A vulkanikusan halottnak tekintett Holdon viszonylag fiatal és egyelőre ismeretlen eredetű tűzhányókat találtak. A túloldalon lévő kitörési központok létezése már tíz éve elképzelhetőnek tűnt, de a korábbi felvételeken alig látszott valami a képződményekből. A Compton-Belkovich Tórium Anomáliaként ismert területről nemrég készültek pontos felvételek.
Kísérőnk vulkáni alakzatait mindenki látta már, aki valaha a Holdra nézett. A felszínén szabad szemmel is látható sötétebb foltok - a holdi mare területek - olyan bazaltos lávatengerek, amelyek 3-4 milliárd évvel ezelőtt keletkeztek. Ezek mellett néhol kisebb és fiatalabb vulkanikus dómok, valamint robbanásos kitörések sötét törmelékfoltjai mutatkoznak kísérőnkön. Némely területeken egymilliárd évvel ezelőtt is volt aktív vulkáni tevékenység - most pedig olyan tűzhányókat azonosítottak, amelyekhez hasonlókat eddig nem láttak a Holdon.
A terület a Holdnak a Földről láthatatlan felén, a túloldalán található. Elsőként a Lunar Prospector-űrszonda mérései alapján figyeltek fel a vidékre közel tíz éve, mivel szokatlanul magas koncentrációban mutatkozott a tórium nevű elem a területen - akkor azonban nem voltak részletes felvételek a pontosabb elemzéshez. Most a Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszonda nagyobb felbontású mérései alapján kiderült, hogy a szokatlan összetételű területen milyen vulkáni alakzatok találhatók.
A vidék centrumában egy 25x25 kilométeres vulkanikus komplexum helyezkedik el. A képződmény a 162 és 214 kilométer átmérőjű Compton- és Belkovich-kráterek között mutatkozik, innen származik korábbi elnevezése, a Compton-Belkovich Tórium Anomália. A területet egyenetlen felszín és beomlásos alakzatok jellemzik. Az LRO 50 centiméteres felbontású képein és a részletes domborzatmodelleken sikerült kisebb vulkáni kúpokat és azok tetején apró tetőkrátereket találni, ami bizonyította a vulkanikus tevékenységet a vidéken.
A bal oldali képen a bal felső sarokban a zöld, sárga és piros színek a Földről látható bazaltsíkságokat mutatják, míg középen a túloldalon talált alakzat (C-B) látható. A jobb oldali képen a vizsgált vulkáni központ képe figyelhető meg, amely színében eltér a környezetétől (NASA/GSFC/ASU/WUSTL, JOLLIFF, WISEMAN)
A vulkáni kúpok lejtőszöge általában szoros összefüggésben áll azzal, mennyire hígan vagy sűrűn és nehézkesen folytak az azokat felépítő lávák - utóbbi tulajdonság pedig a lávák összetételétől függ. Míg a Hold egyéb területein mutatkozó kisebb vulkánok lejtőszöge nem haladja meg a 7 fokot, itt 20-25 fokos lejtőszögek is vannak. Az ilyen meredek vulkánok a Földön a magas szilícium-dioxid tartalmú, nehezen folyó, főleg szárazföldi területeken jellemző tűzhányóknál fordulnak elő.
A területen végzett összetételmérések igazolták a fent leírtakat, és úgy fest, hogy a vidéken magas szilícium-dioxid tartalmú lávák, gránit vagy riolit jellemző. Ezeknek, a Földön egyébként gyakori kőzeteknek az anyaga erősen differenciált, speciális kémiai átalakulás hozta létre őket. Kontinentális területen jellemzőek, ahol a magma hosszú utat tesz meg a kéregben emelkedése során, ezalatt egyre jobban átalakul, és sok összetevőt magába is olvaszt a környező kőzetanyagból.
Az új vulkáni terület domborzatmodellje (NASA/GSFC/ASU/WUSTL)
A most azonosított terület viszonylag fiatal lehet, de kora pontosan nem ismert - egyelőre annyi sejthető, hogy fiatalabb a Holdon helyenként közel 3 milliárd éves bazaltfolyásoknál. Keletkezése nem magyarázható radioaktív fűtéssel, mivel ez a fajta hőforrás már régen nem biztosíthat elegendő energiát a kőzetanyag beolvadásához és a vulkáni kitörésekhez. Talán a Hold mélyén volt még annyi hő, például a mag körüli olvadt zónában, amely a földi úgynevezett forró foltokhoz hasonló feláramlásokat okozott. Ezek végül a felszínen vulkáni tevékenységet eredményezhettek, de a jelenség oka és lezajlása még messze nem ismert.
Film a Holdnak a Földről láthatatlan oldaláról