik. A jelenség következményeit leíró becslések jelentősen eltérnek, mivel kevéssé ismert, hogy a Föld mint összetett rendszer milyen reakcióval válaszol majd erre. Bolygónkon a globális anyagkörforgás, a légköri felhőzet jellemzőit és a felszín jégborítottságát befolyásoló éghajlati kilengések, valamint a bioszféra is módosíthatja a Napról érkező erősödő sugárzás következményeit - a változás azonban bizonyára kellemetlen lesz. Sok előrejelzés alapján még mielőtt 5-6 milliárd év múlva felfúvódik a Napunk, az élet számára elviselhetetlen hely lesz a Föld.
Az éta Carinae csillag körüli burok heves anyagledobódások eredménye. Talán idővel szupernóvaként is fellángol a középpontban lévő csillag (NASA)
Egy másfajta veszélyforrás lehet egy közeli szupernóva-robbanás, amely kémiai változásokat okozna a légkörben, valamint átmenetileg megnövelné a felszínt érő sugárzások intenzitását. Szerencsére a közelünkben kevés olyan csillag van, amely reális eséllyel robbanhat fel szupernóvaként a közeljövőben. Legismertebb közülük az 500-600 fényévre lévő Betelgeuse, amelyet az Orion csillagkép bal felső sarkában mint sárgásvörös égitestet figyelhetjük meg telente. Ha ez a csillag a következő időszakban felrobbanna, talán még a teleholdnál is fényesebb égitest lenne az égen - tehát nappal is láthatnánk. Azonban az általa kibocsátott sugárzás valószínűleg nem érné el azt a szintet, amely veszélyes bolygónkra lenne, illetve az életre nézve.
A sűrű csillagközi felhők is jelenthetnek problémát. Amikor Napunk egy ilyen objektumon halad keresztül, megnőhet a világűrből a bolygónk légkörébe jutó szemcsék száma, s ezek kondenzációs magvakként jelentősen megemelnék a felhőképződés valószínűségét. A felhőborítottság megváltozása pedig az éghajlatra hat, amelynek nyomán változna a földfelszín hőmérséklet- és csapadékeloszlása, így akár bolygónk globális átlaghőmérséklete is.
A kozmikus robbanások egyik sajátos csoportját a gammavillanások képviselik. Az ilyen események egyik altípusa extrém nagy tömegű csillagok, úgynevezett hipernóva-robbanások nyomán áll elő. Ekkor a legintenzívebb sugárzás két nyaláb formájában, az összeroskadó csillag forgástengelyének irányában hagyja el az objektumot. Mai tudásunk szerint ilyen nem várható a közvetlen közelünkben. Emellett csekély a valószínűsége, hogy egy ilyen robbanás sugara éppen felénk mutasson - bár egyes modellek alapján nagyságrendileg százmillió évente érheti bolygónkat egy-egy ilyen esemény is.
Egy gammavillanás fantáziarajza, amelynél az energia jelentős része két keskeny nyaláb formájában távozik (NASA)
A gammavillanások másik típusa neutroncsillagok összeolvadásakor lép fel, és az energia az egymásba spirálozó két objektum pályasíkjára közel merőlegesen, két anyagsugár formájában távozik koncentráltan. Ha egy ilyen anyagsugár a Föld felé mutat egy viszonylag közeli neutroncsillag-párosnál, bolygónk gyorsan "megpörkölődhet". Ilyen veszélyes neutroncsillag-párost sem ismerünk a közelben - azonban elvben észrevétlenül is rejtőzhetnek ilyen objektumok.
Végül a fentieknél nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a különféle becsapódások, amelyeknél a veszélyes égitestet nem egy közelben elhaladó csillag állítja bolygók útját keresztező pályára, hanem a Naprendszeren belül fellépő gravitációs hatások felelnek érte.
Ajánlat: