Az ugrópók vibrál, egy béka pedig a torokzacskóját üti a földhöz udvarláskor

Környezetünkben számos hanggal kommunikáló állat él, de nem ez az egyetlen lehetséges formája a rezgésekkel történő kommunikációnak. Egyes poloskák rezgési duettet adnak elő udvarláskor, míg a termeszek veszély esetén a fejükkel dobolnak. A külső füllel nem rendelkező kígyók pedig állkapcsukkal érzékelik a potenciális zsákmány által keltett rezgéseket.

Sok állat a talaj vagy más felületek rezgetésével küld üzenetet egymásnak: dobog, dobol vagy más módon rezgeti a felületet. A vibrációs üzenetküldésnek számos előnye van, a rezgések például nagyon messzire eljutnak (elefántoknál akár 16 kilométerre), és használható hangos környezetben is, mivel az alacsony frekvenciájú rezgéseket nem a fülükkel fogják fel az élőlények. A gerinctelen állatok - így a rovarok és a pókok - számára pedig az energiatakarékosságban rejlik a fő vonzereje. Ezek az állatok - kis testméretük miatt - csak igen nagy energiabefektetéssel tudnának messzire hallatszó hangot kibocsátani, a dobolást viszont ők is könnyen kivitelezhetik.

Mivel ez a kommunikációs forma a pókoktól az emlősökig számos egymással nem rokon fajban előfordul, ezért az úgynevezett konvergens evolúció egyik példájaként tartjuk számon. Konvergens evolúciónak azt a folyamatot nevezzük, amikor különböző (nem rokon) fajok hasonló módon alkalmazkodnak a hasonló környezetekhez vagy szelekciós nyomáshoz. A Cambridge Egyetem kutatói által készített honlap, a Map of Life a konvergens evolúció legkülönfélébb példáit mutatja be a szemfejlődéstől az állati viselkedésig. E példák egyike a valamilyen szilárd anyag, legtöbbször a talaj rezgetésével való kommunikáció, az úgynevezett vibrációs kommunikáció, amely nagyon sok, amúgy igen eltérő állatfajban kialakult. Dobolással, talajrezgetéssel üzennek egymásnak a mezei nyulak, az elefántok, sőt még egyes rovarok és pókok is. A doboló harkályok kommunikációját viszont nem soroljuk ide, mert ez esetben csak a hangkeltés a lényeg.

Rezgésekkel üzenő gerinctelenek

A rovarok közt különösen elterjedt (és konvergens) a rezgésekkel való kommunikáció. A rezgéseket a test vagy az egyes testrészek különleges mozgatásával keltik. A jeleket azután a lábakban található rezgésreceptorokkal fogják fel. A jelek fontos szerepet töltenek be a szaporodás során - például a Nezara viridula poloskafaj hímjei és nőstényei egész rezgési duettet adnak elő -, de jelezhetnek veszélyt vagy részét képezhetik a védekező viselkedésnek. Előbbire példa a termeszek fejükkel való dobolása, amely ragadozóveszélyt jelez, utóbbira pedig bizonyos hernyók, amelyek a ragadozó közeledését jelző rezgések hatására gyorsan leeresztik magukat egy biztonsági selyemszálon.

Nezara viridula poloskafaj

A rezgések a társas csoportok tagjainak viselkedését is összehangolhatják. Erre példa a Calloconophora pinguis kabóca, amelynél rendkívül kifinomult rezgési jelzésrendszer fejlődött ki az időszakos táplálékforrás legjobb kihasználását segítő együttes táplálkozás koordinálására.

A pókok közül elsősorban az ugrópókok használják kommunikációra a talaj rezegtetését, a hímek összetett jelzésekkel való kommunikációjától nagyban függ a párzás sikere. A pókoknál figyelhető meg először a rezgéses üzenet rosszindulatú célra történő használata. A más pókokkal táplálkozó Portia fimbriata ugrópók más pókfajok rezgéses jelzéseit használva csalogatja magához és ejti zsákmányul a mit sem sejtő nőstényeket.

Rezgésérzékelés állkapoccsal

A közhiedelemmel ellentétben a kígyók egyaránt képesek érzékelni a talajon és a levegőben terjedő rezgéseket is, annak ellenére, hogy nincs külső fülük és dobhártyájuk. A rezgéseket az állkapcsukkal fogják fel, amely továbbítja azokat a belsőfülbe. A kígyók kizárólag passzív módon használják fel a rezgéseket, azaz maguk nem keltenek ilyen jeleket, viszont a más állatok által keltett rezgések nagy segítségükre vannak a zsákmány betájolásában.

A békák közismerten hangoskodó állatok, ezért a talaj által közvetített rezgések nem töltenek be jelentős szerepet náluk. Ennek ellenére néhány faj a hangjelzések mellett a dobolást is alkalmazza. A legismertebb példa a Puerto Ricó-i fehérajkú béka (Leptodactylus albilabris), ahol a hímek kiáltásukkal hívják a nőstényeket, és eközben ritmikusan a talajhoz ütögetik a torokzacskójukat. A kutatók kimutatták, hogy a hangjelzések csak a nőstények odacsalogatására szolgálnak, a rezgések pedig segítenek a hímek egymáshoz viszonyított elhelyezkedésében a hangoskodó társak között.

A madarak esetében keveset tudunk a rezgésekkel való kommunikáció szerepéről. Azt, hogy érzékelik a rezgéseket, bizonyítja a rezgésérzékelő szerv, az úgynevezett Herbst-féle szerv (amely az emlősök Pacini-féle szervével konvergens) megléte a csőrükben vagy a lábukban. Az is igazolja a rezgésérzékelő képességüket, hogy az embereknél hamarabb reagálnak a közelgő földrengésre.

Emlősök

Az emlősök közül az elefántok jól ismertek alacsony frekvenciájú (20 hertz körüli), nagy amplitúdójú (több mint 100 decibel) hangkibocsátásukról, amely jelentős távolságra jut el a levegőben. A moraj azonban egyúttal talajrezgéseket is kelt, amely szintén hordozza az üzeneteket. Az elefántok nagy testük miatt mozgásukkal és lábdobogásukkal is erős rezgéseket keltenek a talajban, amelyek akár 16 kilométer távolságban is érezhetők. Ezeknek jelentős szerepük van a fajon belüli kommunikációban: afrikai elefántokról (Loxodonta africana) például kimutatták, hogy éberebbek lesznek a vészjelzések talajban terjedő rezgéseire, és erősebben reagálnak az ismerős egyedek jelzéseire, mint az ismeretlenekére. Az ilyen fajta kommunikációnak különösen a beláthatatlan, erdős terepen van nagy jelentősége.

Üregi nyúl

Sok emlős kommunikál úgy, hogy testrészeivel - elsősorban a lábaival, de néha a fejével, sőt a fogaival - dobol a földön vagy valamilyen anyagon. Az így keletkezett alacsony frekvenciás jelnek levegőben és talajban terjedő komponense is van. Ez utóbbi fontosabb a föld alatti üregekbe leadott jelzések esetén. Ilyen jellegzetesen üreglakó, és dobolással kommunikáló állat a nálunk is honos üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus). A nyulak és a szintén üreglakó rágcsálók számos célra használják a dobolásos kommunikációt. Szerepet játszik a szaporodásban, illetve a versengésben, vészjelzésként szolgálhat és jelezheti egy terület tulajdonjogát.

Szinte az összes rezgéssel, dobolással való kommunikációra jellemző, hogy egymástól függetlenül fejlődtek ki az evolúció folyamán. Ennek ellenére a legkülönfélébb állatcsoportokban ugyanazokat a - főként párzási és vészjelzési - célokat szolgálják, így nagyszerűen példázzák a konvergens evolúció működését.